Rina’s last words

​

As some might have heard it already, or not, my time in Hungary has come to an end. I was blessed in my last few week with very nice sun and an incredibly start and a look into summer in Budapest. This journey here let me experience things which I am so grateful for. It was an honour to be the last volunteer here and I like to think that I had the chance to see through the eyes of the old volunteers even if it just a tiny bit. Even though I do really believe that I didn’t change much, I still gained a lot of experience and learnt a lot of things. The privilege of traveling, first time moving out but the most important meeting a lot of new people. Of course there were not only good encounters but there’s no time to care about those. I was lucky to work and volunteer with incredible people. Thank you for Barbi, Anett, Kriszti and Dana for making my ESC experience a fun! 

I’m also really grateful for Zsuzsa for trusting me and make this nice project possible for me.

And another kudos to Barbi for being the best mentor I could wish for.

I would like to believe that I gained an insight about the Hungarian culture but also much more about other cultures from the friends I made in the trainings. 

There’s this sure feeling that the things I built here are not disappearing just this form of volunteering is having an end. Budapest as a city has gained a special spot in my heart and I will certainly visit again. 

Because I assume that if you read this blog you probably read all the other ones:

Thank you for being interested in my journey!

All the best to everyone who I encountered and may Hungary experience the change they hope for and it becomes a flourishing country!

Olvass tovább

Rina’s 6th month

​So this time I will just start where I just left off. So the beginning of 2026 was with my beloved friends from my homecity. We continued with sightseeing like going on the cruise and going out at night. The magical snow was becoming very annoying because it was so cold and there was almost no sun. When I was getting water for the shop the sun shined for the first time in a while and just couldn’t stop myself just standing for a second and enjoying the sun. I couldn’t wait for spring to come. 

Middle of January the second round of sightseeing seeing has begun. A Colombian friend I made in Bratislava in the hostel came to visit me and we spend a lot of time together checking the typical tourist spots out. He’s a very kind and patient person and enjoyed the together and we even met a bigger group of volunteers and we hung out at their flat. 

 Before I went to the midterm in Visegrád I spent time together with Kriszti and Barbi at the ice rink and drank some hot chocolate afterwards. It was fun and a nice way to spend time together before Kriszti moved out. 

In the last week of January I went as mentioned to Visegrad. Sadly the weather was not keeping up with us but it was nice to meet the people from the on arrival training and also a few new people. As a long sleeper I even managed to wake up at 5am one time to go on a hike with some to the castle. It was so cold and parts of the way were frozen so it was actually kind of dangerous. I would like to say that the view was worth it but well…it was too foggy. But still it was a nice time bonding with people. The Programm of the midterm was very nice and I felt really comfortable with the facilitators. The medieval evening was really fun and the food at the restaurant was nice and it was nice holding a torch and trying medieval clothes. 

On the last day of January I went to a comedy show with Manal for the first time. It was not necessarily my humor but the vibes were good. 

Olvass tovább

Rina’s 5th month

 

So December has been pretty eventful looking back, so let me tell you how the last month of 2025 went. It started with my Highschool classmate visiting me again and even though we had an argument we managed to have fun. For instance we visited the lantern exhibition at the Zoo and we played board games for hours in the board game bar and especially the WW2 board game took so long (& I lost sadly twice).

Also in the middle of the month I got a haircut which was needed. Zsuzsa introduced me to her hairdresser which I’m super grateful for.

With Christmas approaching we decorated Store matching to the festive to the vibe with decorations like ornaments. Also the Christmas break being very soon I planned for the holiday to travel with Manal, my Moroccan friend, to Bratislava and Vienna. So this month I experienced a lot of firsts, first time spending Christmas without my family, going to a hostel and visiting those cities. 

 

We spent a lot of the sightseeing but also had night outs like joining pub crawls and so on. But my highlight of the trip was meeting a lot of different people who are living in different circumstances and countries. My favourite night out was when we went to karaoke bar with people we met in the hostel. One of the guys we met put requested a song and he tried to convince us to come and perform with him. Normally I wouldn’t sing in front of strangers and it gave me a lot of anxiety. But somehow I just said yes and it was the best decision. I haven’t felt alive in a such time and it was such a nice time. And the whole bar was singing with us and it was a really overwhelming atmosphere. From now on “Viva la Vida” by Coldplay will be connected to that specific experience.

