Emlékek, amiket magammal viszek

Hello kedves olvasók! 

Ez lesz az utolsó bejegyzésem, és furcsa ezt leírni. Őszintén szólva még mindig nem igazán dolgoztam fel a gondolatot, hogy vége ennek az évnek. Összességében boldog vagyok, mert egy nagyon jó időszakot zártam le. Élveztem a munkát a boltban – mindig izgalmas volt átnézni az adományokat, hátha akad valami érdekes kincs a halomban. Néha a törzsvásárlók is kihívást jelentettek, de voltak napok, amikor ez már szinte komikusnak hatott: mintha csak egy álomban lennénk, ahol egymás után érkeznek a legnehezebben kezelhető emberek. Mégis, ezek a pillanatok is hozzátartoztak az élményhez, és most már inkább mosolyogva gondolok vissza rájuk.

 Amit igazán különlegessé tett az egész évet, azok a munkatársaim voltak. Mindig sikerült valahogy jobbá tenniük a napot, és sokat tanultam tőlük. A képzések is sokat adtak – segítettek rájönni, hogy talán mégsem vagyok annyira ügyetlen társas helyzetekben, mint korábban hittem. Ráadásul remek barátokat is szereztem, akikkel később sok közös élményünk lett: kirándulások, városi séták, nevetések és hosszú beszélgetések. Hálás vagyok, hogy megismerhettem őket, és nagyon szeretném, ha a kapcsolatunk a jövőben is megmaradna.

 Az év során rengeteg szórakoztató programban vettem részt, amik segítettek abban, hogy magabiztosabb legyek és jobban élvezzem az új helyzeteket. Most épp azon dolgozom, hogy megtanuljak pozitívan előre tekinteni, és ne félelemmel, hanem kíváncsisággal várjam, mi jön ezután. Remélem, a következő években is lesznek ehhez hasonlóan tartalmas, vidám és tanulságos időszakok az életemben.

 Köszönöm, hogy eddig olvastátok a blogjaimat, és hogy velem tartottatok ezen az úton. Sok szép emléket viszek magammal, és bízom benne, hogy ezek az élmények még sokáig inspirálni fognak. 

Olvass tovább

Kis kirándulások

Lassan véget ér az önkéntes évem, és sokat gondolkodom azokon a pillanatokon, amik különlegessé tették ezt az időszakot.

A nyár igazán emlékezetes volt. Néha elviselhetetlen volt a hőség, de a fagyik mindig kisegítettek minket. A kedvencem a sós mogyorós íz volt a szomszéd fagyizóból – szinte minden nap ezt választottam. Egyszer még a gorgonzolás fagyit is kipróbáltam, ami elsőre furcsán hangzik, de meglepően finom volt.

 

 

Augusztus közepén hazautaztam. Előtte el kellett vinnünk a cicámat egy kisállathotelbe, ami elég nehéz volt, mert láttam rajta, mennyire nem tetszik neki – sajnos nem volt más lehetőség. Innen indultunk autóval Bulgáriába. Az út hosszú volt, de végül megérkeztünk egy gyönyörű szállodába. Kicsit sok volt ott az ember (és a gyerek is), több, mint ami nekem kényelmes, de összességében nagyon kellemes, pihentető nyaralás volt. Rengeteget úsztam, a parton pihentem, sétáltam Nessebar óvárosában, és vettem pár cuki ékszert is.

 

 

Egy rövid otthoni pihenő után augusztus 20-án visszautaztam Budapestre az ünnepi tűzijátékra. Délután érkeztem, elég fáradtan, így a barátaink egy része előbb indult helyet keresni, én pedig a gyerekkori barátnőmmel később csatlakoztam volna. Szerettünk volna átjutni a budai oldalra a hídhoz, de a metróban annyian voltak, hogy nem sikerült, és mire kijutottunk, lezárták az összes hidat. Végül a pesti oldalon maradtunk, leültünk a fűbe, beszélgettünk, nosztalgiáztunk, és úgy vártuk a tűzijátékot. Gyönyörű volt, de a hangulat közben és utána tényleg kicsit apokaliptikus volt – elképesztő tömeg hömpölygött az utcákon. A barátaink a budai oldalon ragadtak egy darabig, mert a hidakat csak akkor nyitották meg, amikor már eltakarították a tűzijáték maradványait.

