Rina’s last words

​

As some might have heard it already, or not, my time in Hungary has come to an end. I was blessed in my last few week with very nice sun and an incredibly start and a look into summer in Budapest. This journey here let me experience things which I am so grateful for. It was an honour to be the last volunteer here and I like to think that I had the chance to see through the eyes of the old volunteers even if it just a tiny bit. Even though I do really believe that I didn’t change much, I still gained a lot of experience and learnt a lot of things. The privilege of traveling, first time moving out but the most important meeting a lot of new people. Of course there were not only good encounters but there’s no time to care about those. I was lucky to work and volunteer with incredible people. Thank you for Barbi, Anett, Kriszti and Dana for making my ESC experience a fun! 

I’m also really grateful for Zsuzsa for trusting me and make this nice project possible for me.

And another kudos to Barbi for being the best mentor I could wish for.

I would like to believe that I gained an insight about the Hungarian culture but also much more about other cultures from the friends I made in the trainings. 

There’s this sure feeling that the things I built here are not disappearing just this form of volunteering is having an end. Budapest as a city has gained a special spot in my heart and I will certainly visit again. 

Because I assume that if you read this blog you probably read all the other ones:

Thank you for being interested in my journey!

All the best to everyone who I encountered and may Hungary experience the change they hope for and it becomes a flourishing country!

Olvass tovább

Emlékek, amiket magammal viszek

Hello kedves olvasók! 

Ez lesz az utolsó bejegyzésem, és furcsa ezt leírni. Őszintén szólva még mindig nem igazán dolgoztam fel a gondolatot, hogy vége ennek az évnek. Összességében boldog vagyok, mert egy nagyon jó időszakot zártam le. Élveztem a munkát a boltban – mindig izgalmas volt átnézni az adományokat, hátha akad valami érdekes kincs a halomban. Néha a törzsvásárlók is kihívást jelentettek, de voltak napok, amikor ez már szinte komikusnak hatott: mintha csak egy álomban lennénk, ahol egymás után érkeznek a legnehezebben kezelhető emberek. Mégis, ezek a pillanatok is hozzátartoztak az élményhez, és most már inkább mosolyogva gondolok vissza rájuk.

 Amit igazán különlegessé tett az egész évet, azok a munkatársaim voltak. Mindig sikerült valahogy jobbá tenniük a napot, és sokat tanultam tőlük. A képzések is sokat adtak – segítettek rájönni, hogy talán mégsem vagyok annyira ügyetlen társas helyzetekben, mint korábban hittem. Ráadásul remek barátokat is szereztem, akikkel később sok közös élményünk lett: kirándulások, városi séták, nevetések és hosszú beszélgetések. Hálás vagyok, hogy megismerhettem őket, és nagyon szeretném, ha a kapcsolatunk a jövőben is megmaradna.

 Az év során rengeteg szórakoztató programban vettem részt, amik segítettek abban, hogy magabiztosabb legyek és jobban élvezzem az új helyzeteket. Most épp azon dolgozom, hogy megtanuljak pozitívan előre tekinteni, és ne félelemmel, hanem kíváncsisággal várjam, mi jön ezután. Remélem, a következő években is lesznek ehhez hasonlóan tartalmas, vidám és tanulságos időszakok az életemben.

 Köszönöm, hogy eddig olvastátok a blogjaimat, és hogy velem tartottatok ezen az úton. Sok szép emléket viszek magammal, és bízom benne, hogy ezek az élmények még sokáig inspirálni fognak. 

Olvass tovább

Csapatmunkából jeles

Kedves blogolvasók!

Az utóbbi időben a Filantrópia csapatának alkalma volt próbára tenni a leleményességét és a kreativitását.

Hadd meséljem el, hogyan készítettük el a Filantróp Ruhatár legújabb számát, és a végére azt is megtudhatjátok,

kijutottunk-e a nyúlüregből.

