2019. március 8., péntek

Giuliana és a magyarok

Giuliana bejegyzéséből kiderül, hogy miért szimpatikusak a magyarok a számára és mi közünk a kókuszdióhoz. Decemberi első havazás és hóember építés, januári filozofálás, angolul, dióhéjban Erasmus+ önkéntesünk második bejegyzése.


I don't know if Santa is real,  but if he is I know where  all the old present are brought, to Filantropia Charity Shop, and who has to find them a place? This girl over here, sometimes I just feel like an elf.
Nevertheless, It was a nice month, the city was full of “bipolar snow”  because you can see every three hours how it gets melt again. Even though I made my first snowman named Manolo, sadly he was murdered by a random human. 

I received from my boss my first Santa's chocolate for the Szent Mikulás  day, I felt like a kid again, also  Ági the sweetest girl that help us in the shop bringing us chocolates and Christmas cards, I've  realized that Hungarians like to give chocolates for any reason, I like to believe even during funerals.
Other of the things I really like about this association are the events, every month we find a reason to celebrate  something and  every two weeks I find an excuse to bake a cake, for example this month we have  the Christmas party.


Why Hungarians are szimpatikus:

The first person that thinks the Hungarian population is not nice are Hungarians. Every time I said that people in  this county has treating me really well I receive a lot of bad faces and sometimes they offered me psychological help.

I know what you are  thinking  but I'm not crazy, not that much. Yes, they are serious, bad dancers, silent, quiet,  and sometimes  unfriendly, but must at all when you said “I don't speak Hungarian” yes I've been received compliments like “get out from my country” “why you don't speak Hungarian” “kurva” and more romantic things but that is just a little tiny percent of the population.

Instead I've met with really nice people, like our neighbors, persons in supermarket lines, lovely woman who bring us cookies to the shop, all of them answered me with a smile when I told them that I don't speak Hungarian, Tami who brings sweetness to our lives, Ádám the guy from the books, Julia who  laughs  and just makes our day, Orsi who always has a vegan story to tell, Gyöngyi my mentor who wants me to save the world and use washable straws or my boss who teaches me that doesn't matter how crazy a person is you have to give it a chance. 

I got to this conclusion during a dinner with my not Hungarian friends, we realized that one big part of the population is like a peach, soft, nice and sweet, easy to eat until you get to the seed, and face a personality change, Hungarians work differently: they are like coconuts difficult to open but when you break the shell you get a coconut oil. 

In conclusion, people it's people doesn't matter where they from or which language they speak, they can be good or bad, peaches or coconuts, not more than this. 

2019. február 26., kedd

Giulianas adventures in Filantrópia

Nálunk hagyomány, hogy az Erasmus+ önkéntesek blogot vezetnek az önkéntes szolgálatuk alatt, ami több célt is szolgál, az egyik, hogy tudatosan, reflexszíven vegyenek részt a tanulási folyamatban, másrészt jó visszajelzés a számunkra is, ráadásul néha kifejezetten jókat nevetünk az önkénteseink megállapításain. Giuliana fél éve érkezett hozzánk Olaszországból, ahová néhány hónappal korábban Venezuelából települt át. Összetett identitása van, családja egyik része olasz, másik része szír, ő Venezuelában született és nevelkedett, önmagát olaszként határozza meg, az európia létet és mindennapokat nálunk tanulja, tapasztalja. (Ezek az infók fontosak ahhoz, hogy például érteni lehessen Giuliana félelmeit.) Eddigi élményeit foglalta össze angolul, amit két részletben fogunk megosztani veletek, fogadjátok szeretettel!


 My first month in Budapest was amazingly scary, I felt part of a Hitchcock thriller, sincerely I didn't know what to expect about this adventure. 
I was pretty sure about the project, I fell in love with it in the very moment I read the description, but after being accepted a lot of things changed: being a volunteer has positive and negative aspects, requires skills and taking responsibilities. 
At the beginning it felt a bit uncomfortable to being welcome by strangers. The first thought that I have was "I'm gonna end in the Chinese black market without a kidney". But the people that I thought would have kill me, ended to be really kind and, if you are reading my blog I'm glad to let you know that I still have my kidney. 

