Röviden és velősen, de főleg könnyesen. Viszlát Filantrópia

Kedves Olvasók,

Az én munkásságom is a végére ért Filantrópia szigetén. Őszintén, hihetetlen, milyen gyorsan elrepült ez az év! 

Emlékszem, az első Budapesti napomon Beci várt az önkéntes rezidencia előtt:)) aki nem csak akkor segített nekem, amikor ideadta a lakás kulcsot és megmutatta hogyan nyílik a lift és hogy természetesen mindig le kell küldeni, hanem háborút szítunk a szomszédok között (ez egy nagyon trükkös lift volt), hanem az itt töltött hónapjaim minden pillanatában. Mindig ott volt a felvigyázó keze a háttérben és terelgetett az élet útján. Köszi Beci:)))

Vegyes érzelmekkel vágtam bele ebbe az évbe annó, de felűlmúlta az elképzeléseimet! Persze számítottam egyre meg másra, de ennyi szép emlékre és csodálatos emberre nem. Kezdhetem Núriával, aki anyukám helyett anyukám volt itt Budapesten, abban a néhány együtt töltött hónapban, majd később Irene, akivel egy nagyon vad és eseménydús évet bonyolítottunk le. Sírás, nevetés, mérgelődés, minden is volt, de így volt szép és igazi. 

Ez az egy év alatt mindent is csináltam!      

 Láttam a pápát:)))

Filantrópia Adománybolt születésnapot ünnepeltem.

 Hajóláda Műhelyt tartottam, meeeg farsangot ünnepeltünk.

Hazautak hétfőnként a Morriból.

 Növényeket gyűjtöttem, majd aztán el is ültettem őket.

Nagyon sokat lomtalanítottam, erre Irene haragudott is:))

Sünis zokni meg növények.

Itt rájöttem, hogy mennyire kicsi vagyok.

Kilátások a teraszról.

Múzeumba jártunk. 

Sokat jártam a Citadellához.

Fashion show.

Megnéztem III. Károly koronázását (szörnyű volt. hosszú és unalmas, meg szerintem nem volt elég csilli-villi sem)

Botanikus kertet varázsoltam a rezidenciából.

Csomagokat vadásztam a Westendben Irenevel. 

Vacsorákat szervetünk a barátaimmal. 

Mindezek mellett nem csak emlékeket, hanem tapasztalatot is gyűjtöttem. Megtanultam, hogy a kedvesség és jószándék előbb vagy utóbb mindig megtérül az életben, ha ez nem lenne magától értendő. Ha tudunk adni, mindig kell és soha ne ítélkezzünk emberek és helyzetek fölött. Legyen az egy kedves szó, egy szelet kenyér, egy ölelés, akár egy pulcsi amit már amúgy sem hordasz. Soha nem tudhatod, hogy a másik személy min megy keresztül az életben épp. Mindezért köszönet Zsuzsának és a Filantrópia Adományboltnak!

Röviden, megnőtt a hajam, de méginkább megnőttem én is (nem szó szerint, annak már semmi esélye), mint ember ennek az évnek hála!

Köszönöm mindenkinek!

Millió puszi, Móni💖

Olvass tovább

Búcsúk és viszontlátások

 

Mióta belevágtam az önkéntes tevékenységbe, nem csak egy közösség szerkezetébe nyertem betekintést és hasznos tapasztalatokat gyűjtöttem ennek tevékenységei kapcsán, hanem a különböző kultúrák világát is megismerhettem.

Az önkéntes munkásság által rengeteg hasonló helyzetű emberrel találkoztam, akik a barátaimmá váltak idővel és beépültek a mindennapjaimba. Pontosabban egy budapesti kiscsaláddá váltunk. Kialakultak a stabil programjaink, minden kedden filmestet tartottunk és az alkalmakkor egy-egy személy választotta az aznapi vetítés témáját. Napjaim részévé vált még a Margit-szigeti piknikezés velük, közös születésnap ünneplés, közös vacsorák felhőtlen kacajok.

