Áprilisi gondolatok: otthon, Föld napja és tavaszi pillanatok

Kedves olvasók!

A legutóbbi rövidebb bejegyzésem után most szeretnék egy kicsit mélyebben belemenni a gondolataimba, és megosztani veletek, milyen gyorsan elszállt az április. Számomra különösen rövidnek tűnt, mivel húsvétra hazautaztam.

Otthon lenni igazán pihentető élmény volt. Minőségi időt töltöttem a családommal és – természetesen – a szeretett cicámmal. Ellátogattunk a hétvégi házunkba is, ahol a kertben tölthettem egy kis időt – igazi felüdülés volt a mindennapi betonrengeteg után. A szüleim épp egy üvegházat építettek, ahol zöldségeket szeretnének termeszteni, és persze a macskánk is jelen volt, hogy felügyelje a munkálatokat – nehogy rosszul álljon a vázszerkezet!

 

 

 

Miután visszatértem Budapestre, kissé levert voltam, de szerencsére gyorsan visszarázódtam a hétvégi Föld napja alkalmából szervezett workshopunknak köszönhetően, amelyet a Hunyadi téren tartottunk. Szép idő volt, és sok kedves emberrel találkoztunk, érdekes történeteket hallgattunk meg. Ez az egyik kedvenc részem a workshopokban – ha gyerekek helyett felnőttek is betérnek, lehetőségünk nyílik kicsit jobban megismerni őket, a nézeteiket, az életüket.

Másnap Vácra mentünk egy másik Föld napi rendezvényre. Még sosem jártam ott, így izgatottan vártam, hogy felfedezzem a várost. A standunk egy állatmenhely standja mellett volt, akik egy ketrecnyi kiscicát hoztak magukkal örökbefogadásra – ők egész nap vonzották az embereket! A mi workshopunk is népszerű volt: sok gyereknek segítettünk pólóból táskát vagy kutyajátékot készíteni. Közben lehetőségünk nyílt különböző lekvárokat is kóstolni és értékelni – az én kedvencem az bodzalekvár lett. Édeskés, virágos illatú volt, enyhén zselés állaggal – igazi különlegesség! A nap folyamán bejártuk a többi standot is, és elsétáltunk a Duna-partig. Az egész város olyan szép és zöld volt – bárcsak Budapest is ilyen zöld lenne!

 

 

Május első hétvégéjén egy kis pikniket szerveztünk Szentendrén az önkéntes barátainkkal. Az idő szinte nyárias volt, pedig csak 27 fok volt – mégis sokkal melegebbnek tűnt. (Ez volt az utolsó igazán nyárias nap, utána csak esős, borongós idő jött hetekig.) Elsőként Zsuzsát látogattuk meg a Filantrópia Újrahasznos boltban. A bolt tele volt különleges kézműves tárgyakkal, például használt állateledeles zsákokból készült táskákkal vagy szilikagélben konzervált gombából készült medálokkal. Miután Zsuzsa bezárt, egy gyors városnézésre vitt bennünket – végül a Duna-parti kis strandnál kötöttünk ki, mert már nagyon éhesek voltunk. Találtunk egy árnyékos, füves helyet, és elkezdtük előkészíteni a pikniket. A vízpart mellett minden étel finomabbnak tűnt: volt padlizsánkrém, hummusz, guacamole és Barbi isteni quinoa salátája.

 

 

Barbinak sajnos hamarabb el kellett mennie, de mi, akik maradtunk, sokat játszottunk az Uno No Mercy-vel, illetve egy orosz kártyajátékkal, a Durak-kal. Nekem ez volt az első alkalom, hogy játszottam vele, de a grúz és örmény barátaim remekül elmagyarázták, így nagyon élveztem. Mikor a nap lement, összepakoltunk, és elsétáltunk a városközpontba. Az épületek gyönyörűek voltak – a szűk utcácskák és az építészeti stílus miatt kicsit Olaszországra emlékeztetett. Sétálgattunk egy darabig, majd betértünk egy levendulás tematikájú fagyizóba. Az egész bolt nagyon bájos volt, és a levendulás fagyi is isteni finom! Amíg fagylaltoztunk, egy közeli étterem teraszán élőzene szólt, és a meleg, lágy fényekkel megvilágított nyáresti hangulat olyan volt, mintha nyaraláson lettem volna. Később hazaindultunk, és bár már sötét volt, az idő még mindig kellemesen meleg maradt – furcsa élmény volt május elején. (Persze az időjárás ezt gyorsan "kijavította" a következő napok hideg esőivel.)