One of my other fear was the Hungarian language. The Hungarian is not easy to understand nether to learn; I already have a lot of problems trying to learn it. But is funny to see everybody laughing when I said something completely wrong. I work in a charity shop in Budapest, my work is awesome we receive donations of any kind from clothes to alive snails, so yes, you can find everything in that little tiny store, also because every two minutes you can hear somebody screaming from the door "donation!". 
My coworkers have differents types of abilities, as understanding each other without speaking the same language, dealing with Hungarian clients not knowing how to speak hungarian, or challenging "Newton's law" creating mountains of clothes up to the sky. 
So yes, in this month my volunteering prepared me to hundred of things and teach me thousands more such as there are Hitchcock movies with happy endings and not everybody in this world wants to steal a kidney from you. 


Somebody stole my cell phone. 

In October I learn to be more careful, be more patient and keep calm when a Hungarian Policeman tells you that your cell phone "is neither expensive or new enough" to complain about it. 
In other news, I had the chance to meet the other volunteers of Hungary. The training was a mix between long hours of games, evaluation of ourself and our works and getting you know each other's. 

At the beginning it was really awkward being there with a lot of strangers, but it was nice knowing people that decide to take the same path as you and with that the same problems. 
One of the things we found on a common ground with the other volunteers was that sometimes our ideas are not completely being listened by our association, in other particular cases strange coworkers, bosses that doesn't believe in us or just treat us like mere employees. 
Nevertheless, those unknown faces ended to be really nice, the training helped us and gave us lessons and in the end of the week we were running all over Budapest performing every task we have been assigned to, dancing Hungarian folk dance and toasting with palinka in the night. 


My job in the shop varies, from taking new donations, organizing the clothes, cleaning, preventing Sara (my coworker) from play Bastille ones again, writing and correcting the board three times a day because I still think that Kedd (Tuesday) is with double E, taking pictures during every event of the store and of course about every new object, which we are receiving every five minutes, also but not less important defending my right of playing for the umpteenth time "All I want for Christmas it's you" 

We received all kinds of donations, normally if the bags are big people call us first and ask for permission. Sometimes we wait for few bags and instead we received a camion full of two meters tall boxes... that boxes were taller than me! That time we didn't even know what to do, we could communicate with the driver just with hands signs, we decided to take just four boxes and we sent back the others. The worst decision ever! :They were full of art and customers got crazy and wanted to buy all of them and we still crying and regretting that we've sent back the other ten boxes. 

On a beautiful morning I was in the middle of a pretty romantic moment with a slice of pizza when my boss called me upset asking were I was because it was 10:50 and the shop would of been opened in five minutes, Advice for myself: Kedd it's Tuesday not Wednesday. It was 
the first time I saw my boss upset and I didn't blame her, I spent the rest of the day telling her that I was sorry even if she already forgave me. 
In other news I traveled to Belgrade with other volunteers from Hungary, even do we spent twelve hours sitting in a bus with a bunch of strange, drunk and hippie people, a Serbian policeman shouted at me without any reason, we almost lost the return bus and I woke up the next day with my boss phone call asking me "are you alive?" It was a really interesting and fun adventure that I will never regret. 