Close of the end of the year my closest friends from my hometown visited me and we spend new years together. We spent a lot of quality time together and for new years we went to the Füge because it was too cold with the snow. Still the snow was magical. We lit up the sparklers I had prepared and it was such a nice way of celebrating the start of 2026. Looking back 2025 has been a really really long year with a lot of ups but also little downs. Let’s hope that the year 2026 will be the year for everyone. 

 

 

 

 

 

I am grateful for my friends and the feeling of having a sleepover like children was really nice. It reminded me of the lyrics of Lorde’s “Ribs”.  So as last for December I will add this here, even though I’m pretty sure you know this:

“You're the only friend I need 

Sharing beds like little kids 

And laughing 'til our ribs get tough

But that will never be enough”

Olvass tovább

Emlékek, amiket magammal viszek

Hello kedves olvasók! 

Ez lesz az utolsó bejegyzésem, és furcsa ezt leírni. Őszintén szólva még mindig nem igazán dolgoztam fel a gondolatot, hogy vége ennek az évnek. Összességében boldog vagyok, mert egy nagyon jó időszakot zártam le. Élveztem a munkát a boltban – mindig izgalmas volt átnézni az adományokat, hátha akad valami érdekes kincs a halomban. Néha a törzsvásárlók is kihívást jelentettek, de voltak napok, amikor ez már szinte komikusnak hatott: mintha csak egy álomban lennénk, ahol egymás után érkeznek a legnehezebben kezelhető emberek. Mégis, ezek a pillanatok is hozzátartoztak az élményhez, és most már inkább mosolyogva gondolok vissza rájuk.

 Amit igazán különlegessé tett az egész évet, azok a munkatársaim voltak. Mindig sikerült valahogy jobbá tenniük a napot, és sokat tanultam tőlük. A képzések is sokat adtak – segítettek rájönni, hogy talán mégsem vagyok annyira ügyetlen társas helyzetekben, mint korábban hittem. Ráadásul remek barátokat is szereztem, akikkel később sok közös élményünk lett: kirándulások, városi séták, nevetések és hosszú beszélgetések. Hálás vagyok, hogy megismerhettem őket, és nagyon szeretném, ha a kapcsolatunk a jövőben is megmaradna.

 Az év során rengeteg szórakoztató programban vettem részt, amik segítettek abban, hogy magabiztosabb legyek és jobban élvezzem az új helyzeteket. Most épp azon dolgozom, hogy megtanuljak pozitívan előre tekinteni, és ne félelemmel, hanem kíváncsisággal várjam, mi jön ezután. Remélem, a következő években is lesznek ehhez hasonlóan tartalmas, vidám és tanulságos időszakok az életemben.

 Köszönöm, hogy eddig olvastátok a blogjaimat, és hogy velem tartottatok ezen az úton. Sok szép emléket viszek magammal, és bízom benne, hogy ezek az élmények még sokáig inspirálni fognak. 

Olvass tovább

Áprilisi gondolatok: otthon, Föld napja és tavaszi pillanatok

Kedves olvasók!

A legutóbbi rövidebb bejegyzésem után most szeretnék egy kicsit mélyebben belemenni a gondolataimba, és megosztani veletek, milyen gyorsan elszállt az április. Számomra különösen rövidnek tűnt, mivel húsvétra hazautaztam.

Otthon lenni igazán pihentető élmény volt. Minőségi időt töltöttem a családommal és – természetesen – a szeretett cicámmal. Ellátogattunk a hétvégi házunkba is, ahol a kertben tölthettem egy kis időt – igazi felüdülés volt a mindennapi betonrengeteg után. A szüleim épp egy üvegházat építettek, ahol zöldségeket szeretnének termeszteni, és persze a macskánk is jelen volt, hogy felügyelje a munkálatokat – nehogy rosszul álljon a vázszerkezet!

 

 

 

Miután visszatértem Budapestre, kissé levert voltam, de szerencsére gyorsan visszarázódtam a hétvégi Föld napja alkalmából szervezett workshopunknak köszönhetően, amelyet a Hunyadi téren tartottunk. Szép idő volt, és sok kedves emberrel találkoztunk, érdekes történeteket hallgattunk meg. Ez az egyik kedvenc részem a workshopokban – ha gyerekek helyett felnőttek is betérnek, lehetőségünk nyílik kicsit jobban megismerni őket, a nézeteiket, az életüket.