 

 

 

 

 

Nemrég egy újabb különleges eseményen is részt vehettem: örmény barátnőnk, Shogher koncertjén. A zenekarában csellózik, édesapjával együtt lépnek fel, és Budapestre jöttek egy előadás erejéig. Bár a dalok örményül voltak, a nemzetközi közönséget is elvarázsolta a zene – a dallamok annyira fülbemászóak voltak, hogy a szöveg ismerete nélkül is élvezni lehetett őket. Shogher édesapja különösen jókedvű, karizmatikus előadó, aki folyamatosan bevonta a közönséget is a műsorba. A koncert után találkoztunk Shogherrel és kedves családjával, majd este nálunk gyűltünk össze beszélgetni és enni. Az ilyen baráti összejövetelek mindig feltöltenek – ilyenkor rádöbbenek, hogy nem kell mindig elmenni valahová, hogy jól érezzük magunkat. Elég, ha csak meghívjuk egymást, beszélgetünk, eszegetünk – ugyanannyit ér, mint egy báros vagy éttermes prgram. Szeretnék még több ilyen alkalmat szervezni, amíg itt vagyok.

 

Tudom, hogy még öt hónap hátravan, de valamiért már most olyan érzésem van, mintha holnap kéne elbúcsúznom. Furcsa és nyugtalanító érzés, de igyekszem a jelenre koncentrálni, és kihozni a legtöbbet minden napból.

Köszönöm, hogy ezúttal is végigolvastátok a gondolataimat! Remélem, hogy a következő alkalomra is gyűlik elég emlék, amit megoszthatok veletek – és rájöttem, hogy több képet is kellene készítenem, úgyhogy ezen is igyekszem változtatni.

Szívből kívánom nektek is, hogy a következő hónapban sok szép emléket szerezzetek!

A következő bejegyzésig minden jót!

Olvass tovább

Mihez kezdjünk magunkkal?

Adományboltbéli vígnapjaim:

váratlan lecke.

Haladgattam szépen a tanulgatással, lassan de biztosan, s még mielőtt a rutinba beleunhattunk volna, új helyzet állt elő. 

Hat napja vonultunk önként karanténba, azóta csak a legfontosabbakért járunk ki (plusz egyszer a Citadellára  napsütésért). 

Szóval bezárt a bolt, nincsenek adományok, nincsenek vásárlók s a Filantrópia sziget őslakosai egy másik szigetre költöztek. Nem könnyű úgy itt lenni, hogy közben mindegyikünk családja másik országban ül vagy nem ül, önként vagy önkéntelenül, otthon, tőlünk távol. 

Most azonban valami másról írnék (addig se jár az eszem ott).

Szóval mit csináljon az ember, ha  szeretne valamivel hozzájárulni a kollektív mentális jóllét megőrzéséhez és a “social distance” betartásához? Hát először is vigyáz a saját mentális épségére. Nem jár ki, nem siet, odafigyel magára. S ha a befele figyelést megunta, alkot valamit. S a kettő között pihen egyet, nyilván. ;)

Elmesélem mit csináltunk mi ebben a szűk egy hétben. Régebben is szerettem kollázsokat készíteni, úgyhogy szereztem néhány magazint és egy régi anatómia tankönyvet. 

Mi kell egy kollázshoz? BÁRMI, amit fel szeretnél használni + egy olló és ragasztó. 

Kivágod vagy kikeresgéled a darabkákat s onnantól olyan, mint egy puzzle (nálunk kirakó). Azt csinálsz belőle, amit akarsz. Sőt, ha nincsenek összeragasztva a darabkák, és találsz olyan hátteret, amit össze lehet festeni és a festék utána letakarítható, azt is nyugodtan fel lehet használni.