Nemrég jelent meg a Filantrópia divatmagazinjának 2024-es őszi-téli száma. Remélem, találkoztatok már vele!

A magazin koncepciója reflektál a decemberi időszak sajátosságaira: egyik nap még tanulunk és dolgozunk,

másik nap elcsendesedünk és ünneplünk, majd a végén kirúgunk a hámból.

Ezek közt az alkalmak közt néha az öltözetünk tudja jelenteni az egyik legláthatóbb különbséget. 

Bíztam az outfitekben, és cseppet sem kételkedtem a modelljeink tehetségében,

de a végeredmény így is túlszárnyalta az elvárásaimat.

Ez elsősorban Hurta Hajnalkának köszönhető, aki végtelen türelemmel foglalkozott a sokszínű csapatunkkal,

és mindenkiből kihozta a maximumot.

Személy szerint eléggé kényelmetlenül szoktam érezni magam a kamera előtt, de teljesen magával ragadott a

fotózás flowja, valamint minden jelenlévő igyekezete, hogy kihozzuk magunkból és egymásból is a legjobbat.

És hogy kik is voltak ezek a jelenlévők? A Filantrópia új barátokat szerzett magának egy pár héttel ezelőtti

bemutató alkalmával. Az ELTE közösségszervezés szakos diákjai már a bolt körbejárásakor érdeklődtek az

önkéntes lehetőségekről, így a tervezés folyamatában egyértelműen rájuk gondoltunk. Az outfitek előkészítésében

Pearl segített, aki igazi jelenség a különleges stílusával és remek ízléssel összeállított szettjeivel.

A fotózáson sajnos nem tudta ezt megmutatni, de igazán egymásra hangolódtunk, miközben összeállítottuk a

srácok outfitjeit. Amit láttok rajtuk, az a közös „dream men” fantáziánk megvalósulása: kockás ing

halásznadrággal egy fontos vacsorához, és posztónadrág-zakó kombináció egy átlagos bevásárláshoz.

Ezt az elképzelést három szuper srácnak adtuk kölcsön, akik a saját stílusukkal és kiállásukkal valami különlegeset és egyedit alkottak. Somi, Suleiman és Storm igazán kitettek magukért, és vagánnyá tették ezt a számot.

A magazin végére beüt a szilveszteri hangulat: Anett, Cory, Kriszti és Irma felszántják az Aradi utcát –

nem véletlenül kerültek a címlapra! Szép munka nemcsak a kamera előtt, hanem a szervezés és az előkészületek során is.

Kis időbe telt, míg megtaláltuk a megfelelő elrendezést, de szuper élmény volt összeállítani a végeredményt.

Nagyon büszke vagyok a csapatmunkánkra és a magazinra is! Reméljük, nektek is tetszik!

Máshol is volt alkalmunk próbára tenni a csapatunkat.

A hagyományos teambuilding most egy

Alíz Csodaországban tematikájú szabadulószobában zajlott. Zsuzsa, Anett, Kriszti és én vágtunk neki a

rejtvényeknek. A szoba minősége már az elején lenyűgözött minket, de a játék során egyre varázslatosabb

részleteket fedeztünk fel.

A játék első fele ment a leglassabban. Egy szoba tele színes ajtókkal, látszólag sehol egy kijárat.

Próbáltunk kapaszkodót keresni, és minden apró részletet felhasználtunk, hogy rájöjjünk, mi történt a történet

négy karakterével, amellnek megoldása a végső kulcsot jelentette a kijutáshoz. Az első szobában jó pár

zsákutcába belefutottunk, de a játék további részén végig száguldottunk, így 45 perc alatt sikerült kijutni.Nem szeretném lelőni a pálya legjobb fordulatait, de mindenképp ki kell emelnem a második helyiséget. Annyira

lenyűgözött minket, hogy miután megtaláltuk a kijáratot, még visszamentünk, és csak ámuldoztunk a

részletein.