2018. november 4., vasárnap

Bori beszámolója, az egy éves szolgálatról

Matróz voltam  Filantrópia fedélzetén

Tavaly szeptember elsején érkeztem meg Budapestre, hogy a Profilantrop Egyesület Filantrópia adományboltjában legyek Erasmus+ önkéntes. Ha akkor nem oda érkezek meg, most arról írnék, hogy Budapest becsodás, mert amúgy az is. Ez a beszámoló egy hatalmas köszönöm.
Köszönöm Zsuzsának, hogy látta bennem a boszorkányt akkor is, amikor nagyon meg voltam szeppenve az elején  és meg sem mertem szólalni, nemhogy kijelenteni haragosan, hogy két perce zárva vagyunk. Köszönöm Julinak, hogy elleshettem tőle a türelmet, a higgadtságot, a kedvességet, amik igen jól jönnek, egy ilyen zsibongós kincses szigeten. Köszönöm Taminak, hogy megtanított a boltos mesterség minden trükkjére, hogy talpra kell esni minden helyzetben. Köszönöm Saranak, hogy egy évig az anyukám volt. Köszönöm Rolandnak a megértő füleket. Köszönöm Ágikának a hatalmas szívét. Köszönöm az ági gesztenyésálom süteményt és örülök, hogy az álmuk valóra válik. Köszönöm, hogy énekelhettem a bolt második szülinapi buliján. Köszönöm, hogy életemben először modell lehettem a Filantrópia magazin őszi és tavaszi számában. Köszönöm azt a nagyon sok jó portékát, amit egy év alatt összegyűjtögettem, üzenem az előző tulajdonosoknak, hogy gondjukat viselem. Köszönöm, hogy tanúja lehettem, hogy az emberek igenis akarnak segíteni egymáson. Köszönöm, hogy egy idő után rájöhettem, hogy nem lesz vége a világnak, ha a világ összes jó cucca nem az enyém lesz. Köszönöm, hogy megkereshettem a legnagyobb nyári nadrágot és sajnálom, hogy annak a fülbevalónak végül nem találtam meg a párját. Köszönöm a Ráday utcának, hogy minden volt benne, ami szemszájnak ingere. Köszönöm a Hajóláda Műhelynek, hogy megtanulhattam varázsolni és nemet mondani a műanyag zacskóra. Köszönöm minden embernek, aki valaha megfordult Filantrópián míg a fedélzeten voltam. Aki kedves volt, annak azt köszönöm, aki goromba, annak meg azt. Köszönöm a nőknek, hogy időről időre őszintén kedvesek voltak egymással és bebizonyították nekem, hogy nem csak pletykálni tudunk. Köszönöm, hogy annyi féle ember megfordult ott, hogy soha többet nem ítélkezek senki fölött. Köszönöm a vásárlóknak, akik meg tudtak kacagtatni.Talán az marad meg a leginkább, mikor a boltban lévő emberek ismeretlenül kezdtek egymással beszélgetni vázákról, cipőméretekről, könyvekről, és az egész olyan volt, mint amikor még barlangban laktunk és este a tűz körül ültünk.


2018. augusztus 9., csütörtök

Erasmus+ önkéntesünk megkésve bár, de törve nem - beszámol élményeiről

Angol nyelvű és megkésett tartalom következik! Önkénteseinknek blog bejegyzéseket is kell készíteniük, ami a napi munka mellett gyakran késik, ezért most egy közel fél éves időszak összefoglalója következik. Visszatekinteni is jó arra a sok mindenre, ami ebben a fél évben történt. Fogadjátok szeretettel! (*aki nem ért angolul, szóljon és elmeséljük magyarul is, bár a fotók önmagukért beszélnek :) )

The winter has come and also the snow has arrived in Budapest. The city reflects perfectly the Christmas atmosphere thanks to the scent of mulled wine and cinnamon, the cracking of roast chestnuts and the Christmas lights that decorate the bare trees of Andrássy út.
The last month has been fundamental for my personal growth, both internal and external. 
Thanks to the EVS on-arrival meeting and training, I could have crossed the other volunteers paths and I could have seen how deep they immerse themselves in this experience. 
I could meet youngsters from different motherlands, I could observe different personal stories and above all I could perceive extraordinary values that every volunteer embodies. 
Comparing with them motivations, aims and already achieved goals I could have examine in depth the consciousness of myself, of my strong points and qualities and of my weak spots as well.
Can't wait to continue this great journey!


