Rina’s 5th month

 

So December has been pretty eventful looking back, so let me tell you how the last month of 2025 went. It started with my Highschool classmate visiting me again and even though we had an argument we managed to have fun. For instance we visited the lantern exhibition at the Zoo and we played board games for hours in the board game bar and especially the WW2 board game took so long (& I lost sadly twice).

Also in the middle of the month I got a haircut which was needed. Zsuzsa introduced me to her hairdresser which I’m super grateful for.

With Christmas approaching we decorated Store matching to the festive to the vibe with decorations like ornaments. Also the Christmas break being very soon I planned for the holiday to travel with Manal, my Moroccan friend, to Bratislava and Vienna. So this month I experienced a lot of firsts, first time spending Christmas without my family, going to a hostel and visiting those cities. 

 

We spent a lot of the sightseeing but also had night outs like joining pub crawls and so on. But my highlight of the trip was meeting a lot of different people who are living in different circumstances and countries. My favourite night out was when we went to karaoke bar with people we met in the hostel. One of the guys we met put requested a song and he tried to convince us to come and perform with him. Normally I wouldn’t sing in front of strangers and it gave me a lot of anxiety. But somehow I just said yes and it was the best decision. I haven’t felt alive in a such time and it was such a nice time. And the whole bar was singing with us and it was a really overwhelming atmosphere. From now on “Viva la Vida” by Coldplay will be connected to that specific experience.

Close of the end of the year my closest friends from my hometown visited me and we spend new years together. We spent a lot of quality time together and for new years we went to the Füge because it was too cold with the snow. Still the snow was magical. We lit up the sparklers I had prepared and it was such a nice way of celebrating the start of 2026. Looking back 2025 has been a really really long year with a lot of ups but also little downs. Let’s hope that the year 2026 will be the year for everyone. 

 

 

 

 

 

I am grateful for my friends and the feeling of having a sleepover like children was really nice. It reminded me of the lyrics of Lorde’s “Ribs”.  So as last for December I will add this here, even though I’m pretty sure you know this:

“You're the only friend I need 

Sharing beds like little kids 

And laughing 'til our ribs get tough

But that will never be enough”

Olvass tovább

Hello everyone, Alessandra here :)

I hope all of you had a good beginning of the year and made through this really challenging month. Even if January is been such a long month (lovely weather, no?), it’s almost coming to an end and I can’t wait to be closer to spring! 

For Christmas holidays I went back in Italy (the picture on top it’s the beautiful sea of Maratea in the South of Italy!) for about ten days, and it was really nice but coming back to Budapest was better than expected! When I was home the reality of Budapest felt so distant, almost like if the last few months here were just a product of my imagination. Once I stepped out of the metro from the airport everything felt so familiar and I realized how much I have learned in the previous months. In the last few weeks I noticed that now I am able to recognize words, customers at the shop and starting again with the daily tasks made me feel like I really know this place better and I am definitely feeling more confident. 

This month me and Vilma also made a little day trip to Vienna. Such a beautiful city, elegant and classy, but it’s NOTHING compared to Budapest! This city is so alive and full of opportunities that I can’t wait to explore in the next months. 

Also, this weekend two of my friends from Italy are coming to visit me and I can’t  wait to show them my favorite spots around the city (and of course the shop)! I am really happy to share my life here in Budapest with them and hopefully the weather will be nice! 

Anyways, that’s all for this month! It’s always great to share the little but big changes as the time passes by…

See you next month :)

Alessandra

Olvass tovább

Búcsúk és viszontlátások

 

Mióta belevágtam az önkéntes tevékenységbe, nem csak egy közösség szerkezetébe nyertem betekintést és hasznos tapasztalatokat gyűjtöttem ennek tevékenységei kapcsán, hanem a különböző kultúrák világát is megismerhettem.

Az önkéntes munkásság által rengeteg hasonló helyzetű emberrel találkoztam, akik a barátaimmá váltak idővel és beépültek a mindennapjaimba. Pontosabban egy budapesti kiscsaláddá váltunk. Kialakultak a stabil programjaink, minden kedden filmestet tartottunk és az alkalmakkor egy-egy személy választotta az aznapi vetítés témáját. Napjaim részévé vált még a Margit-szigeti piknikezés velük, közös születésnap ünneplés, közös vacsorák felhőtlen kacajok.

Nemcsak barátokat szereztem ezáltal, de tudást és ismeretet is. Elém tárult egy teljesen más kép a különböző országokról és szokásaikról, mint amit az iskolában tanítottak nekünk. Megértettem mennyire egy szofisztikált ember az olasz, ezzel szemben a spanyolok pedig az életnek élnek. Mindig is tudtam, hogy a franciák előítéletesek, de igazán csak most láttam meg. Megismerhettem mindezen országok és nemzetek múltját és jelenét, amit nem említenek tankönyvekben. Szokásaik, gasztronómiájuk (rengeteg szuper receptet tanultam), ünnepeik beilleszkedtek az én életembe is.