Igazán varázslatos élmény volt! Van ennél nehezebb pálya is, úgyhogy alig várjuk, hogy kipróbáljuk magunkat a varázsvilágban!

Találkozunk Roxfortban vagy az új évben – amelyik kényelmesebb nektek!

Békés ünnepeket mindnyájatoknak!

Barbi

Olvass tovább

Anett első posztja!

 

Helló, blogolvasók!

Anett vagyok, az új önkéntes a Filantrópián. Szeretnék pár szóban bemutatkozni: 25 éves vagyok, Háromszékről érkeztem, és biológiát végeztem Kolozsváron. Ez a projekt számomra pont jókor jött, szinte jelként, mivel már korábban is gondolkodtam azon, hogy egy kis környezetváltozás jót tenne. Így, amikor megláttam a projektről egy posztot, rögtön megtetszett. Mindig is érdekelt a fenntarthatóság, és az, hogyan tudjuk erősíteni az ember és a természet kapcsolatát, úgyhogy jelentkeztem – és most itt vagyok! :)

Amikor ezt írom, már a negyedik hetem közepén tartok. Néha alig hiszem el, mert sokkal hosszabbnak tűnik az idő, amit itt töltöttem. Mielőtt megérkeztem, sokat szorongtam azon, hogy milyen lesz az élmény, és hogyan fogok reagálni az új helyzetekre. Az is nehéz volt, hogy otthon kellett hagynom a cicámat, de azóta gyakran tartunk videóhívásokat, ami nagyban megkönnyíti a távollétet. :)

Bár csak 4 hete vagyok itt, már most rengeteget tanultam magamról: rájöttem, hogy jól viselem a kisebb káoszt, tudok nyitottabb és szociálisabb lenni, és hogy valójában szeretek rendszerezni dolgokat. Meglepő módon viszonylag gyorsan hozzászoktam a lakáshoz, a bolthoz és a kollégákhoz. Sokat segített, hogy mindennek otthonos hangulata van; a random képek a falakon olyan érzést adnak, mintha egy jó baráthoz érkeznél. 

A bolt pedig élőben még hangulatosabb, mint a képeken – ez az a hely, ahol órákig lehet nézelődni és rejtett kincseket felfedezni. A napi teendők közül a kedvencem az adományok ellenőrzése és rendszerezése, mindig találni érdekes darabokat.

 

Ez az első alkalom, hogy Budapesten lakom, és van néhány dolog a bakancslistámon, amit már sikerült is kipipálnunk Barbival – például ellátogattunk egy kilátóhoz, kipróbáltunk egy hotpot éttermet, és megnéztünk egy gyönyörű temetőkertet.

Összességében elmondhatom, hogy ez az élmény sokkal többet adott, mint amire számítottam. Fejlődöm, új készségeket sajátítok el, és egyre jobban megismerem magamat. Alig várom, hogy lássam, milyen újabb kihívások és tapasztalatok várnak rám a jövőben.

Találkozunk a következő hónapban! :)

Olvass tovább

 Hi blog!!

It's a lovely evening in Budapest, and as stand here on the balcony enjoy the warmer breeze of spring, writing this post fills me with an overwhelming sense of nostalgia. I find myself reflecting on the bittersweet realization that this may be one of the final updates I share about this beautiful experience.

May started in a wave of sentimentality for the sudden realization that this is our last month here. It may seem banal but ever since I arrived the time in front of me seemed so long and now that the last has arrived I wish I had more time to spend here. 

It's remarkable how rapid the days have passed, each filled with new adventures and memories. However, in the frenetic daily life, the passage of time seemed so slow, as if it stretched out endlessly before us.

Now, however, as the last month has come, there's a sense of urgency to capture every last moment. What in the past months felt routine now holds a profound significance, as I realize just how much we've come to love and appreciate this place.