December arrived as soon as a lot of new tasks and new challenges.
First of all, we realized some Christmas gifts for the kids of the Mikulásgyár Színpad charitable trust.
Then we focused our attention on the realization of new workshops: choosing some old pictures, we created works of art by using buttons, oil paint, newspaper cuttings and cotton and woolen yarn in some creative ways.
And how could I not mention the Filantrópia Farsang, the association's carnival party, in which even Audrey Hepburn, Frida Kahlo, Prince, Che Guevara and the white rabbit from Alice in Wonderland took part.
The party was also mentioned by the Hungarian blog WeLoveBudapest which contributed in raising the number of customers and social followers.
During the last few months I've immersed myself more and more in the Hungarian culture and thanks to the Hungarian lessons I attend, I am able to understand the deeper meaning, both literally and metaphorically, of this amazing heritage.
Szia és szép hétvégét! Ciao e buon fine settimana!


Spring is the season of flowers, colors and joy and we definitely felt it and showed it through the last two workshops.
March started with a necklace workshop during which we taught how to make jewelry from cotton T-shirts.
Despite the long preparations of colorful strings, the procedure is very easy and the result is absolutely amazing.
During April we organized a carpet workshop: by using the same strings of cotton that we used for the necklaces, we showed how to create a soft and comfortable carpet for home (they are very colorful and nagyon különleges!).

April was also the month of the Mid Term Training and the location was the beautiful city of Visegrad.
Thanks to this event I could see how much I've grown up during the last six months and how much I learned from the people that surround me.
Now the summer is close and also the end of my journey... but I decided that I got too many positive feelings and teachings from this city to just leave it behind me, so I will look for a place to stay here and keep learning about life.


May was a very special month for Filantrópia Adománybolt: on the 25th we celebrated the Adományboltok Éjszakája that is the night during which the charity shops of the city center are open until midnight.
It was a great success: A lot of customers visited the shop and joined the workshops: the theme of the night was GICCS (kitsch) so we taught how to create kitsch and crazy bags out of leopard, striped and colorful prints.
I personally cooked pizza with the help of visitors and the special assistance of Ágika, a volunteer who is affected by Down syndrome.
During the evening, on the street, there was also an amazing concert, conducted by the famous Zsolt Barna Mester.
That night we took some beautiful pictures that were lately published on our fashion magazine, on the summer edition... and actually the summer is coming and a totally new adventure is waiting for me... wish me good luck!


During the month of July I had the chance to live an amazing experience in Spain: I traveled to Barcelona and I spent six days in the beautiful Can Bordoi, in Llinars del Vallès, surrounded by the most intense nature I've ever seen.
I took part to the Youth ChangeMakers Training with other 12 inspiring participants who come from Spain, Portugal, Italy, France, Turkey, England and, of course, Hungary. 
During the training we learned about ecological sustainability, community resiliency, economical sovereignty and personal agency and, thanks to our strong motivation, we learned about ways to become more effective agents of change. 
We studied in a general way how to mobilize and rise up the critical mass in order to achieve a social and ecological change and then we applied these rules to our personal projects, a different one for every participant.
We learned that actions and so operational goals are not always the leverage points and that we should start from the roots, so the paradigms and the mental models which stuck people and their minds.
We moved through the scale of complexity of feelings, the vicious cycle/triangle of aggressor-saver-victim and the importance of no violent communication. All of them are useful tools that we can use in our work place but also in our daily life.
Then we dealt with themes as power and privilege to state the difference between competent authority and prestigious authority, in order to learn how to use both of them to promote equality and not differences.
I really like the idea of the human being seen as an organizational tree in which the roots are the values, the trunk symbolizes the skills and the capacities, the branches are the resources and the fruits are the outcomes; we are powerful all together as a forest, but we don't forget about our individuality and our peculiarities.

Thanks to the training I could focus on my personal project in Filantrópia Adománybolt and learn how to change, in some small way, values toward ideas of waste production and consumption, how to create a community place that exists beyond social and economical rules and how to build an intercultural space where people coming from different background are able to meet, share, learn and have fun.
It was interesting to realize how much the smallest action could be useful, when it comes from a deeper vision of the whole system: and now I know that when I recycle a single t-shirt and I create a new shopping bag I'm doing more and more than what I thought before.

