2021. november 28., vasárnap

About healing

It's 8.45 a.m. As every morning, I have bread, jam, some walnuts and a small piece of chocolate for breakfast. And, as every morning, I found myself unconsciously scrolling my instagram profile, looking at old pictures of funny nights with friends and listening, lost in my tought, to the words of some content creator until a post catches my attention. I feel suddenly unquiet. Some photos of a spoiled nature goes with this text:

"Waste makes visible our separation from nature. This separation comes into focus along Accra’s coastline where millions of secondhand garments, the byproduct of greed made manifest in fashion’s excess, collide with an environment that cannot absorb them.
In 2011 we were running on the beach when we tripped over a shirt sleeve sticking out of the sand. That’s when we learned to watch out for clothing waste.
In 2013 we were swimming when our feet landed on a pile of clothing instead of sand. We shrieked. That’s when we stopped going to the beach for enjoyment.
In 2016 we saw jeans, spread eagle, surfing the waves as we sat down to have a beer by the sea. That’s when we realized that clothing waste was traveling.
In 2019 we met fishermen who capsized because clothing pulled down their nets. That’s when we realized that the clothing tentacles claim livelihoods.
It’s 2021 and clothing waste is embedded in the marine ecosystem. Mounds of clothing waste are settling on Accra’s beaches, sinking into the sand. Clothing tentacles travel with the tides, washing up and out with the waves. The sea spits out elastic waistbands, polyester blouses and the stretchy skeletons of skinny jeans.
This is when we understand that waste makes visible our separation from nature and this is when we heal."

I wanna learn more about it: I find out that even the streets and the nature of Acca (Ghana) are suffocated by the overproduction of clothes. It was just two days ago when Zsuzsa told me that the same thing is happening in Chile, where the Atacama desert is becoming a huge open landfill. Something suddenly comes to my mind: the image of cows grazing on piles of clothes in Africa, something that happens on a daily basis in the whole continent.

I take a deep breath and I realize that what I am doing here in Budapest is beautiful and important. Everyday in the shop we try to find a new home for goods of all type: from clothes to mugs, from toys to books. Recognizing the real value of the objects means also acknowledging dignity to those who made them, to the resources used, to those who will give them a new life.
At the same time, being surrounded by so many things is suffocating. Things are everywhere and to see them in dusty Ikea bags is discouraging and frustrating. Do we really need everything we buy? This sad view prove that we don't and make me think about the importance of every single choice.

Choices: I am here since three months now. I saw this city sun-kissed, covered in orange leaves, wet after a rainy day and now cold and windy. I fell in love with this city and with the people I met here. I identify myself in the lyrics of this Italian song which says: "in equilibrio perfetto fra tutto quello che ho perso e quello che ho scelto".*
Time flies and I am following my goals: every month I start a new book and I visit a new city. All of it enriches me and I can feel that something is changing inside me: Budapest is constantly changing under my eyes and me with her. I keep my consciousness under training, I reconnect with it. Tomorrow I am going to take a walk on Margaret Island. That is my way to heal.


On the perfect balance between what I lost and what I chose.









2021. augusztus 27., péntek

Ficánkolás Filantrópián 4. rész

Egy csomóba bogzom ezt az egy év ficánkolást, az élményeket, tanulságokat, észrevételeket, jó mélyen elraktározom, s soha nem engedem el.

Sara anyapótlását, jó tanácsait, energiáját, szépérzékét, tésztáit,  hogy beavatott a rendszerezett élet, a tervezés, végrehajtás, porszívó mánia rejtelmeibe. 

Ale barátságát, a kacagásokat, a diliségeket, énekléseket, öleléseket. A vasárnapi teraszos semmittevéseinket. A mindent elsöprő erejét, ami remélem végig kísér majd egész életemben, s mindig tudok belőle meríteni.

Zsuzsa tanításai, motivációja, az a rengeteg történet, amit megosztott velem mind-mind a csomóm része marad, Orsi csodás főztjével együtt.

A karanténos privát flat party-kat. Azokat a bulikat, amikor egyszer csak észreveszed, hogy haló, ki van virradva, dobjunk be egy jó pizzame-t, s menjünk haza.