Nemcsak barátokat szereztem ezáltal, de tudást és ismeretet is. Elém tárult egy teljesen más kép a különböző országokról és szokásaikról, mint amit az iskolában tanítottak nekünk. Megértettem mennyire egy szofisztikált ember az olasz, ezzel szemben a spanyolok pedig az életnek élnek. Mindig is tudtam, hogy a franciák előítéletesek, de igazán csak most láttam meg. Megismerhettem mindezen országok és nemzetek múltját és jelenét, amit nem említenek tankönyvekben. Szokásaik, gasztronómiájuk (rengeteg szuper receptet tanultam), ünnepeik beilleszkedtek az én életembe is.

Elmondhatom, hogy ezek az új tapasztalatok által rengeteget változtam és másképp látom a saját országomat, az életemet, meg csak úgy a mindennapjaimat is. Rengeteget köszönhetek nekik. Nem csak a barátságukat, hanem a számtalan tanítást is, amit tőlük kaphattam.

Sajnos ennek az utazásnak lassan a végére érek. Velem ellentétben nekik ebben a hónapban fejeződik be a projektjük és apránként haza költözik mindenki a saját országába. Visszatérnek mindennapi életükhöz, van, aki egyetemre megy, mások munkába állnak, de az önkéntesség és barátságunk varázsát soha nem feledjük el. És persze tervezzük később meglátogatni majd egymást J

Szeretettel, Móni 

                                               

                                     

Olvass tovább

Tavasz, nyár, Filantrópia

 

Kedves olvasók!

A nyár megérkeztével a mi szociális életünk is kivirágzott, nem csak a Margit sziget:) Ennek tiszteletéül egy fotó montázzsal készültem nektek, a legkedvesebb emlékeimből! 

Akaratom ellenére két szék között találtam magam, mivel választanom kellett nemrég a szentek közül, pontosabban, hogy melyik a legigazibb és legjobb. Egyik oldalon olasz barátnőnk Marta, Szent Ferenccel, a másikon pedig Irene, Szent Antallal. Nekem túl nehéznek bizonyult a döntés, ezért átadtam a teret az Instagram követőimnek egy szavazás formájában. A helyzet az, hogy soha nem fog kiderülni, ki a legigazibb szent, mert a szavazás eredménye egyenlő lett:)

Továbbá láthatóak a növénykéim (a képen csupán kettő, de ennél sokkal több van), pillanatok a boltból és barátaink Európa minden sarkából.

A hónapok teltével kialakult lassan a mindennapi rutinunk a boltban is. Mostmár ismerjük a törzsvásárlókat, megvannak a kedvenc emberkéink is persze:) Már tudjunk nagyjából ki mit keres, amikor bejön hozzánk, kinek mi a stílusa, hogy mennek a mindennapjai, kinek hány gyereke van, stb stb. És persze vannak olyan vásárlóink is, akik gyakran kis kedves gesztusokkal érkeznek be hozzánk, mint például sütemény, gyümölcs vagy csak egy kis ajándék társaságában.

Szeretettel, Móni

Olvass tovább

 

Hol volt, hol nem volt, egy lány, aki úgy döntött elkezd élni

 

Kedves olvasó, remélem te is örülsz a tavaszias időjárásnak, nem csak miJ Ez a huzamos idejű borús idő kezdett túl depresszív lenni már számunkra. Remélem mindenki kiélvezi és kiszalad egy picit a természetbe, akár egy néhány perces sétára egy parkba vagy, csak a hátsókertbe vagy egy napsütötte teraszon egy kedves kávé és néhány csodálatos ember társasága is elképesztő hatással lehet ránk.

Nagyon gyakran észre sem vesszük, mennyire gyorsan repül az idő. Én ma ébredtem rá, hogy lassan fél éve, hogy Budapesten halmozom a csodálatosabbnál csodálatosabb barátságokat, emlékeket a kis tarisznyámba, amivel útnak indultam szeptemberben, mint a szegény legény a népmesékben. Nem csak az idő múlására nem eszmélünk rá, arra sem, mennyire megváltozunk egy-egy esemény hatására.