2018. január 24., szerda


Kedves Adományozóink!

Ez a bejegyzés most adományozóinknak szól: régieknek és újaknak.
Több megkeresés is érkezett mostanság, hogy tart-e még a ruhastop, s meglepődtünk, hogy még mindig megtaláljátok nyári hírünket. Talán valamiért a keresők nem kedveznek annak, hogy megtalálja mindenki a ruhazárlat nyárvégi feloldását, mindenesetre biztosak lehettek benne, hogy újra fogadunk ruhákat - kb. egy hónapig volt csak lent a sorompó.

Fontos azonban, hogy ez a kérdés újra kerülget minket, mert ami a zárlatot okozta, nem múlt el, csak átalakult, s nem is magától, hanem a kezeink között.

Az a cég, amely olyan sok adománybolt keletkező textilhulladékát elszállította újrahasznosításra, már nem érdekelt az ügyben - talán azért, mert olyannyira alacsony lett a textilhulladék piaci értéke a világban. Akik ezt a cikket olvassátok, biztosan rágjátok már egy ideje ezt a csontot, de az tuti, hogy az íze a szátokban van: mennyire őrületes a gyenge minőségű ruhaneműk túltermelése, s hogy de jó lenne tenni valamit, s hogy akkor mit. Jól teszitek, hogy hoztok nekünk olyat, amit kinőttetek, meguntatok. Jól teszitek, ha nálunk vásároltok, akár sokkal jobb minőséget, mint amilyet megengedhetnétek magatoknak, ha új ruhaként akarnátok hozzájutni.

Viszont itt egy kis kanyar az úton, amit persze nem nehéz bevenni, de fontos kimondani: ha lyukas, javított, foltos, szakadt ruhaneműt hoztok, az nekünk nem segítség a munkánkhoz, mert gondolhatjátok, hogy a nagy túltermelés és túlfogyasztás mellett milyen mennyiségű ruhaadomány borít el bennünket, s ebben a mennyiségben milyen sok lehet a száz százalékosan jó minőségű.

Izgalmas etikai és szociális kérdés ez, mert igen: egy barackfoltos, egyébként gyakran mosott rugdalózó még emberi viselésre alkalmas és nem a vegyes hulladékban illene kikötnie, ám nincs már az a rászoruló, aki egy garast is adna érte - konkrétan száz forintot se -, mert tudja, hogy kicsit tovább túr és ott lesz neki a szuper jó darab. Kivétel, ha valami selyem vagy bőr, s már anyagáért megéri megvenni 150 Ft-ért.
Mi nem tudjuk eladni, ami barackos, nem tudjuk eladni, ami mindenütt bolyhos vagy már áttekinthetsz a hátán a szálak közt. Az utóbbival még egyszerűbb jól s méltón bánni: továbbadományozzuk olyan szervezeteknek, akik ingyen adnak tovább ruhákat. Az előbbi azonban, tehát ami lyukas, foltos, már ezeknél a szervezeteknél is kellemetlen, hiszen van miből válogatni - mi nem adjuk tovább. Mit kezdünk azonban vele?

Ez a kérdés a legégetőbb és leginkább költséges és/vagy kicsit sem ökologikus megoldásokat vonz magához. Azaz mi megtesszük, ami tőlünk telik - a ruhastop óta gőzerővel szelektálunk tovább és tovább, alapanyagok szerint, közvetlenül eljuttatva az újrahasznosítás helyére, amit csak lehet. Van pár ösvény, amin gyakran járunk, de nincs mindenre megoldás. Egyelőre. Egyelőre nincs megoldás a kevert anyagú, lyukas, foltos Zara-blúzokra, szétfeslett gyereksapikra, akkor sem, ha valaha 16000 vagy 5000 Ft-ba kerültek.
Van megoldás a farmerre, javarészt pamutra, szakadt lepedőre, törölközőre. Újrahasznosítunk mi magunk is, mert nekivágtunk egy ideje a saját termékek gyártásának, de az annyira kis léptékű még, hogy nem jelent feloldást. S biztosan van még pár út, amiről nem is tudunk, pedig elég jól járható volna.