A Nyugati aluljáró összes zenészét, akik reggelente arra késztetnek, hogy kivegyem a fülest és inkább őket hallgassam a következő kanyarig. Aztán visszateszem és már ezt éneklem Szabó Benedekkel ,,De olyan szépek a fák tavasszal az Andrássy úton”. Tényleg szépek, az ok ,amiért mindig a hosszabb utat választom munkába menet. Jól összecsomózom a sok ember látványát, akikkel reggelente szembe megyek, a számításaimat, hogy pontosan zöldre érjek oda a zebrához. Az összes földön talált topjoy kupakot, amik végtelenül közhelyesek, de mégis annyira jók. Azokat a pillanatokat, amikor belenézek az indiai bolt kirakatába, s meglepődök, hogy hmm, egészen jól nézel ki ma. 

Budapest fényeit, a Duna-partot, a hidakat, az eldugott sétálókat, a kedvenc helyeinket. A dilemmát minden egyes alkalommal, hogy lifttel vagy lépcsőn menjek fel az ötödikre. A szobámat a világító bigyókkal, a növénykéimmel. A menta illatú teraszunkat, a halacskás zuhanyzófüggönyt, a poszteres konyhát, a good luck-ot kívánó wc-t.

Az angol tudásomat, ami eleinte annyira gyatra volt, hogy google fordítóval nyögtem ki, hogy sorry lányok, nem igazán beszélek angolul. Ma meg már bátran mesélek, viccelődök, s végre önmagam tudok lenni ezen a nyelven is.

Hogy milyen vagány családom van. Hogy engedik a bohócukat a saját útján járni. A szeretetet, amivel mindig várnak haza, azt a biztonságot nyújtó érzést, hogy bármi történik, ők itt vannak nekem. Anya kaja csomagjait, az életmentő tanácsait, a biztatását. Apával a tülköléseinket, s azt a képességét, hogy elfogadja a bohóságaimat. Fiacska izgalmas gondolatait a világról, hogy megmutatja nekem az igazi bátorságot, kitartást. 

    Az otthoni pajtásaimat, akik nem felejtettek el, még mindig kíváncsiak rám, s bebizonyítottuk, hogy igenis működik a táv barátság. Az új barátaim nyitottságát, történeteiket, tapasztalataikat, amik formálnak engem is.

Filantrópia megmagyarázhatatlan hangulatát, az újrahasznosítás fontosságát. Az állandó vásárlóinkat, az összes hozzájuk tartozó mosollyal, kedvességgel, értetlenkedéssel, furcsasággal együtt. A kincseink hívó szavát, hogy ,,Kriszti, tiéd vagyok, vigyél haza!”. Az erőt, hogy ez ne történjen meg minden egyes alkalommal, s az örömet, amikor mégis belecsúszok a csapdába.

Az összes bénaságomat, problémát , nehézséget, amik megtanítottak, hogy bármire képes vagyok, ha igazán szeretném, s hogy mindenre van megoldás.

A ragu, rizottó, torta salata, a pizza, tökéletes tészta, és tunamayo receptet. Olasz szavakat, amik véglegesen beleégtek az agyamba.

Összecsomózom mindennel a kíváncsiságomat, a bátorságomat, amik ide vezettek, hogy megélhessem életem egyik legnagyobb kalandját. S azt a mérhetetlen nagy hálát, amit érzek az elmúlt egy év miatt. 

Ficánkolásaim közel sem értek véget. Most már ezzel a nagy gubanccal együtt vetem bele magam az újdonságokba!




2021. augusztus 19., csütörtök

Feeling lucky


 

I do remember the day I took the flight from Milan to come to Budapest whom I fell in love with many years ago. It’s been a year since I've been living here, and I couldn’t be happier about the fact that I don’t have to take any flight back to Italy. This year surrounded by the decadent beauty of the city, by the treasures I find in Filantrópia Charity shop, by the people I met who’ve become very close and good friends, by the bridges, by the lights, by the fun nights, by the usual 10000 steps per day, made me realize I don’t want to leave all of this behind me.