Elmondhatom, hogy ezek az új tapasztalatok által rengeteget változtam és másképp látom a saját országomat, az életemet, meg csak úgy a mindennapjaimat is. Rengeteget köszönhetek nekik. Nem csak a barátságukat, hanem a számtalan tanítást is, amit tőlük kaphattam.

Sajnos ennek az utazásnak lassan a végére érek. Velem ellentétben nekik ebben a hónapban fejeződik be a projektjük és apránként haza költözik mindenki a saját országába. Visszatérnek mindennapi életükhöz, van, aki egyetemre megy, mások munkába állnak, de az önkéntesség és barátságunk varázsát soha nem feledjük el. És persze tervezzük később meglátogatni majd egymást J

Szeretettel, Móni 

                                               

                                     

Olvass tovább

Ficánkolás Filantrópián 4. rész

Egy csomóba bogzom ezt az egy év ficánkolást, az élményeket, tanulságokat, észrevételeket, jó mélyen elraktározom, s soha nem engedem el.

Sara anyapótlását, jó tanácsait, energiáját, szépérzékét, tésztáit,  hogy beavatott a rendszerezett élet, a tervezés, végrehajtás, porszívó mánia rejtelmeibe. 

Ale barátságát, a kacagásokat, a diliségeket, énekléseket, öleléseket. A vasárnapi teraszos semmittevéseinket. A mindent elsöprő erejét, ami remélem végig kísér majd egész életemben, s mindig tudok belőle meríteni.

Zsuzsa tanításai, motivációja, az a rengeteg történet, amit megosztott velem mind-mind a csomóm része marad, Orsi csodás főztjével együtt.

A karanténos privát flat party-kat. Azokat a bulikat, amikor egyszer csak észreveszed, hogy haló, ki van virradva, dobjunk be egy jó pizzame-t, s menjünk haza.

A Nyugati aluljáró összes zenészét, akik reggelente arra késztetnek, hogy kivegyem a fülest és inkább őket hallgassam a következő kanyarig. Aztán visszateszem és már ezt éneklem Szabó Benedekkel ,,De olyan szépek a fák tavasszal az Andrássy úton”. Tényleg szépek, az ok ,amiért mindig a hosszabb utat választom munkába menet. Jól összecsomózom a sok ember látványát, akikkel reggelente szembe megyek, a számításaimat, hogy pontosan zöldre érjek oda a zebrához. Az összes földön talált topjoy kupakot, amik végtelenül közhelyesek, de mégis annyira jók. Azokat a pillanatokat, amikor belenézek az indiai bolt kirakatába, s meglepődök, hogy hmm, egészen jól nézel ki ma. 

Budapest fényeit, a Duna-partot, a hidakat, az eldugott sétálókat, a kedvenc helyeinket. A dilemmát minden egyes alkalommal, hogy lifttel vagy lépcsőn menjek fel az ötödikre. A szobámat a világító bigyókkal, a növénykéimmel. A menta illatú teraszunkat, a halacskás zuhanyzófüggönyt, a poszteres konyhát, a good luck-ot kívánó wc-t.

Az angol tudásomat, ami eleinte annyira gyatra volt, hogy google fordítóval nyögtem ki, hogy sorry lányok, nem igazán beszélek angolul. Ma meg már bátran mesélek, viccelődök, s végre önmagam tudok lenni ezen a nyelven is.

Hogy milyen vagány családom van. Hogy engedik a bohócukat a saját útján járni. A szeretetet, amivel mindig várnak haza, azt a biztonságot nyújtó érzést, hogy bármi történik, ők itt vannak nekem. Anya kaja csomagjait, az életmentő tanácsait, a biztatását. Apával a tülköléseinket, s azt a képességét, hogy elfogadja a bohóságaimat. Fiacska izgalmas gondolatait a világról, hogy megmutatja nekem az igazi bátorságot, kitartást. 

    Az otthoni pajtásaimat, akik nem felejtettek el, még mindig kíváncsiak rám, s bebizonyítottuk, hogy igenis működik a táv barátság. Az új barátaim nyitottságát, történeteiket, tapasztalataikat, amik formálnak engem is.

Filantrópia megmagyarázhatatlan hangulatát, az újrahasznosítás fontosságát. Az állandó vásárlóinkat, az összes hozzájuk tartozó mosollyal, kedvességgel, értetlenkedéssel, furcsasággal együtt. A kincseink hívó szavát, hogy ,,Kriszti, tiéd vagyok, vigyél haza!”. Az erőt, hogy ez ne történjen meg minden egyes alkalommal, s az örömet, amikor mégis belecsúszok a csapdába.

