2020. január 31., péntek

How to Be a Zen-Volunteer

January 2020 -
OH. MY. GOD!! 5 months have gone already!

It feels like yesterday that I arrived here but, at the same time, it feels like I’ve been here all my life. Also, today’s my birthday!

Happy Birthday tooo Meee, Happy Bir…

Oh, hey! Hello dear reader, I didn’t realize you were here! I was having a little party back there :D

But anyways, I’m very happy to see you and, since you came, let me tell you what happened in Filantrópia Adománybolt, during this first, cold, Hungarian January of 2020.

2020. január 26., vasárnap

Adományboltbéli Víg Napjaim 2. Rész

Beci második blog bejegyzése, első leckéje:
Első lecke: Ne vegyél meg mindeent! 


Van egy mondat, amit szinte minden nap hallok a hozzánk betérőktől. Mégpedig az, hogy itt (a boltban) annyi minden van, hogy egyrészt képtelenség rövid idő alatt mindent átbogarászni, másrészt meg képtelenség üres kézzel távozni. Én erre azt szoktam mondani, hogy akkor képzeljék el, milyen lehet itt dolgozni, és nap mint nap visszatartani magad valami újnak a beszerzésétől.
Én egy kicsit gyűjtögető típus vagyok, szeretem a különleges apróságokat amiket nagy gonddal
válogatok ki a különböző ócskapiacokon, hogy aztán a szobám valamelyik pontján porosodjanak. Azt az érzést is ismerem, amikor az ember csak azért megy el nézelődni (aminek általában vásárlás lesz a vége) mert rosszkedvű és szeretné picit felvidítani magát valamivel. Szóval ezen információk ismeretében érthető és elképzelhető milyen extázisba estem a Filantrópián eltöltött első napjaimban. Van az az izgalom, amivel neki esik az ember az első adományzsákoknak, vajon lesz-e benne valami nekem való? Idővel ez az izgalom átalakul, már nem magamnak keresem a szépet és hasznosat, hanem azoknak akiket szeretek, szülinapra, karácsonyra, akármire.

A Filantrópia szigetén eltöltött öt és fél hónap alatt megtanultam a ​mértékletességet​.
Látom, mennyi cucctól szabadulnak meg az emberek, mennyi adomány érkezik hozzánk nap mint nap és azt is látom, mennyi mindent vásárolnak nálunk. Van, aki azért mert épp egy vasalót keresett és itt pont megtalálta, van aki meg azért, mert meglát valami szépet és “nem tudom még kinek, de valakinek jó lesz”. Elkezdtem megérteni, hogy az a sok megvásárolt dolog nem tűnik csak úgy el az éterben, miután az embernek nincs már szüksége rá. Azt is megértettem, hogy a használt dolgok vásárlása a tudatos vásárlás legelső lépése, hiszen hiába veszem a használt cuccokat ha annyi összegyűl, hogy nem férek be a szobába tőlük.
Mostmár, ha valami szépet találok, nem hozom haza. Az marad nálam, amire tényleg szükség van vagy ami tényleg nagyon pici helyet foglal. Még mindig nem könnyű otthagyni ami tetszik de szükségem nincs rá, de hál’istennek itt minden nap gyakorolhatom az önmegtartóztatást. Innen a következő lépés: nem elítélni azokat, akik hajlandóak maguknak vadiúj dolgokat vásárolni. ;)

2020. január 19., vasárnap

Adományboltbéli Víg Napjaim

Fogadjátok szeretettel Csíkszeredából érkezett ESC önkéntesünk, Beci első bejegyzését. 2019 szeptemberében kezdte meg egy éves projektjét, és már az első héten tudtuk, hogy remekül illik csapatunkba, szociális munkás végzettségével, érzékenységével, szelíd jelenlétével elvarázsolta vásárlóinkat. (Meggyőződésünk, hogy sokan miatta térnek be naponta hozzánk, hogy egy-két kedves szavával felmelegedjenek a fagyos Pesten.)  



Lassan fél éve dolgozom Filantrópia szigetén. Ez a hely valóban egy sziget, ahol most mi vagyunk az éppen aktuális őslakosok. Átvesszük a hozzánk érkező hajókról a holmikat majd továbbadjuk őket a nálunk hol nap mint nap, hol csak véletlenszerűen kikötő utazóknak. Filantrópia egy sziget, ahová véletlenül keveredik be az éppen arra járó és - általában - teli táskával távozik. Egy olyan hely, ahová rendszeresen betérnek a közelben dolgozók, hogy kicsit leeresszék a fáradt gőzt. Ahová naponta bejárnak a környéken lakók: van aki azért, mert tudja, hogy itt megtalálja amire éppen szüksége van és van aki azért, mert egyszerűen csak szeretne néhány barátságos szót váltani valakivel jól esik a kedves szó, nem csak nekik, nekem is. Szeretek segíteni megtalálni azt, amiről éppen mi sem tudjuk biztosan, hogy van-e, de aztán csak előkerül valamelyik kupac aljáról. Szeretem megbeszélni, hogy milyen hideg van (“az embernek már cigizni sincs kedve kimenni!”), szeretem meghallgatni, hogy ki mennyire örült az itt talált ajándéknak. Nézeteltérések persze - mint mindenhol- itt is vannak. Azt is szeretem, ahogy látom magam fejlődni a konfliktuskezelésben. (Hogy mennyi mindent lehet itt tanulni a világon mindenről és magadról, azt majd egy következő bejegyzésben mesélem el.) Szeretek vicces arcokat vágni a gyerekeknek amíg az anyuka nézelődik nálunk picit. Szeretem elmondani az érdeklődőnek, hogy inkább az a fontos, hogy érzi magát a felpróbált ruhában, nem az, hogy szerintem jól áll-e neki. De mindezek közül leginkább azt a szeretetet szeretem, amit az emberektől érzek. Azokat a fél, vagy egész mondatokat, tetteket, amelyek olyan hellyé varázsolják a Filantrópia szigetet, ahová nyugodtan betérhet bárki, aki kikapcsolná kicsit a kinti világot és találna magának (vagy a családnak) valami hasznosat és szépet.