The most incredible lesson I’ve learned this year is that it’s so important to recognize how lucky we are, to live a life we choose, to meet with friends, to be able to count on people, to be able to realize that life is just amazingly beautiful. There is no more fulfilling awareness than recognizing how full of treasures life is, and that the most beautiful of all is that we are alive and have a world of possibilities around us. Around me I see people who have moved from other countries to start another life here in this city, which makes you feel free and alive, and which always surprises you. Budapest makes you fall in love with the unpredictability of life. Some time ago I was at the post office, I had to run an errand for the shop, I was waiting in line with my headphones (as always) and my weird socks (I seem to remember they were with donuts, but I'm not sure now). A lady behind me touched my shoulder and I turned around thinking she was complaining about the volume of the music, and instead seeing me dance on the spot waiting for my turn had put her in a good mood so we started talking and she told me everything about her life, which she had lived in many places including Italy, in a small village in Tuscany and I really thought that with the right attitude you can really do many things. Being born and raised in a small town that I have never liked and that I have always found too tight, the feeling of being able to seize new opportunities and see things, faces, people, dogs, cats, bars, streets, squares every day simply makes me feel full of life.

The year I spent in Filantrópia taught me that people are generous, often for no apparent reason, that this city, despite an adverse government and a system of thought that would lead you to think otherwise, is full of generous people, who give to others. At the beginning of the experience I often wondered "but why don't they sell all these things they donate?", now I have the answer: because if you decide to donate something that will be reused by another person, who you potentially do not know and you'll never know, it's something money can't buy. Donating to recycle, to give life back to an object or a dress that is no longer used, without any gain, is something that will always amaze me and that gives me hope for the future, for future generations and for the life on our planet. Although I may seem like an eternal naive and hippie, the little daily wonders really make me smile and I have learned that it's okay like this. Another thing I learned during this ESC is that working in a group and for a group tests you every day, helps you to compromise, helps you learn to say your opinion in respect of others, and it is extremely fun. I wouldn't even be able to name all the moments I laughed to tears with the girls, all the disasters I made, the faces of Kriszti, the strength of Sara, the stories of Zsuzsa. From the walk in the forest of the first weeks (first and last for me since I am extremely lazy and I am afraid of any insects), from the bath in the Danube (first and last time for me), from the Christmas lunch at Orsi's house (Orsi please invite me more often, at your house I’d gladly come back), at dinners in the hills at Zsuzsa's house (here too, food and atmosphere always excellent), to all the nights out (for aperitifs and events I am always available, who guesses where I spend my free time wins a free beer haha), up to a year later, in which we were able to create a solid, sincere relationship and with the awareness that we can count on each other. I know for sure that on August 31st I will not say goodbye to our charity shop, we will see each other a little less but I will come to find the girls and the treasures that will arrive on the island of Filantrópia. To the new volunteers I wish to learn a lot, to have fun and enjoy every moment, to bump into all the bags and corners, to meet crazy and kind people, to have the responsibility to take on a task, to ask for help, to do things with their own mind, to meet new friends, to try on a lot of clothes and get crazy dressed every day, to drink coffee all together, to gossip, to ride the new Bubi, to build muscles with all the bags to check, to experience generosity, to be curious, to experience the city to the fullest.

P.S.: just a couple of tips, when Sara says that a place is near and it could be reached by walking, guys, NEVER, believe her. Second of all, download the app of Bolt, it’s a must-have, taxis will always save you.


 

Ciao belli, I’m sending all of you lots of love.


Ale


2021. május 25., kedd

Ficánkolás Filantrópián 3. rész


                               (Mosonyi Aliz: Boltosmesék) 
                

Legutóbb úgy fejeztem be a posztomat, hogy megyek haza karácsonyra, ma meg már fürdőruhákat pakolunk ki a szigetünkre. És közben naponta eszembe jut, hogy ebből a kalandból már kevesebb van hátra, mint amennyi eltelt. Hogymii?!!

Januárban töltött káposztával, szeretettel, zakuszkával, szörppel teli tértem vissza. A bezárás nem volt váratlan, ami azt illeti panaszra sincs okom. Így is dolgoztunk, csak másképp, s persze megtaláltuk a módját a mókának ;). Húsvét után az igazi székely kókonyával a hasamban, tojásfestékes kezekkel, kificamodott bokával, a jól elraktározott ölelésekkel, locsolásból visszamaradó parfümfoszlánnnyal, frufruval, macskaszőrrel zsebemben, s a kabátomból még talán a buszon is csurgó szódavízzel  ismét itt találtam magam.  