Szóval nyakig benne vagyunk - veletek együtt (!) - ebben a rongylavinában, és csak sodródunk, sodródunk. Azért persze nem adjuk fel, mert hát miért is tennénk? Már így is egészen erős fékeket dobunk együtt a rendszerbe az adománybolt közös fenntartásával. Ezért mindenkinek hálásak vagyunk, nem annyira a karmapontok miatt, inkább csak úgy, hisz így levegőt tudunk venni az életben. Ez egy szuper misszió, bárkinek ajánljuk.

Azért azonban, hogy a terheket jobban elosszuk egymás közt, a segítségetek kérjük. Tudjuk, hogy magánszemélyként is nehéz méltó módon megszabadulni a lyukas-foltostól, de mégis arra kérünk Titeket, hogy erre ne nálunk keressétek a megoldást. Nálunk egyelőre nincs rá. A törölköző, ágynemű, takaró, ha foltos, szakadt, vigyétek kutyamenhelyre, a többit sajnos nem tudjuk mi sem megmondani. Az erősebben nyúzott, de még hordható dolgaitokat elhozhatjátok továbbra is hozzánk, mert tudjuk őket kezelni, de ha tudtok szuper helyet, ahol ingyen adják a rászorulóknak, vigyétek közvetlenül oda. Régi és retró darabokra abszolút nyitottak vagyunk: a 20-as évektől a 90-esig jöhet bármi, ha a moly is megkímélte. Tudjátok, itt is érvényes a divat: akár örökkön forgó áramlataival, akár mulandó hullámaival.
A műszál az igazi ellenség, és rajtunk a világ szeme, hogy kitaláljuk, mi a jó eget lehetne kezdeni a sok poly-val a 21. század végére. :) Tudjuk, vannak már kísérletek rá, és drukkolunk is nekik, hogy hosszútávon hozzanak jó megoldásokat. A fejünket mi is törjük buszon-villamoson.

A másik üzenetünk pedig az, hogy a ruhákon kívül természetesen örömmel fogadunk konyhai eszközöket, mert nagyon nagy igény van rá, s lehet, nálad épp ott roskadozik tőle a kamrapolc. Fogadunk társasjátékot, ékszert, könyvet, lakberendezési holmit - leszámítva a bútorokat -, hanglemezt, CD-t, DVD-t és természetesen könyvet!! Sporteszközt (kenunál kisebb :D ), ékszert, működő elektronikus cuccot és még amit csak akartok.

Szóval gyertek és figyelmeztessétek utastársaitokat is, hogy mi a pálya ruhafronton. Az adományokat eztán sem vizslatjuk, ellenőrizgetjük, mert azt nem bírja a gyomrunk, inkább csak beszélünk a dologról, hogy ne a szőnyeg alól fortyanjon elő, amikor már késő, s akár a boltunk fennmaradását kezdi el ujjacskájával fenyegetni.

Köszönjük minden olvasónk szíves figyelmét. A vészmadár rádió átvált csivitelésbe, s mosolyogva válogatja tovább a világ holmiját.

2017. november 14., kedd

2 év és ami benne van

Kedves Barátaink!

Már lassan egy hónapja, hogy 2 évesek lettünk! Volt egy nagyon vidám szülinapi bulink: régi és új barátokkal, törzsvásárlókkal, új arcokkal, ismerősök ismerőseivel. Ez a tarkaság önmagában annyira jól eső. Tudjuk, hogy van, aki szívesen visszatér hozzánk mint vásárló hogy ki miért kötődik a bolti életünkhöz, teljesen egyedi, de hogy vagytok ti is, akik bár vásárolni és adományozni szinte alig vagy sosem jöttök, de az ünnepeinken visszatérő vendégek vagytok, az csak mostanra rajzolódik ki a szociális életünk térképén. 