Az összes bénaságomat, problémát , nehézséget, amik megtanítottak, hogy bármire képes vagyok, ha igazán szeretném, s hogy mindenre van megoldás.

A ragu, rizottó, torta salata, a pizza, tökéletes tészta, és tunamayo receptet. Olasz szavakat, amik véglegesen beleégtek az agyamba.

Összecsomózom mindennel a kíváncsiságomat, a bátorságomat, amik ide vezettek, hogy megélhessem életem egyik legnagyobb kalandját. S azt a mérhetetlen nagy hálát, amit érzek az elmúlt egy év miatt. 

Ficánkolásaim közel sem értek véget. Most már ezzel a nagy gubanccal együtt vetem bele magam az újdonságokba!

Olvass tovább

Feeling lucky

I do remember the day I took the flight from Milan to come to Budapest whom I fell in love with many years ago. It’s been a year since I've been living here, and I couldn’t be happier about the fact that I don’t have to take any flight back to Italy. This year surrounded by the decadent beauty of the city, by the treasures I find in Filantrópia Charity shop, by the people I met who’ve become very close and good friends, by the bridges, by the lights, by the fun nights, by the usual 10000 steps per day, made me realize I don’t want to leave all of this behind me.

The most incredible lesson I’ve learned this year is that it’s so important to recognize how lucky we are, to live a life we choose, to meet with friends, to be able to count on people, to be able to realize that life is just amazingly beautiful. There is no more fulfilling awareness than recognizing how full of treasures life is, and that the most beautiful of all is that we are alive and have a world of possibilities around us. Around me I see people who have moved from other countries to start another life here in this city, which makes you feel free and alive, and which always surprises you. Budapest makes you fall in love with the unpredictability of life. Some time ago I was at the post office, I had to run an errand for the shop, I was waiting in line with my headphones (as always) and my weird socks (I seem to remember they were with donuts, but I'm not sure now). A lady behind me touched my shoulder and I turned around thinking she was complaining about the volume of the music, and instead seeing me dance on the spot waiting for my turn had put her in a good mood so we started talking and she told me everything about her life, which she had lived in many places including Italy, in a small village in Tuscany and I really thought that with the right attitude you can really do many things. Being born and raised in a small town that I have never liked and that I have always found too tight, the feeling of being able to seize new opportunities and see things, faces, people, dogs, cats, bars, streets, squares every day simply makes me feel full of life.

The year I spent in Filantrópia taught me that people are generous, often for no apparent reason, that this city, despite an adverse government and a system of thought that would lead you to think otherwise, is full of generous people, who give to others. At the beginning of the experience I often wondered "but why don't they sell all these things they donate?", now I have the answer: because if you decide to donate something that will be reused by another person, who you potentially do not know and you'll never know, it's something money can't buy. Donating to recycle, to give life back to an object or a dress that is no longer used, without any gain, is something that will always amaze me and that gives me hope for the future, for future generations and for the life on our planet. Although I may seem like an eternal naive and hippie, the little daily wonders really make me smile and I have learned that it's okay like this. Another thing I learned during this ESC is that working in a group and for a group tests you every day, helps you to compromise, helps you learn to say your opinion in respect of others, and it is extremely fun. I wouldn't even be able to name all the moments I laughed to tears with the girls, all the disasters I made, the faces of Kriszti, the strength of Sara, the stories of Zsuzsa. From the walk in the forest of the first weeks (first and last for me since I am extremely lazy and I am afraid of any insects), from the bath in the Danube (first and last time for me), from the Christmas lunch at Orsi's house (Orsi please invite me more often, at your house I’d gladly come back), at dinners in the hills at Zsuzsa's house (here too, food and atmosphere always excellent), to all the nights out (for aperitifs and events I am always available, who guesses where I spend my free time wins a free beer haha), up to a year later, in which we were able to create a solid, sincere relationship and with the awareness that we can count on each other. I know for sure that on August 31st I will not say goodbye to our charity shop, we will see each other a little less but I will come to find the girls and the treasures that will arrive on the island of Filantrópia. To the new volunteers I wish to learn a lot, to have fun and enjoy every moment, to bump into all the bags and corners, to meet crazy and kind people, to have the responsibility to take on a task, to ask for help, to do things with their own mind, to meet new friends, to try on a lot of clothes and get crazy dressed every day, to drink coffee all together, to gossip, to ride the new Bubi, to build muscles with all the bags to check, to experience generosity, to be curious, to experience the city to the fullest.

P.S.: just a couple of tips, when Sara says that a place is near and it could be reached by walking, guys, NEVER, believe her. Second of all, download the app of Bolt, it’s a must-have, taxis will always save you.

Ciao belli, I’m sending all of you lots of love.

Ale

Olvass tovább