Today, while I was checking donations with Vilma, with our playlist on the background as usual, I realized how far we’ve come. It’s hard to believe that not long ago, in the cold embrace of winter, we were just beginning to get to know each other and figuring out all the secrete corners of the shop.I don't even know how to describe what I feel realizing that soon this little tasks and moments won't be part of my everyday life. 

In these day my heart as filled with gratitude for countless experiences,  faces, memories and lovely relationship i experience during the journey. 

BUT now enough with the sentimentality!!!

These last weeks have been really funny, especially thanks to the visit of my mother and my brother. Finally I was able to show them around, but most importantly I discovered a lot of new places here in the city, and this leads me to the final point of this post. Before our flatmate and former volunteer Giuliana left, she created a poster in the kitchen for me and Vilma titled "Before you leave": the challenge for our last month here is to complete the bucket list that we created along our staying and even more ;) (Vilma, if you are reading, we are in this together!!). 

Even if I still need to "get over" this nostalgic feelings, I will make the best out of May!!

See you soon

Alessandra :)

Olvass tovább

Alessandra here

 

Hello everyone, Alessandra here! 

Since the last blog post, a lot of events and experiences have happened. As I reflect on the past month, which have been an emotional rollercoaster, experiencing both moments of joy and challenging moods, writing this post is an opportunity to own and understand my feelings better. 

With the arrival of spring across Budapest, I'm struck by the realization that my time is here is going pretty quickly and I'm reminded to make the most of this city with only couple of months left before starting the next chapter of my journey.

Over the course of the past two months, I've had the opportunity partecipate in not just one, but two meetings with fellow volunteers from various cities and villages of Hungary. 

These gatherings, interactions and discussions were important experiences to reflect both over my projects and my overall life here in Budapest and gain a deeper perspective about the broader community I'm a part of.

These encounters have not only broadened my horizons but have also provided me with invaluable insights and inspiration that will undoubtedly shape my endeavors moving forward.

In addition to the plenty of events over the past few months, one of the best moment that was truly joyful for me was the arrival of my best friend for a visit. The arrival of a friend always comes with an air full of laughter and shared memories but the visit of my bestie is particullary  special since our friendship, which lasts since kindergarten, holds a special place in my life, so it was not just a pleasure but a important experience for me to welcome her into my world here in Budapest, sharing with her every aspect of it: not only the city itself, but also the flat and the shop (and Vilma! Of course). Since she is soon living to the distant lands of Japan, I am really grateful to have been able to share even this chapter of my life with her, yet here was also a sense of sadness in saying goodbye, knowing that it would be some time before we could be together again. 

Olvass tovább

Hello everyone, I am Alessandra, one of the new volunteers of Filantrópia Charity Shop!

My first moth here is just come to an end! In September I finished my thesis for university and I was exploring some future options because for sure I didn’t feel like starting a master’s degree right away ( a pretty common and usual thing in Italy). Anyway, a friend of mine shared her experience as ESC volunteer back in 2019, so I stated to explore projects on the portal; one day, I joined a Facebook group about ESC project, and I found the incredible world of Profilantrop! As soon as I read about this organization, the project, the shop and their mission I understood that this was the perfect project for me! I was really happy!

Now that I am here I realize how even a small decision can change the course of your life: if I didn’t randomly joined the group I would have never found this project! And who knows were I would be now! The “buttefly effect” is really crazy.

I am really grateful to be here now because since I arrived I felt so welcomed and at home thank to the sweet and kind Giuliana, former volunteer and my roommate, and to Zsuzsa, who gave me the opportunity to be here and start this new adventure, she welcomed us with her family and shared a beautiful experience with us tradition, such as preparing zakuszka.

I can’t wait to spend the next six months here exploring Budapest!

See you next month :)

 Alessandra

Olvass tovább

Hi, My name is Vilma and I am one of the new volunteers at the Filantrópia Charity Shop!

Since this is my first blog post, I thought I'd start by giving you a short background on myself and how I started volunteering.