Személyesen rengeteget szenvedtem az önbizalom hiányom miatt. Rettegtem közönség előtt beszélni, vagy akár beszélgetésbe elegyedni egy idegen emberrel, nem is beszélve a segítségkérésről. A napokban ráébredtem, hogy ez a félelem eltűnt az életemből. Megtanultam kérdezni. A múltban rengeteg időt képes voltam eltölteni egy üzletben egy adott tárgyat keresve, mert féltem odamenni egy dolgozóhoz és megkérdezni, hogy mégis hol találom meg, amit keresek. Féltem, hogy butának fogok tűnni. Ráébredtem, hogy senki nem néz butának, csupán egy kérdés miatt, mert nem létezik rossz kérdés.

Első komolyabb fellépésem közönség előtt (a prezentációkat leszámítva a liciből)  az adományboltban történt a Hajóláda-műhely alkalmával.  Megtartottam életem első workshopját! Zonikból kiscicákat készítettünkJ Óriási mérföldkövet léptem meg ezáltal. El sem tudom mondani, mennyire büszke voltam magamra a nap végén! Óriásit dobott az önbizalmamon. Elkezdtem belevágni hasonló tevékenységekbe, feszegetve a határaimat, mert a félelmem fokozatosan kezdett alább hagyni minden kis apró sikerem után.

Most itt állok, magabiztosan az önkéntes kalandom közepén vicces vagy akár tanulságos élményekkel, mert úgy döntöttem leküzdöm a félelmeimet.

Olvass tovább

Kalandozásaim Filantrópia szigetén

 

Sziasztok, Mónika vagyok, Erdélyből. Több évvel ezelőtt elhatároztam már, hogy egy évemet önkéntességre szeretném szentelni, mivel hozzátennék valamit a közjóhoz, meg egyben tapasztalatokat is gyűjtenék. Érettségi után meg is kaptam a lehetőséget erre és így kerültem a Filantrópia kis szigetére, az adományboltba.

Vegyes érzelmekkel (őszintén nagyon féltem) vágtam bele az új kalandomba. Az első napon rájöttem, hogy semmi okom nem volt félni, mert egy csodálatos pozitív- és energiabomba önkéntes társ mellett kötöttem ki. Ő lenne Núria. A családomtól távol több száz km-re ő töltötte be számomra a testvér és egyben az anyuka szerepet is. Nagyon sokat tanultam tőle a néhány hét alatt, amit együtt töltöttünk. Rájöttem, hogy az életet élni és élvezni kell, nem végig küzdeni. Minden nap felfedezek valami újat amiért aznap épp hálás és boldog lehetek. Nem sokkal később csatlakozott a kiscsaládunkhoz Irene is, aki egy igazi mókamester. Így éltük tovább napjainkat hárman egy idegen városban, új élményeket és emlékeket gyűjtve. Ó, meg persze megszerettem a reggaeton-t, de hát ez nem egy nehéz feladat, ha az ember lánya spanyolokkal él együtt.

Sajnos Núria-tól búcsút kellett vennünk néhány hét után, mivel lejárt az egy éve. Dugiban, a szobámban megsirattam a távozását, viszont előtte ezt titkoltam, hogy ne könnyes legyen a búcsú, hanem mosolygós perceink legyenek az utolsóak itt együtt.

Itt, Budapesten tanultam meg mit jelent szívből segíteni valakin, aki tényleg rászorul erre. Megtanultam értékelni a családommal töltött néhány perces telefonbeszélgetéseket. Megtanultam főzni. Megtanultam hogyan kell kiismerni egy mosógépet, mert ezek a szerkezetek nagyon gyakran kifognak rajtam. Megtanultam beilleszkedni új környezetekbe és társaságokba. Megtanultam jobban angolul és folyamatban van, de tanulok spanyolul

Hálával tartozom mindenkinek, aki körülvesz engem és segít mindenben, legfőképpen Zsuzsának, aki szerintem titokban boszorkány, mert mindig igaza lesz, hiába nem hiszünk neki a dolgok elején.

Reggeli a lányokkal egy vasárnap délelőtt (a képen épp csak Núria-val)

A budapesti kiscsaládom (Beci, én, Zsuzsa, Núria, Irene)

Kalandozásaim Irene-vel az Ikeán innen és túl

Séta a Margit szigeten Núriával

Olvass tovább