A boltban sok izgi dolog történik ám. Rengeteget tanulok magamról, az emberekről, előítéletekről, meg úgy igazából mindenről.

Bolditól azt tanultam, hogy a kedvesség nem hiábavaló. Ő rendkívül félős, viszont csupaszív lélek. Egyik alkalommal az ideiglenes gazdijával tértek be. A gazdi mesélt róla, hogy milyen szomorú körülmények közül érkezik, nehéz neki még beilleszkedni. Boldi zavarában egy kicsit bepisilt a boltba, gond nélkül feltakarítottuk . Pár nap múlva pedig beszalad a lány, egy csokival a kezében:,, Ezt Boldi küldi, nagyon sajnálja és reméli, hogy többet nem fordul elő.” Néhány nappal ezelőtt pedig épp az úton találkoztam velük, megálltunk beszélgetni és kiderült, hogy lesz új, igazi otthona. Annyira jó hír! Hajrá Boldi, hajrá mentett kutyusok!


A hajléktalan barátunktól azt tanultam, hogy mennyire nem szabad ítélkezni. A hideg, téli napokon járt sokat hozzánk. Azt hiszem, eleinte kifejezetten féltem tőle. Minden alkalommal új szettet válogattunk neki össze: pulcsi, gatyó, kesztyű, sapi, meleg zokni. S egy idő után rendesen vártam, hogy jöjjön, mert tudtam, hogy na neki igazán szüksége van 

a segítségünkre, a megértésünkre, egy-két kedves szóra. Sokszor elmondta, hogy milyen nehéz az utcán, hogy ő nem rossz ember, csak elveszett ebben az életben. Mint kiderült négy nyelven beszél. Szörnyű volt látni, ahogy a többi vásárló nézett rá, mikor megjelent nálunk, mintha egy marslakó lenne. Hahó emberek, ő is közénk tartozik, ne bámuld, ne nézz undorral rá, segíts, ha tudsz! Mindig volt pénze, egyetlen egyszer sokallt egy övet, és egy fiatal, roma fiú ajánlotta fel neki, hogy kifizeti. Végül persze elvitte olcsóbban, és kifele menet odaszólt a fiúnak:,, Azért kösz, kishaver”. Egy pillanatra mintha minden lélegzet megállt volna a boltban. Őszintén remélem, hogy jól vagy, s megtalálod újra a helyedet. Ja és van néhány elég vagi övünk, várunk!

Arra még nem egészen jöttem rá, hogy a cowboytól mit tanultam. Minden esetre sosem gondoltam volna, hogy életem első lánykérése egy cowboynak öltözött, dilis figura szájából fog elhangzani. S bár tudom, hogy elraboltam a szívedet, jól táncolsz, jól énekelsz, még aktmodellkedsz is, álmaid szerint pedig egy nap te leszel Budapest arca (adja Isten), de ne haragudj, vissza kell utasítanom ezt az ajánlatot.

A vizsgámra készülve pedig pláne sokat tanultam, de nem csak Ady szerelmi életéről, a verslábakról, Shakespeare drámáinak jellemzőiről, vagy a felvilágosodás irányzatairól. Sokkal inkább arról, hogy milyen ha egyedül kitalálok egy célt, milyen  átböngészni egy teljesen más, ismeretlen rendszert, hivatalokba, fordítóhoz járni, jelentkezni ide, jelentkezni oda, elrontani a jelentkezést, összeszedni magam, megoldani mindent. A legnagyobb kihívás az volt, hogy saját magamat kell motiválnom, hiszen nem noszogatnak, hogy tanuljál fiam. Neked kellett bicikli Kriszti, tekerjed!  Amikor lemondasz eseményekről, az alvásodról, vagy úgy az egész szabadidődről azért, hogy tanulj, nem az élet legmurisabb szakasza. Viszont semmiért sem adnám, azt a szabadságérzetet, a rizottót, azokat az öleléseket, amik a vizsga után vártak rám. Hogy már tudom, megtettem mindent, ami tőlem telt, ahhoz hogy az életem következő szakaszába lépjek, már csak várni kell. Vagy, hogy ismét azzal tölthetem az időmet, ami igazán feltölt, pl.: élvezni a szombat reggeli napfényt a teraszon, bolhapiacozni, olasz recepteket tanulni, éjjel háromkor tojásrántottát sütni az éhező barátaimmal, lötyögni céltalanul a városban, vagy épp egy spontán, portugál tagokkal töltött éjszaka után napfelkeltét nézni a várból. Csak úgy kalandozni, lenni, sodródni, érezni, hogy fiatal vagyok, hogy előttem az élet, s hogy most minden olyan jó!