Másnap Vácra mentünk egy másik Föld napi rendezvényre. Még sosem jártam ott, így izgatottan vártam, hogy felfedezzem a várost. A standunk egy állatmenhely standja mellett volt, akik egy ketrecnyi kiscicát hoztak magukkal örökbefogadásra – ők egész nap vonzották az embereket! A mi workshopunk is népszerű volt: sok gyereknek segítettünk pólóból táskát vagy kutyajátékot készíteni. Közben lehetőségünk nyílt különböző lekvárokat is kóstolni és értékelni – az én kedvencem az bodzalekvár lett. Édeskés, virágos illatú volt, enyhén zselés állaggal – igazi különlegesség! A nap folyamán bejártuk a többi standot is, és elsétáltunk a Duna-partig. Az egész város olyan szép és zöld volt – bárcsak Budapest is ilyen zöld lenne!

 

 

Május első hétvégéjén egy kis pikniket szerveztünk Szentendrén az önkéntes barátainkkal. Az idő szinte nyárias volt, pedig csak 27 fok volt – mégis sokkal melegebbnek tűnt. (Ez volt az utolsó igazán nyárias nap, utána csak esős, borongós idő jött hetekig.) Elsőként Zsuzsát látogattuk meg a Filantrópia Újrahasznos boltban. A bolt tele volt különleges kézműves tárgyakkal, például használt állateledeles zsákokból készült táskákkal vagy szilikagélben konzervált gombából készült medálokkal. Miután Zsuzsa bezárt, egy gyors városnézésre vitt bennünket – végül a Duna-parti kis strandnál kötöttünk ki, mert már nagyon éhesek voltunk. Találtunk egy árnyékos, füves helyet, és elkezdtük előkészíteni a pikniket. A vízpart mellett minden étel finomabbnak tűnt: volt padlizsánkrém, hummusz, guacamole és Barbi isteni quinoa salátája.

 

 

Barbinak sajnos hamarabb el kellett mennie, de mi, akik maradtunk, sokat játszottunk az Uno No Mercy-vel, illetve egy orosz kártyajátékkal, a Durak-kal. Nekem ez volt az első alkalom, hogy játszottam vele, de a grúz és örmény barátaim remekül elmagyarázták, így nagyon élveztem. Mikor a nap lement, összepakoltunk, és elsétáltunk a városközpontba. Az épületek gyönyörűek voltak – a szűk utcácskák és az építészeti stílus miatt kicsit Olaszországra emlékeztetett. Sétálgattunk egy darabig, majd betértünk egy levendulás tematikájú fagyizóba. Az egész bolt nagyon bájos volt, és a levendulás fagyi is isteni finom! Amíg fagylaltoztunk, egy közeli étterem teraszán élőzene szólt, és a meleg, lágy fényekkel megvilágított nyáresti hangulat olyan volt, mintha nyaraláson lettem volna. Később hazaindultunk, és bár már sötét volt, az idő még mindig kellemesen meleg maradt – furcsa élmény volt május elején. (Persze az időjárás ezt gyorsan "kijavította" a következő napok hideg esőivel.)

 

 

 

 

 

Nemrég egy újabb különleges eseményen is részt vehettem: örmény barátnőnk, Shogher koncertjén. A zenekarában csellózik, édesapjával együtt lépnek fel, és Budapestre jöttek egy előadás erejéig. Bár a dalok örményül voltak, a nemzetközi közönséget is elvarázsolta a zene – a dallamok annyira fülbemászóak voltak, hogy a szöveg ismerete nélkül is élvezni lehetett őket. Shogher édesapja különösen jókedvű, karizmatikus előadó, aki folyamatosan bevonta a közönséget is a műsorba. A koncert után találkoztunk Shogherrel és kedves családjával, majd este nálunk gyűltünk össze beszélgetni és enni. Az ilyen baráti összejövetelek mindig feltöltenek – ilyenkor rádöbbenek, hogy nem kell mindig elmenni valahová, hogy jól érezzük magunkat. Elég, ha csak meghívjuk egymást, beszélgetünk, eszegetünk – ugyanannyit ér, mint egy báros vagy éttermes prgram. Szeretnék még több ilyen alkalmat szervezni, amíg itt vagyok.

 

Tudom, hogy még öt hónap hátravan, de valamiért már most olyan érzésem van, mintha holnap kéne elbúcsúznom. Furcsa és nyugtalanító érzés, de igyekszem a jelenre koncentrálni, és kihozni a legtöbbet minden napból.