 

 Ahogy visszagondolok erre a nyárra, sokféle élmény jut eszembe - a hőség és a fagyik, az utazások és a tűzijáték forgataga. Bár gyorsan elszaladt, tele volt emlékezetes pillanatokkal,amik biztosan velem maradnak. Hamarosan jövök egy évzáró kis összegzéssel, addig is szép ősz kezdetét mindenkinek!

Olvass tovább

Nyári Kalandok

Kedves blogolvasók!

Eltelt egy "kis idő" az utolsó bejegyzésem óta, a nyár teljes erővel tombol – néha kellemes napokkal, máskor pedig elviselhetetlen hőséggel ajándékoz meg minket. Kezdek lassan hozzászokni a meleghez. Azóta sok minden történt, és szeretnék megemlíteni valamit, amit legutóbb elfelejtettem beleírni a posztba. Szóval vágjunk is bele!

A közösség ereje

Szeretnék visszaugrani május egyik szombatjára, amikor Barbival csatlakoztunk egy nemzetközi csoporthoz, akik egy másik projekt miatt érkeztek, amin Zsuzsa is részt vett. A projekt fő témája a közösségek voltak, és ezen a napon Budapest egy olyan részére utaztunk, ami egyáltalán nem tűnt nagyvárosinak – ez a hely a Wekerle-telep.

A XIX. kerületben, Kispesten található, tele van növényekkel, fákkal, és eredetileg olyan vidéki földművesek számára tervezték, akik vidékről költöztek a fővárosba. Itt találkoztunk Tracyvel, a helyi vezetőnkkel – egy nagyon kedves skót hölggyel, aki már hosszú ideje itt él, és egy szuper vegán étkezdét vezet. Ő vitt el minket egy családhoz, akik segítséget kértek a kertjük felújításához.

Megérkeztünk, találkoztunk a kedves családdal, és megtudtuk, pontosan miben is számítanak ránk. Felosztottuk a feladatokat, majd négy csapatra oszlottunk: az egyik csapat falat épített, a másik virágágyásokat bontott le. A mi csapatunk feladata egy kis tó helyének kiásása volt. Először kissé bizonytalan voltam, hiszen két óra alatt szerettük volna befejezni, és még sosem ástam tavat ezelőtt – így erősen kételkedtem, hogy időben végzünk. De szerintem nem csak én, hanem sokan mások is megdöbbentünk az eredményen: kevesebb mint két óra alatt mindennel elkészültünk!

Hihetetlen élmény volt látni, hogy nemcsak elvégeztük a feladatokat, hanem közben jól is éreztük magunkat, sőt, még energiával is feltöltött minket. Nagyon inspiráló volt, és igazán megmutatta, mekkora ereje van egy összetartó közösségnek.

Miután elbúcsúztunk a családtól, ellátogattunk Tracy éttermébe, ahol isteni laposkenyeret ettünk "szalonnadarabokkal", amik valójában zellerből készültek. Nem vagyok nagy zellerrajongó, de ebben a formában elképesztően finom volt. Ez az élmény számomra biztosan május egyik fénypontja volt.

Képzés Visegrádon

Június első hetében Visegrádra utaztunk a félidős képzésre. Az első alkalommal csak Barbival mentünk, de most már négy másik önkéntes barátunk is csatlakozott hozzánk az úton.

Mindannyian izgatottak voltunk. Eredetileg vonattal és komppal szerettünk volna menni, de sajnos egy perccel lekéstük a kompot, így kénytelenek voltunk egy órát várni Nagymaroson, a Duna túloldalán. Kellemesen telt az idő, sétálgattunk a folyó mentén és beszélgettünk. Végül megérkezett a komp, átkeltünk, és egy kisbusz már várt is ránk, ami elvitt a szállodához.

Elfoglaltuk a szobáinkat, majd lementünk ebédelni. Jó volt újra látni a többi önkéntest, akikkel az előző képzésen találkoztunk, és meghallgatni, mi minden történt velük az elmúlt hónapokban.