Ezt az utóbbi baráti karaktert én alapító támogatónak kezdtem el hívni magamban, amelynek feltűnése egy olyan szociális és egyszerű értelemben vett erkölcsi bázis kialakulását és életképességét mutatja, amely ritkán figyelhető meg egy tipikus vállalkozás életében. Illetve azt hiszem, csakis olyan vállalkozásoknál tűnik fel motívumként, ahol van valami plusz szellemi tartalom, amihez kapcsolódni lehet. Lehet ez kézi cukrászat is vagy zöldségbolt, elektrotechnikai szaküzlet is vagy kávézó, de alappillér kell legyen az, hogy, akik létrehozzák, valami mást is akarjanak a gazdasági fenntarthatóságon túl.
Egyre több ilyen vállalkozás működik újra vagy indul el egy ilyesféle úton, de persze attól még, hogy kitűzi a zászlajára a divatos társadalmi jelszót, nem feltétlenül lesz valóban társadalmilag beágyazott, hiteles vagy hasznos. Ezt gyakran tapasztaljuk és nem biztos, hogy ez az alapítókon múlik, ezer dolgon múlhat. Nem tudom, nekünk mi sikerült, mi nem, nem is akarom komplex módon értékelni az elmúlt két évet, de sok biztató jelet látok!

A legszebb persze ebben a társadalmi vállalkozásos misszióban az, hogy ezt bár lehet tudatosan is kezdeményezni, lehet tartósan kommunikálni, de csak úgy "direkt csinálni" nem nagyon. Hiába lettünk volna mi az egyesülettel a mi kis ideáinkkal, ha azokban nem tudtunk volna azonnal több tucat rokonunkkal, barátunkkal, ismerősünkkel, kollégánkkal osztozni.

Az adományozás persze népszerű gyakorlat, a jó civil célokért való együttműködések is relatíve könnyen népszerűsíthetők - még a közelmúltbeli gyanakvást és bizalmatlanságot keltő, hitelrontó propaganda tömegkábításának dacára is.  De ez sem lehet elég, mert oké, hogy mindenki jó szívvel ad és vagy teszi ezt láthatatlanul vagy teszi ezt csacsogva, másokat is motiválva és az is világos, hogy olcsón vásárolni is sokan szeretnek jó dolgokat, és persze, aki a barátod, az általában támogat téged bármilyen jó elhatározásodban, mégis lehet itt valami még a háttérben, de szokás szerint valami végtelenül egyszerű dolog. Talán annak az öröme, hogy együtt teszünk valamit, ami más, mint a megszokott?

Mert nem lehet elegendő indok az adománybolti élet körüli aktivitásra az, hogy felismerem, mennyivel jobban alszom, mert tudom, tettem valamit másokért - akár azzal, hogy adtam, akár azzal, hogy vásároltam,  kell legyen még valami több, ami ezt a megszokottól eltérő közös tevékenységet élteti. Az az érzésem, hogy ez a kézenfekvő, mégis láthatatlan szövetség a többünkben működő egészséges, romlatlan :) közösségiség iránti vágyból fakad. Tehát ez a más, ami nem olyan megszokott, ez talán a közösségi létezésbe való kapcsolódás szándéka, kísérlete, és tényleg ott a kuriózum izgalma is benne. Mert jó, hogy van munkahelyünk és kisgyerekkorunk óta szeretünk bandázni meg a pékségben két szót beszélgetni, de ez itt egy másik típusú kapcsolódás lehetősége: egy tudatosabb forma kínálja magát, amihez ki-ki kapcsolódhat a maga egyéni módján. 
Kreatív ötletekkel és alapanyagokkal a műhelyekhez, önkéntes fuvarozással a továbbadományozásban, égető helyzetekben nyújtott segítséggel, kedves beköszönéssel, jó minőségű adománnyal, elkötelezett vásárlással, biztató szóval, sajtómunkával.