Köszönöm, hogy ezúttal is végigolvastátok a gondolataimat! Remélem, hogy a következő alkalomra is gyűlik elég emlék, amit megoszthatok veletek – és rájöttem, hogy több képet is kellene készítenem, úgyhogy ezen is igyekszem változtatni.

Szívből kívánom nektek is, hogy a következő hónapban sok szép emléket szerezzetek!

A következő bejegyzésig minden jót!

Olvass tovább

Csapatmunkából jeles

Kedves blogolvasók!

Az utóbbi időben a Filantrópia csapatának alkalma volt próbára tenni a leleményességét és a kreativitását.

Hadd meséljem el, hogyan készítettük el a Filantróp Ruhatár legújabb számát, és a végére azt is megtudhatjátok,

kijutottunk-e a nyúlüregből.

Nemrég jelent meg a Filantrópia divatmagazinjának 2024-es őszi-téli száma. Remélem, találkoztatok már vele!

A magazin koncepciója reflektál a decemberi időszak sajátosságaira: egyik nap még tanulunk és dolgozunk,

másik nap elcsendesedünk és ünneplünk, majd a végén kirúgunk a hámból.

Ezek közt az alkalmak közt néha az öltözetünk tudja jelenteni az egyik legláthatóbb különbséget. 

Bíztam az outfitekben, és cseppet sem kételkedtem a modelljeink tehetségében,

de a végeredmény így is túlszárnyalta az elvárásaimat.

Ez elsősorban Hurta Hajnalkának köszönhető, aki végtelen türelemmel foglalkozott a sokszínű csapatunkkal,

és mindenkiből kihozta a maximumot.

Személy szerint eléggé kényelmetlenül szoktam érezni magam a kamera előtt, de teljesen magával ragadott a

fotózás flowja, valamint minden jelenlévő igyekezete, hogy kihozzuk magunkból és egymásból is a legjobbat.

És hogy kik is voltak ezek a jelenlévők? A Filantrópia új barátokat szerzett magának egy pár héttel ezelőtti

bemutató alkalmával. Az ELTE közösségszervezés szakos diákjai már a bolt körbejárásakor érdeklődtek az

önkéntes lehetőségekről, így a tervezés folyamatában egyértelműen rájuk gondoltunk. Az outfitek előkészítésében

Pearl segített, aki igazi jelenség a különleges stílusával és remek ízléssel összeállított szettjeivel.

A fotózáson sajnos nem tudta ezt megmutatni, de igazán egymásra hangolódtunk, miközben összeállítottuk a

srácok outfitjeit. Amit láttok rajtuk, az a közös „dream men” fantáziánk megvalósulása: kockás ing

halásznadrággal egy fontos vacsorához, és posztónadrág-zakó kombináció egy átlagos bevásárláshoz.

Ezt az elképzelést három szuper srácnak adtuk kölcsön, akik a saját stílusukkal és kiállásukkal valami különlegeset és egyedit alkottak. Somi, Suleiman és Storm igazán kitettek magukért, és vagánnyá tették ezt a számot.

A magazin végére beüt a szilveszteri hangulat: Anett, Cory, Kriszti és Irma felszántják az Aradi utcát –

nem véletlenül kerültek a címlapra! Szép munka nemcsak a kamera előtt, hanem a szervezés és az előkészületek során is.

Kis időbe telt, míg megtaláltuk a megfelelő elrendezést, de szuper élmény volt összeállítani a végeredményt.

Nagyon büszke vagyok a csapatmunkánkra és a magazinra is! Reméljük, nektek is tetszik!

Máshol is volt alkalmunk próbára tenni a csapatunkat.

A hagyományos teambuilding most egy

Alíz Csodaországban tematikájú szabadulószobában zajlott. Zsuzsa, Anett, Kriszti és én vágtunk neki a

rejtvényeknek. A szoba minősége már az elején lenyűgözött minket, de a játék során egyre varázslatosabb

részleteket fedeztünk fel.

A játék első fele ment a leglassabban. Egy szoba tele színes ajtókkal, látszólag sehol egy kijárat.

Próbáltunk kapaszkodót keresni, és minden apró részletet felhasználtunk, hogy rájöjjünk, mi történt a történet

négy karakterével, amellnek megoldása a végső kulcsot jelentette a kijutáshoz. Az első szobában jó pár

zsákutcába belefutottunk, de a játék további részén végig száguldottunk, így 45 perc alatt sikerült kijutni.Nem szeretném lelőni a pálya legjobb fordulatait, de mindenképp ki kell emelnem a második helyiséget. Annyira

lenyűgözött minket, hogy miután megtaláltuk a kijáratot, még visszamentünk, és csak ámuldoztunk a

részletein.