2021. április 30., péntek

Winter, spring and more to come

It’s been a while! Sziasztok mindenkinek, hogy vagytok?

Months have been passing so quickly since the last time I wrote something! What have I been doing during all these months? Christmas, NYE, my birthday, the lockdown, and now spring is finally here! We opened the shop after a month of general closure and I just hope life will slowly blossom again. Seeing the usual customers coming for the reopening was a very warm welcome back for ourselves, people writing a lot of messages to support us, a lot of them made donations, these things are just fulfilling our hearts. Thank you to all of you.

For this blog I’ve decided to use more pictures than words so you’ll see what my eyes have seen.



Meditating with Kriszti: we both took part in the online arrival training in November, offered by the National Agency. It was a very nice opportunity to meet the other volunteers and to get all the needed tools to live this experience at its best nevertheless the current circumstances: we are all in the same boat and we have to cope with that, so let’s take a deep breath and focus on our goals and perspectives. Being a youngster isn’t as easy as it could seem, we all have fears and we’re living in a society that wants us to be always ready and fast, able to make quick decisions with no regrets (and second thoughts and I’m very bad at not having them). We live in a place where everyone tends to be focused on its own ego and when we see something we don’t like we just turn the head to the other side where the sun is shining and problems don’t exist. Too easy, too stupid. Why don’t we take time to think, to reflect on ourselves and the world we’re surrounded by? With a common strength we can change what we don’t like in our society and we have to make our voices heard.

Ps: and dare mighty things.


The Budapest walking tour is still ongoing! These pics were taken during a long walk from Pest to Buda on a very cold December’s day. I think it’s pretty easy to see how much I love yellow lights and majestic bridges. The Danube flows slowly and even though I’m scared of water, looking at it makes me calm and it gives me a peaceful sensation. During Christmas time the city was enriched by all those lights all over and it was really beautiful and I spent a very good time during the winter holidays here in Budapest having fun with my friends. Everyday I try to achieve my goal to make 10000 steps per day, so I should better move on up! Spring is here and all the parks and secret corners I haven’t seen so far are on my top list!




Mimì. She's our family dog and she’s in Italy with my mom and my brother. I’ve missed all of them a lot and I’ve had the chance to visit them in March for a few days. Before going home I stopped in Padua to meet my friends and the time I spent with them was amazing, like the old good days. Living far from them isn’t easy because you’ll always miss the people you’re used to relying on for years, but making new friends along the way is just beautiful as all the new adventures are! Even if it’s only been nine months since I’ve been here, the people I spend my time with give me the feeling that I’ve known them for a long time.




Art and hope. It was an usual day doing some outdoor tasks for the shop and I jumped on this beautiful openair gallery all along the park in Hunyadi tér. I’m very passionate about art and as all of us know museums, libraries, theatres, cinemas are still closed. I personally think it says a lot about the importance we give nowadays to the field of culture and to our self empowerment given by that. Money simply can’t buy that. Along the centuries intellectuals and writers have said culture makes you feel free even if you are imprisoned, I couldn’t agree more. It just feeds your brain and I’m more and more hungry.


Time to say goodbye, see you soon.


“ψυχῆς γὰρ οὐδέν ἐστι τιμιώτερον.”


“Nothing is more precious than life.”


 Euripide, Alcesti (438 a.C.)


2021. március 17., szerda

Az áramoltatás művészete

Hasznos holmik (imdb.com) 

Hosszú hetek óta készülök bejegyzést írni helyzetünkről, történetünkről. Arról, hogy hat évvel ezelőtt mennyi elkötelezett ember segítette indulásunkat önkéntes munkával, anyagi támogatással - pl. az egyik tagunk adományozta az üzlet első havi bérleti díját -, pályázattal, támogató felkutatásával, a logónk megálmodásával, s egyáltalán, hogy mennyi hittel, lendülettel, szeretettel, és persze munkával töltöttük meg Filantrópia szigetét élettel. Sok erőfeszítés és hit kell egy ilyen kis bolt felépítéséhez, ami aztán még több munkát hoz, de rengeteg örömöt és némi elégedettséget is. 