Ebéd után elkezdődtek a tréningek – főleg olyan gyakorlatokat csináltunk, amik segítettek visszatekinteni az eddigi utunkra, és megosztani tapasztalatainkat egymással. A facilitátorok fantasztikusak voltak, mindenben segítettek, és a helyszín is szuper volt: egy villa medencével és jacuzzival, amit természetesen minden nap kihasználtunk!

 

 

Szerdán felmentünk a Fellegvárba, egész nap felfedeztük a várat, többet megtudtunk a történelméről és arról, hogyan éltek az emberek a középkorban. Visszafelé az utunk igazi kihívás volt – egy erdei ösvényen mentünk le a városba, ami kb. 40 perces túrát jelentett a hőségben. Már alig vártuk, hogy visszaérjünk, és amikor végre megérkeztünk, tényleg úgy éreztük, mintha egy oázisba csöppentünk volna. 😂

A reneszánsz nap 🥳

A következő nap volt számomra a legizgalmasabb, ez volt ugyanis a reneszánsz nap. Mindig is kicsit érdekelt a középkor, így kíváncsian vártam, milyen programok lesznek.

A napot egy lovagi tornával kezdtük, és sokkal szórakoztatóbb volt, mint amire számítottam – a páncélok, a fegyverek, a harcok… mind lenyűgözőek voltak. Este egy reneszánsz étteremben vacsoráztunk, ahol fából készült kupákból ittunk, és olyan ételeket kóstoltunk, mint a gombaleves kenyérrel, valamint kemencés hús és burgonya.

 

 

Volt lehetőség beöltözni is – természetesen éltünk vele, csináltunk egy kis "divatbemutatót", fotózkodtunk, és még az étkezéshez is bennük maradtunk. A vacsora után még egyszer utoljára beültünk a jacuzziba, beszélgettünk, és felkészültünk a másnapi hazautazásra.

 

 

Ez a képzés fantasztikus volt, és úgy érzem, sokat segített abban, hogy jobban megnyíljak mások felé. Hálás vagyok a szervezőknek és a többi önkéntesnek, hogy ilyen kis közösséget tudtunk alkotni – ezek az emlékek örökre velem maradnak.

 

 

Macskaszitterkedés a természetben

Néhány héttel a tréning után Zsuzsa megkérdezte, vigyáznék-e a cicájukra a hétvégén, amíg elutaznak – természetesen igent mondtam! Ez a hétvége pont olyan nyugalmat adott, amire szükségem volt: távol a várostól, fák között, egy aranyos cica társaságában.

 

 

Bagira annyira édes és jól nevelt volt, hogy amikor egy második alkalommal is megkértek rá, és örömmel mentem. Mindkét alkalom nagyon pihentető és kellemes volt – hála ennek a kis szőrmóknak. A környék is gyönyörű, rengeteg fával és egy varázslatos ösvénnyel a Duna mellett. Megérte a hosszú buszutat minden alkalommal.

Középkori fesztivál Visegrádon

Annyira tetszett nekünk a reneszánsz nap a képzésen, hogy önkéntes barátommal, Shogherrel úgy döntöttünk, ellátogatunk a Visegrádi Palotajátékokra. Ezúttal a királyi palota adott otthont az eseménynek, ahol egy egész utca tele volt árusokkal és ételes bódékkal.

Meglepően sok ember volt, izgatottan vártuk a lovagi tornát. Előtte azonban ebédeltünk – hatalmas adagokat kaptunk, amikkel nem is tudtunk végezni, így magunkkal vittük az ételt a nap további részére.

 

 

A torna lenyűgöző volt – sokkal nagyobb szabású, mint amit a tréningen láttunk. Voltak nemzetközi fellépők, íjászok, táncosok, és természetesen rengeteg lovag páncélban. A lovak lángoló akadályokon ugrottak át, sőt, volt egy hatalmas csatajelenet is ágyúkkal! (Életem leghangosabb élménye, az biztos.)

 

 

Ez az élmény még jobban megerősítette bennem, hogy a középkor és fantasy világa sokkal közelebb áll hozzám, mint korábban gondoltam – és remélem, a jövőben még több ilyen élményben lehet részem. (Lehet, hogy elkezdtem gyűjtögetni középkori tárgyakat…)

Most ennyi lettem volna. Köszönöm mindenkinek, aki időt szánt arra, hogy elolvassa kis kalandjaimat. Remélem, nektek is csodásan telik a nyár, és találkozunk a következő bejegyzésben!