Igazán varázslatos élmény volt! Van ennél nehezebb pálya is, úgyhogy alig várjuk, hogy kipróbáljuk magunkat a varázsvilágban!

Találkozunk Roxfortban vagy az új évben – amelyik kényelmesebb nektek!

Békés ünnepeket mindnyájatoknak!

Barbi

Olvass tovább

Szia blog! Vilma here

Hello blog,  It feels crazy that we have now reached the time for my last blog post.

The last few months the weather has been much better than my last post. I was hoping for sun and even though the weather has been a bit unpredictable, it has been really hot some days. The city has really got a different feeling to it and the days feel longer. With the heat has also come pollen, and I have discovered that I am allergic. Although I appreciate the greenery, I appreciate less the tiredness and runny nose it brings. But with a little medicine, my problems have resolved.

Another thing that has happened is that I broke the screen of my computer. Don't ask how it happened. I hope to be able to fix this when I get back to Sweden, but right now I'm trying to see it as another opportunity to enjoy the last time a little extra. 

During easter we hade visitors from Italy!! It was nice to introduce one italian (one friend I made during my volunteering in Spain) to another (Alessandra whom you probably already know) and celebrate easter together. My friend Michela who is also abroad for university visited Budapest with some of her friends and it feelt like one big happy (italian) family. It was a especially nice since this is the first time im not spending easter with my family.

At the beginning of April, I went back to Sweden to write a test for university. This is a test that I studied for the last 3 months and it felt good when it was finally done. When I was home, I was also shocked by how foreign it felt to be back in Sweden. At the training camps we have attended with the other volunteers, we have talked about something called "reversed culture shock" and I think that was what i experienced. It was like a taste of what awaits me when I get home, but also proof that I've managed to make myself at home here in Hungary.

Although it will be fun to come home to see friends and family again, it of course also feels a little sad to leave Budapest and all the people i've met here. Right now I'm just trying to enjoy the last time I have left in Hungary and the last part of my volunteering. Most of all I am very grateful for Alessandra, who has been a great flatmate and friend during this time. Zsuzsa, and her family, for the funny stories and making us feel welcome here in Hungary. My family and my friends, new and old, for all the good memories and support. 

Olvass tovább

 Hi blog!!

It's a lovely evening in Budapest, and as stand here on the balcony enjoy the warmer breeze of spring, writing this post fills me with an overwhelming sense of nostalgia. I find myself reflecting on the bittersweet realization that this may be one of the final updates I share about this beautiful experience.

May started in a wave of sentimentality for the sudden realization that this is our last month here. It may seem banal but ever since I arrived the time in front of me seemed so long and now that the last has arrived I wish I had more time to spend here. 

It's remarkable how rapid the days have passed, each filled with new adventures and memories. However, in the frenetic daily life, the passage of time seemed so slow, as if it stretched out endlessly before us.

Now, however, as the last month has come, there's a sense of urgency to capture every last moment. What in the past months felt routine now holds a profound significance, as I realize just how much we've come to love and appreciate this place.

Today, while I was checking donations with Vilma, with our playlist on the background as usual, I realized how far we’ve come. It’s hard to believe that not long ago, in the cold embrace of winter, we were just beginning to get to know each other and figuring out all the secrete corners of the shop.I don't even know how to describe what I feel realizing that soon this little tasks and moments won't be part of my everyday life. 

In these day my heart as filled with gratitude for countless experiences,  faces, memories and lovely relationship i experience during the journey. 

BUT now enough with the sentimentality!!!

These last weeks have been really funny, especially thanks to the visit of my mother and my brother. Finally I was able to show them around, but most importantly I discovered a lot of new places here in the city, and this leads me to the final point of this post. Before our flatmate and former volunteer Giuliana left, she created a poster in the kitchen for me and Vilma titled "Before you leave": the challenge for our last month here is to complete the bucket list that we created along our staying and even more ;) (Vilma, if you are reading, we are in this together!!). 

Even if I still need to "get over" this nostalgic feelings, I will make the best out of May!!