This spring I graduated from high school in a small town in Sweden where Iv'e lived basically all my life. In high school I studied social and behavioral science and I also volunteered as part of the Red Cross Youth Association since the beginning of 2023. I have always been interested in people and personal development and had always considered the possibility of volunteering abroad as a way to combine both of these interests. So I decided to take what is called a "gap year" or basically a year off from doing anything school related to dive deeper into the world of volunteering.

I spent the summer at home, and in the beginning of September I went to Spain to participate in a team volunteering project that I found through the European Solidarity Corps. Together, I and the other volunteers painted a mural at a local hospital. I learned so much from this experience, even if the project was barely a month long. Both from all the interesting people I met but also about what it's like to live with other people in shared space and to do everything as a team. I knew that I wanted to continue volunteering when I got home, but this time I wanted to try a longer project. As if by chance, I scrolled past an ad on Facebook about the Filantrópia charity shop and not long after that the plane ticket to Budapest was booked.

Now I've been here a month and the strange thing is that I can hardly describe what I've done since then. Of course, I've also met a lot of nice and interesting people here, participated in workshops, been to some Christmas markets, went sightseeing and for the first time in my life bought my own washing detergent. Crazy right?!! It's been a lot of new impressions to say the least and I think it's only now that I can actually go to the grocery store without feeling overwhelmed by all the sounds, people and a completely foreign language. Important to mention is that I have had amazing help along the way from my flatmates who gave me the warmest welcome, Zsuzsa and Betsy from the store and my friends and family in Sweden who have supported me since day one.

Olvass tovább

Röviden és velősen, de főleg könnyesen. Viszlát Filantrópia

Kedves Olvasók,

Az én munkásságom is a végére ért Filantrópia szigetén. Őszintén, hihetetlen, milyen gyorsan elrepült ez az év! 

Emlékszem, az első Budapesti napomon Beci várt az önkéntes rezidencia előtt:)) aki nem csak akkor segített nekem, amikor ideadta a lakás kulcsot és megmutatta hogyan nyílik a lift és hogy természetesen mindig le kell küldeni, hanem háborút szítunk a szomszédok között (ez egy nagyon trükkös lift volt), hanem az itt töltött hónapjaim minden pillanatában. Mindig ott volt a felvigyázó keze a háttérben és terelgetett az élet útján. Köszi Beci:)))

Vegyes érzelmekkel vágtam bele ebbe az évbe annó, de felűlmúlta az elképzeléseimet! Persze számítottam egyre meg másra, de ennyi szép emlékre és csodálatos emberre nem. Kezdhetem Núriával, aki anyukám helyett anyukám volt itt Budapesten, abban a néhány együtt töltött hónapban, majd később Irene, akivel egy nagyon vad és eseménydús évet bonyolítottunk le. Sírás, nevetés, mérgelődés, minden is volt, de így volt szép és igazi. 

Ez az egy év alatt mindent is csináltam!      

 Láttam a pápát:)))

Filantrópia Adománybolt születésnapot ünnepeltem.

 Hajóláda Műhelyt tartottam, meeeg farsangot ünnepeltünk.

Hazautak hétfőnként a Morriból.

 Növényeket gyűjtöttem, majd aztán el is ültettem őket.

Nagyon sokat lomtalanítottam, erre Irene haragudott is:))

Sünis zokni meg növények.

Itt rájöttem, hogy mennyire kicsi vagyok.

Kilátások a teraszról.

Múzeumba jártunk. 

Sokat jártam a Citadellához.

Fashion show.

Megnéztem III. Károly koronázását (szörnyű volt. hosszú és unalmas, meg szerintem nem volt elég csilli-villi sem)

Botanikus kertet varázsoltam a rezidenciából.

Csomagokat vadásztam a Westendben Irenevel. 

Vacsorákat szervetünk a barátaimmal. 