 A kollázs többszemélyes játék is lehet, főleg, hogy a lehetőségeknek a csillagos ég szab határt. 

A figurákat összeragasztás nélkül mozgatni lehet, így született az első néhány másodperces stop-motion animációnk (megmutatjuk majd őket a facebookon, hátha elmosolyogjátok magatokat tőlük). Azóta minden nap készül valami rövidke videó, nagyon jó játék. Persze így is jut bőven idő az aggodalomra meg a hírek bújására, de a fennmaradó idő kellemesen telik. És ami a legjobb, hogy ezek a nemistudommineknevezzemőket mozgóképek elsősorban nekünk, saját magunk szórakoztatására készültek. Nem fogja őket osztályozni senki, nem érdekel senkit, hogy elég jók-e (meg amúgyis, mihez képest?) , így semmilyen, a teljesítménnyel kapcsolatos szorongás nem jár velük.

Szóval ha valakinek kedve van, szerintem fogjon neki nyugodtan. Egyedül vagy családdal (háziállattal nem tudom mennyire működik, egy macska lehet megpróbálná ellopni a darabkákat), lehet képeket összerakni, történeteket kitalálni hozzájuk és észre sem vesszük, eltelt pár óra s közben kellemesen dolgozott az agy. :) 

     

***

A videóinkat az #önkéntesekönkénteskaranténban hashtaggel posztoljuk,  ha te is önkéntes vagy és ilyesmire vetemednél otthonülés közben, oszd meg te is a végeredményt!

Olvass tovább

Az első nyilvános találkozó Filantrópián

2015. október 16-án pénteken avattuk fel Filantrópiát mint közösségi teret: a Magyar Szegénységellenes Hálózat és a Profilantrop Egyesület műhelybeszélgetést szervezett az energiaszegénységről a Méltó Megélhetés Hete alkalmából.

Filantrópia célkitűzéseivel összhangban, de még a bolt nyitása előtt (megnyitó: októbet 27. 18 óra) szerveződött az első társas alkalom az Aradi 43. alatt:

Az energiaszegénység problémakörében segítő szolgálatot ellátó gyakorlati és elméleti szakértők találkoztak, hogy figyelmüket egymás felé fordítsák és fejlesszék együttműködéseiket. Társadalomtudományos, ökológiai és humánpolitikai kutatások vezetői, szociális és közösségszervezői munkát végzők beszélgettek szemléletmódjaikról, tereptapasztalataikról közös fókusz- és kiindulási pontokat keresve a leghatékonyabb fejlesztőmunka-modellek összegyűjtéséhez és ahhoz, hogy szerzett tudásukat minél szélesebb körben hozzáférhetővé tehessék azok számára, akik saját vagy választott célközösségükben energetikai problémákat kívánnak orvosolni.

A beszélgetők:
 
Botár Alexa: éghajlat-energia programvezető (MTVSZ)
Rácz Richárd Róbert: a Roma Initiatives Office, Open Society Foundation ösztöndíjas kutatója, környezetvédelmi szakterület
Oláh Roland: szociális munkás
Mester Attila: kulturális antropológus, közpolitikai szakértő

Egybehangzó véleményük szerint általánosságban elmondható, hogy a legesettebb családok rekednek kívül a támogatási rendszereken, így az elsősegélynyújtáson túl egyéni igényekre szabott fejlesztésekre van szükség, ám mindig a helyi közösségek erőforrásaira támaszkodva. Fenntartható modellek csakis a hely társadalmak belső erőinek kibontakozásával, a társadalom és a helyi problémák holisztikus szemlélete révén tudnak csak kiforrni.


Néhány fénykép az eseményről, hogy el tudjátok képzelni, milyen volt az első társadalmi esemény a képeken még félig üres boltban és a Profilantrop első nagy közösségi terében.

Eztán gyakran szeretnénk hasonló eseményeknek helyet és társaságot kínálni Filantrópián!

Olvass tovább