See you soon

Alessandra :)

Olvass tovább

Hello everyone, Alessandra here :)

I hope all of you had a good beginning of the year and made through this really challenging month. Even if January is been such a long month (lovely weather, no?), it’s almost coming to an end and I can’t wait to be closer to spring! 

For Christmas holidays I went back in Italy (the picture on top it’s the beautiful sea of Maratea in the South of Italy!) for about ten days, and it was really nice but coming back to Budapest was better than expected! When I was home the reality of Budapest felt so distant, almost like if the last few months here were just a product of my imagination. Once I stepped out of the metro from the airport everything felt so familiar and I realized how much I have learned in the previous months. In the last few weeks I noticed that now I am able to recognize words, customers at the shop and starting again with the daily tasks made me feel like I really know this place better and I am definitely feeling more confident. 

This month me and Vilma also made a little day trip to Vienna. Such a beautiful city, elegant and classy, but it’s NOTHING compared to Budapest! This city is so alive and full of opportunities that I can’t wait to explore in the next months. 

Also, this weekend two of my friends from Italy are coming to visit me and I can’t  wait to show them my favorite spots around the city (and of course the shop)! I am really happy to share my life here in Budapest with them and hopefully the weather will be nice! 

Anyways, that’s all for this month! It’s always great to share the little but big changes as the time passes by…

See you next month :)

Alessandra

Olvass tovább

Röviden és velősen, de főleg könnyesen. Viszlát Filantrópia

Kedves Olvasók,

Az én munkásságom is a végére ért Filantrópia szigetén. Őszintén, hihetetlen, milyen gyorsan elrepült ez az év! 

Emlékszem, az első Budapesti napomon Beci várt az önkéntes rezidencia előtt:)) aki nem csak akkor segített nekem, amikor ideadta a lakás kulcsot és megmutatta hogyan nyílik a lift és hogy természetesen mindig le kell küldeni, hanem háborút szítunk a szomszédok között (ez egy nagyon trükkös lift volt), hanem az itt töltött hónapjaim minden pillanatában. Mindig ott volt a felvigyázó keze a háttérben és terelgetett az élet útján. Köszi Beci:)))

Vegyes érzelmekkel vágtam bele ebbe az évbe annó, de felűlmúlta az elképzeléseimet! Persze számítottam egyre meg másra, de ennyi szép emlékre és csodálatos emberre nem. Kezdhetem Núriával, aki anyukám helyett anyukám volt itt Budapesten, abban a néhány együtt töltött hónapban, majd később Irene, akivel egy nagyon vad és eseménydús évet bonyolítottunk le. Sírás, nevetés, mérgelődés, minden is volt, de így volt szép és igazi. 

Ez az egy év alatt mindent is csináltam!      

 Láttam a pápát:)))

Filantrópia Adománybolt születésnapot ünnepeltem.

 Hajóláda Műhelyt tartottam, meeeg farsangot ünnepeltünk.

Hazautak hétfőnként a Morriból.

 Növényeket gyűjtöttem, majd aztán el is ültettem őket.

Nagyon sokat lomtalanítottam, erre Irene haragudott is:))

Sünis zokni meg növények.

Itt rájöttem, hogy mennyire kicsi vagyok.

Kilátások a teraszról.

Múzeumba jártunk. 

Sokat jártam a Citadellához.

Fashion show.

Megnéztem III. Károly koronázását (szörnyű volt. hosszú és unalmas, meg szerintem nem volt elég csilli-villi sem)

Botanikus kertet varázsoltam a rezidenciából.

Csomagokat vadásztam a Westendben Irenevel. 

Vacsorákat szervetünk a barátaimmal. 

Mindezek mellett nem csak emlékeket, hanem tapasztalatot is gyűjtöttem. Megtanultam, hogy a kedvesség és jószándék előbb vagy utóbb mindig megtérül az életben, ha ez nem lenne magától értendő. Ha tudunk adni, mindig kell és soha ne ítélkezzünk emberek és helyzetek fölött. Legyen az egy kedves szó, egy szelet kenyér, egy ölelés, akár egy pulcsi amit már amúgy sem hordasz. Soha nem tudhatod, hogy a másik személy min megy keresztül az életben épp. Mindezért köszönet Zsuzsának és a Filantrópia Adományboltnak!

Röviden, megnőtt a hajam, de méginkább megnőttem én is (nem szó szerint, annak már semmi esélye), mint ember ennek az évnek hála!

Köszönöm mindenkinek!

Millió puszi, Móni💖

Olvass tovább