Mindezek mellett nem csak emlékeket, hanem tapasztalatot is gyűjtöttem. Megtanultam, hogy a kedvesség és jószándék előbb vagy utóbb mindig megtérül az életben, ha ez nem lenne magától értendő. Ha tudunk adni, mindig kell és soha ne ítélkezzünk emberek és helyzetek fölött. Legyen az egy kedves szó, egy szelet kenyér, egy ölelés, akár egy pulcsi amit már amúgy sem hordasz. Soha nem tudhatod, hogy a másik személy min megy keresztül az életben épp. Mindezért köszönet Zsuzsának és a Filantrópia Adományboltnak!

Röviden, megnőtt a hajam, de méginkább megnőttem én is (nem szó szerint, annak már semmi esélye), mint ember ennek az évnek hála!

Köszönöm mindenkinek!

Millió puszi, Móni💖

Olvass tovább

See you soon letter :)

 

Olvass tovább

Tavasz, nyár, Filantrópia

 

Kedves olvasók!

A nyár megérkeztével a mi szociális életünk is kivirágzott, nem csak a Margit sziget:) Ennek tiszteletéül egy fotó montázzsal készültem nektek, a legkedvesebb emlékeimből! 

Akaratom ellenére két szék között találtam magam, mivel választanom kellett nemrég a szentek közül, pontosabban, hogy melyik a legigazibb és legjobb. Egyik oldalon olasz barátnőnk Marta, Szent Ferenccel, a másikon pedig Irene, Szent Antallal. Nekem túl nehéznek bizonyult a döntés, ezért átadtam a teret az Instagram követőimnek egy szavazás formájában. A helyzet az, hogy soha nem fog kiderülni, ki a legigazibb szent, mert a szavazás eredménye egyenlő lett:)

Továbbá láthatóak a növénykéim (a képen csupán kettő, de ennél sokkal több van), pillanatok a boltból és barátaink Európa minden sarkából.

A hónapok teltével kialakult lassan a mindennapi rutinunk a boltban is. Mostmár ismerjük a törzsvásárlókat, megvannak a kedvenc emberkéink is persze:) Már tudjunk nagyjából ki mit keres, amikor bejön hozzánk, kinek mi a stílusa, hogy mennek a mindennapjai, kinek hány gyereke van, stb stb. És persze vannak olyan vásárlóink is, akik gyakran kis kedves gesztusokkal érkeznek be hozzánk, mint például sütemény, gyümölcs vagy csak egy kis ajándék társaságában.

Szeretettel, Móni

Olvass tovább

 

Hol volt, hol nem volt, egy lány, aki úgy döntött elkezd élni

 

Kedves olvasó, remélem te is örülsz a tavaszias időjárásnak, nem csak miJ Ez a huzamos idejű borús idő kezdett túl depresszív lenni már számunkra. Remélem mindenki kiélvezi és kiszalad egy picit a természetbe, akár egy néhány perces sétára egy parkba vagy, csak a hátsókertbe vagy egy napsütötte teraszon egy kedves kávé és néhány csodálatos ember társasága is elképesztő hatással lehet ránk.

Nagyon gyakran észre sem vesszük, mennyire gyorsan repül az idő. Én ma ébredtem rá, hogy lassan fél éve, hogy Budapesten halmozom a csodálatosabbnál csodálatosabb barátságokat, emlékeket a kis tarisznyámba, amivel útnak indultam szeptemberben, mint a szegény legény a népmesékben. Nem csak az idő múlására nem eszmélünk rá, arra sem, mennyire megváltozunk egy-egy esemény hatására.

Személyesen rengeteget szenvedtem az önbizalom hiányom miatt. Rettegtem közönség előtt beszélni, vagy akár beszélgetésbe elegyedni egy idegen emberrel, nem is beszélve a segítségkérésről. A napokban ráébredtem, hogy ez a félelem eltűnt az életemből. Megtanultam kérdezni. A múltban rengeteg időt képes voltam eltölteni egy üzletben egy adott tárgyat keresve, mert féltem odamenni egy dolgozóhoz és megkérdezni, hogy mégis hol találom meg, amit keresek. Féltem, hogy butának fogok tűnni. Ráébredtem, hogy senki nem néz butának, csupán egy kérdés miatt, mert nem létezik rossz kérdés.