Furcsa népek vagyunk mi civilek! Nekünk például az okoz örömet, amikor álmunk megvalósul, sőt, még színesebb, szebb lesz, mint képzeltük, amikor boldog emberek hagyják el az üzletet vagy azért mert régóta vágyott kincsre leltek vagy azért mert esetleg pár ezer forintért felöltöztették az egész családot, vagy azért mert hatalmas zsák, jó minőségű adományt hoztak, amiért hálásak voltunk - óh, a kiáradó öblítő illata az Ikeás szatyorból, már árulkodó! - vagy azért, mert egy remek beszélgetésbe keveredtek a legjobb mákos tészta receptjéről, esetleg módjuk volt régen használt olasz tudásukat feleleveníteni. (Épp a múltkorában segítettünk egy hajléktalan vásárlónknak egy övvel - ami egyébként az egyik legfontosabb adomány hajléktalan szervezetek számára, igazi hiánycikk - aki, mint kiderült perfektül beszélt olaszul, boldogan csevegett a meghökkent olasz önkéntesünkkel). Szép ívben, sok-sok kedves történettel színesítve terveztem elmesélni mindezt, bemutatni ahogy a szigetünk megtelt élettel, történetekkel, nemzetközi önkéntesekkel, tárgyakkal, hagyományokkal, közös ünnepekkel és végül eljutni az elmúlt egy év összefoglalásához, a végső mondanivalóhoz, ahhoz hogy támogassatok bennünket, váljatok egyszeri, vagy rendszeres pénz adományozóinkká, hogy a jövőben is kiköthessetek nálunk! Közben rájöttem, hogy az elmúlt évet teljesen fölösleges összefoglalni, mindannyian benne élünk, látjuk, ahogy Budapest - vagy más városok - utcái egyre lehangolóbbak lesznek, a sorra bezáró üzletekkel (aláfestő képek: Closed For The Foreseeable Future), szóval most még fontosabb, hogy vásárlásainkkal, támogatásainkkal tudatosan alakítsuk életterünket. 

Szeressétek, támogassátok a sarki pékséget, kávézót, dekorboltot, bármely kis zugát ennek a városnak, ahová szívesen tértetek be a régi, 2020 előtti életetekben, és reméljük, hogy gondoltok az adományboltokra is. Persze, nem csak azért szeretnénk ezt, hogy a hozzánk érkező önkénteseket továbbra is elküldhessük tanulmányútra a többi adományboltba - bizony, csinálunk ilyeneket is! - hanem azért, hogy az elmúlt 10 évben Budapesten is meghonosodott és kivirágzott adománybolt - kultúra megmaradjon, mindannyiunk* örömére és szolgálatára.

Az évek során többször jutott eszembe Stephen King: Hasznos holmik című könyve, annyi csodálatos történet esett meg már nálunk vevők és tárgyak között! Csak eddig azt hittem, hogy mi sosem fogunk senkitől sem kérni egy apró szívességet cserébe. Most mégis elérkezett az idő, és kénytelenek vagyunk kérni. Egyszeri, vagy rendszeres támogatással, az adótok 1%-ának felajánlásával segíthettek nekünk - és/vagy más adományboltoknak - túlélni ezt az időszakot, hogy továbbra is segíthessünk, támogathassunk sokakat, meg, hogy a karantén alatt kiszortírozott ruhákat, régi bizbaszokat legyen hová vigyétek! 😉

Támogatni a Magnet Bank: (HU95)16200010-10046230-00000000 számlaszámon tudtok.

Adószámunk (1%-hoz): 18125191-1-13


*mindannyiunk alatt értem a környezetért aggódó, hulladékot csökkenteni kívánó, inkább újrahasználó, újrahasznosító embereket; kincsvadászokat, gyűjtögetőket, megértett-, és meg nem értett művészeket, nagycsaládosokat, gyereküket egyedül nevelőket, magányos néniket, bácsikat, kallódó gyerekeket, hajléktalanokat, fashion designereket, más elkötelezett szervezeteket, közmunkásokat, munkanélkülieket, egészségügyi dolgozókat, pedagógusokat, szociális munkásokat, turistákat, nálunk élő külföldieket, diákokat, önkénteseket, kutyusokat (a teljesség igénye nélküli felsorolás ).