Zenét hallgat együtt akár sok, egymás számára ismeretlen ember: de nem a Müpában, helyben sült olasz pizzát eszik egy tálról régi vásárló, új önkéntes, új önkéntes régi barátja, régi önkéntes régi barátja, egyesületi tagok és azok barátai, új vásárlók és rokonaik, újonnan betérők, bárki, és nem csak az éhség miatt. 
Bárki, aki idetalált ezen a szülinapi estén és ráhangolódott arra a közös tevékenységre, amit itt együtt lehet végezni: a hagyományos bolti szolgáltatásokra - pl. böngészés a ruhák, könyvek, ékszerek között, egy-egy szatyor adomány átadása az ünnep alkalmából, a bolt játékaira: rejtvényfejtés, tombolázás, a közös eszem-iszomra, a rongyszőnyegkészítés alapjainak elsajátítására, együtt volt velünk és az egész missziónkkal, amitől a Filantrópia Adománybolt az, ami. 

Örülök és köszönöm minden kollégám és segítőnk nevében is, hogy Veletek együtt éltetjük ezt a kis nagyvárosi közösséget, mert bár nem hagyományos ez a közösség semmilyen szempontból, mégis tud új hagyományokat teremteni, amelyeket ilyen sokan szeretünk. Hogy mitől lehetünk közösség, azt mindenki maga érezheti a maga belső igényei és működése szerint, az biztos, hogy van itt szolidaritás, tenni akarás, könnyedség és életöröm és, ha ennyi sok közös van, akkor az már valami.

Ps.: A zenészeknek is nagyon köszönjük a szuper muzsikát, sajnos a hangfelvételek túl jók, hogy itt megosszuk copyright nélkül. :) Neem, csak vagy szégyellősök a muzsikusok vagy csak nem ragaszkodnának a megjelenéshez. Hiába, el kell jönni! :) A fotókat Szőke Tamarának köszönjük.
Na, de ha már: a pizzát Sara del Salnak, a muzsikát Both Borinak, Szepesi Lillának, Fügedi Lászlónak és Kemény Mártonnak. A sütiket Orsinak, Ági egész családjának, Szibillnek, hú, kit felejtek ki!? A tombolaszelvényeket és a keresztrejtvényt Nagy Ágnesnek. :) És mindenkinek minden mást :)), a sok apró ajándékot!

2017. november 8., szerda

Sara első élményei nálunk

Októbertől új kaland kezdődött szigetünkön, megérkezett az első olasz EVS önkéntesünk! Mindannyiunk számára fontos tapasztalás ez, reméljük, hogy sokat fogunk egymástól tanulni. A magyar órái még nem kezdődtek el, ezért bejegyzései angolul születnek majd, amíg majd megtanul magyarul :) Itt az első (aki nem érti, nézzen be hozzánk és elmeséljük, hogy miről szól! :)


I have visited Budapest twice. It has been love at first sight. But in the eyes of the city I was nobody, but a mere and unknown tourist. Now I can finally say that I live here. I live the real city, with its autumn colors, its breath-taking views, its refined architectural lines and especially its everlasting smells of bakeries, éttermek, kávézók.

I had (and I still have) the chance to join a great project, of which the main aim is help people who live in poverty to move towards a more sustainable lifestyle.

Due to that goal, the Filantrópia Charity Shop, and the Profilantrop Association which is behind it, need to engage with different approaches. There is the shop, as they proudly say, "an island where items can anchor to find a home and help serve others". And there are others eco-social projects.

They include the creative and innovative recycling and reusing of items or otherwise the real action of projecting and building tools for the poor.
I had the chance to give birth to new objects as shopping bags, carpets, dogs and cats' toys by using items that others may think are rubbish.
But that is just one way to help.

Thanks to our trip to Ág, I could have seen the other approach: the Association, in connections with other partners, enable itself in the rebuilding of roofs and doors in order to improve heating insulation and their lifestyles.
I could have met a different part of Hungarian reality, composed of simple, welcoming and lovely humans.

During the first month with Filantrópia I dealt with extraordinary colleagues, uncommon costumers, a very friendly atmosphere and with a brand new reality that I actually didn't expect.

And I already know that it is just the beginning.

Sara's experience is supported by Erasmus+