Első komolyabb fellépésem közönség előtt (a prezentációkat leszámítva a liciből)  az adományboltban történt a Hajóláda-műhely alkalmával.  Megtartottam életem első workshopját! Zonikból kiscicákat készítettünkJ Óriási mérföldkövet léptem meg ezáltal. El sem tudom mondani, mennyire büszke voltam magamra a nap végén! Óriásit dobott az önbizalmamon. Elkezdtem belevágni hasonló tevékenységekbe, feszegetve a határaimat, mert a félelmem fokozatosan kezdett alább hagyni minden kis apró sikerem után.

Most itt állok, magabiztosan az önkéntes kalandom közepén vicces vagy akár tanulságos élményekkel, mert úgy döntöttem leküzdöm a félelmeimet.

Olvass tovább

Kalandozásaim Filantrópia szigetén

 

Sziasztok, Mónika vagyok, Erdélyből. Több évvel ezelőtt elhatároztam már, hogy egy évemet önkéntességre szeretném szentelni, mivel hozzátennék valamit a közjóhoz, meg egyben tapasztalatokat is gyűjtenék. Érettségi után meg is kaptam a lehetőséget erre és így kerültem a Filantrópia kis szigetére, az adományboltba.

Vegyes érzelmekkel (őszintén nagyon féltem) vágtam bele az új kalandomba. Az első napon rájöttem, hogy semmi okom nem volt félni, mert egy csodálatos pozitív- és energiabomba önkéntes társ mellett kötöttem ki. Ő lenne Núria. A családomtól távol több száz km-re ő töltötte be számomra a testvér és egyben az anyuka szerepet is. Nagyon sokat tanultam tőle a néhány hét alatt, amit együtt töltöttünk. Rájöttem, hogy az életet élni és élvezni kell, nem végig küzdeni. Minden nap felfedezek valami újat amiért aznap épp hálás és boldog lehetek. Nem sokkal később csatlakozott a kiscsaládunkhoz Irene is, aki egy igazi mókamester. Így éltük tovább napjainkat hárman egy idegen városban, új élményeket és emlékeket gyűjtve. Ó, meg persze megszerettem a reggaeton-t, de hát ez nem egy nehéz feladat, ha az ember lánya spanyolokkal él együtt.

Sajnos Núria-tól búcsút kellett vennünk néhány hét után, mivel lejárt az egy éve. Dugiban, a szobámban megsirattam a távozását, viszont előtte ezt titkoltam, hogy ne könnyes legyen a búcsú, hanem mosolygós perceink legyenek az utolsóak itt együtt.

Itt, Budapesten tanultam meg mit jelent szívből segíteni valakin, aki tényleg rászorul erre. Megtanultam értékelni a családommal töltött néhány perces telefonbeszélgetéseket. Megtanultam főzni. Megtanultam hogyan kell kiismerni egy mosógépet, mert ezek a szerkezetek nagyon gyakran kifognak rajtam. Megtanultam beilleszkedni új környezetekbe és társaságokba. Megtanultam jobban angolul és folyamatban van, de tanulok spanyolul

Hálával tartozom mindenkinek, aki körülvesz engem és segít mindenben, legfőképpen Zsuzsának, aki szerintem titokban boszorkány, mert mindig igaza lesz, hiába nem hiszünk neki a dolgok elején.

Reggeli a lányokkal egy vasárnap délelőtt (a képen épp csak Núria-val)

A budapesti kiscsaládom (Beci, én, Zsuzsa, Núria, Irene)

Kalandozásaim Irene-vel az Ikeán innen és túl

Séta a Margit szigeten Núriával

Olvass tovább