2020. december 29., kedd

Ficánkolás Filantrópián 2. rész

 

Ficánkolás Filantrópián 2. rész



Az első hónapokban az adományok felfedezését, válogatását élveztem a legjobban. Hogy sejtelmed sincs, mi rejlik az Ikeás zacsi legalján, s csak kutatsz, kutatsz. Rátalálsz megannyi mókás dologra, vagy valódi kincsekre, vagy épp valami olyanra, amire már ezer éve vágytál, vagy valamire, amiről fogalmad sincs, hogy mire való, esetleg  egy pulcsira, amilyent lenyúltál a legjobb barátnődtől, s most végre visszaadhatod neki, egy cakkompakk olyan orvosi felszerelésre, amivel öt évesen játszottál. Milyen rég tervezed, hogy végre megtanulod kirakni a Rubikkockát, s épp most találsz rá (kár, hogy egy héttel ezelőtt vetted meg a teljesen újat). Ha úgy érzed, hogy kéne egy házi papucs otthonra, addig várj, míg valaki behozza neked a tökéletest, méretben, színben neked valót. 6-7 nap és ott lesz, higgy nekem. Közben megtalálod mindenkinek a karácsonyi ajándékát. A ruhák zsebei a legizgalmasabbak, annyi minden lapul bennük, tele van meglepetésekkel, úgymint: túró rudis csomag, jegy, aprópénz, kupak, motivációs cetli, gyufa, zsepi, cukorkás papír, öngyújtó, bélyeg, bevásárló lista, gesztenye stb.

Félreértés ne essék, ki az, akit nem nyűgöz le az alábbi látvány:


..dobozok teli daloló póniházzal, gumilabdákkal, pucér, borzos babákkal, kisvasúttal, unikornisos varázspálcával, mindez gyurmaillattal megfűszerezve.

Csak azt hiszem, egyre jobban szeretek a vásárlókkal lenni, beszélgetni velük. Olyan jó, hogy már sok mindenkit ismerek, s ők is engem. Megbeszéljük, hogy legutóbb milyen vagi csillagos párnahuzatot vett itt, hogy persze emlékszem erre a sapira, én már akkor is mondtam, hogy jól áll, hogy a hohohorgászos kártyától a gyereke kiájult, annyira tetszett. ,,Erdélyi vagy igaz-e? Hallom eppe’, me’ én es. ’’A kérdés, ami mindig megmelengeti a szívemet.  Máskor megosztják velem, hogy milyen szülinapi torta ötleteik vannak, vagy, hogy a fokhagymának melyek a jótékony hatásai. Kedvenc vásárlóim közé tartozik Marci és Prüni, ők igen jó cimboráim lettek, alig várom, hogy az ajtóban meglássam kis buksijukat s megcirógassam míg a gazdi nézelődik. A huncut fényes szemű lurkók pedig mindig készen állnak, hogy az egysoros vagy kétsoros görkorikról vitázzunk, hogy kulcstartókat pakolásszunk egyik helyről a másikra vagy, hogy megosszuk egymással mélyenszántó gondolatainkat a karácsonyi gömbök milyenségéről.




Az elmúlt hónapok fontos eseményei a következők:

Zakuszkát főztünk. Szülinapos Filantrópiát ünnepeltünk. Magazinhoz fotóztunk. Halloweeni házibulit tartottunk. Termálfürdőztünk. Megejtettük az utolsó kinti, szabad estéinket. Bezárt minden. Egy kicsit elkeseredtünk. Aztán kitaláltunk más programokat. Kirándultunk. Online önkéntes tréningen vettünk részt. Zsuzsánál ebédeltünk, Szilárd cicó a pajtim lett. Töltött káposztát főztünk. Orsinál ebédeltünk, Boróka kutyi a pajtim lett. Titkos ajándékozást tartottunk, Lara cicó a pajtim lett.


Most pedig megyek haza, feltöltöm magamat az otthonommal, hogy majd januárban újult erővel találkozhassunk.