Addig is, viszlát! 👋

Olvass tovább

Áprilisi gondolatok: otthon, Föld napja és tavaszi pillanatok

Kedves olvasók!

A legutóbbi rövidebb bejegyzésem után most szeretnék egy kicsit mélyebben belemenni a gondolataimba, és megosztani veletek, milyen gyorsan elszállt az április. Számomra különösen rövidnek tűnt, mivel húsvétra hazautaztam.

Otthon lenni igazán pihentető élmény volt. Minőségi időt töltöttem a családommal és – természetesen – a szeretett cicámmal. Ellátogattunk a hétvégi házunkba is, ahol a kertben tölthettem egy kis időt – igazi felüdülés volt a mindennapi betonrengeteg után. A szüleim épp egy üvegházat építettek, ahol zöldségeket szeretnének termeszteni, és persze a macskánk is jelen volt, hogy felügyelje a munkálatokat – nehogy rosszul álljon a vázszerkezet!

 

 

 

Miután visszatértem Budapestre, kissé levert voltam, de szerencsére gyorsan visszarázódtam a hétvégi Föld napja alkalmából szervezett workshopunknak köszönhetően, amelyet a Hunyadi téren tartottunk. Szép idő volt, és sok kedves emberrel találkoztunk, érdekes történeteket hallgattunk meg. Ez az egyik kedvenc részem a workshopokban – ha gyerekek helyett felnőttek is betérnek, lehetőségünk nyílik kicsit jobban megismerni őket, a nézeteiket, az életüket.

Másnap Vácra mentünk egy másik Föld napi rendezvényre. Még sosem jártam ott, így izgatottan vártam, hogy felfedezzem a várost. A standunk egy állatmenhely standja mellett volt, akik egy ketrecnyi kiscicát hoztak magukkal örökbefogadásra – ők egész nap vonzották az embereket! A mi workshopunk is népszerű volt: sok gyereknek segítettünk pólóból táskát vagy kutyajátékot készíteni. Közben lehetőségünk nyílt különböző lekvárokat is kóstolni és értékelni – az én kedvencem az bodzalekvár lett. Édeskés, virágos illatú volt, enyhén zselés állaggal – igazi különlegesség! A nap folyamán bejártuk a többi standot is, és elsétáltunk a Duna-partig. Az egész város olyan szép és zöld volt – bárcsak Budapest is ilyen zöld lenne!

 

 

Május első hétvégéjén egy kis pikniket szerveztünk Szentendrén az önkéntes barátainkkal. Az idő szinte nyárias volt, pedig csak 27 fok volt – mégis sokkal melegebbnek tűnt. (Ez volt az utolsó igazán nyárias nap, utána csak esős, borongós idő jött hetekig.) Elsőként Zsuzsát látogattuk meg a Filantrópia Újrahasznos boltban. A bolt tele volt különleges kézműves tárgyakkal, például használt állateledeles zsákokból készült táskákkal vagy szilikagélben konzervált gombából készült medálokkal. Miután Zsuzsa bezárt, egy gyors városnézésre vitt bennünket – végül a Duna-parti kis strandnál kötöttünk ki, mert már nagyon éhesek voltunk. Találtunk egy árnyékos, füves helyet, és elkezdtük előkészíteni a pikniket. A vízpart mellett minden étel finomabbnak tűnt: volt padlizsánkrém, hummusz, guacamole és Barbi isteni quinoa salátája.

 

 

Barbinak sajnos hamarabb el kellett mennie, de mi, akik maradtunk, sokat játszottunk az Uno No Mercy-vel, illetve egy orosz kártyajátékkal, a Durak-kal. Nekem ez volt az első alkalom, hogy játszottam vele, de a grúz és örmény barátaim remekül elmagyarázták, így nagyon élveztem. Mikor a nap lement, összepakoltunk, és elsétáltunk a városközpontba. Az épületek gyönyörűek voltak – a szűk utcácskák és az építészeti stílus miatt kicsit Olaszországra emlékeztetett. Sétálgattunk egy darabig, majd betértünk egy levendulás tematikájú fagyizóba. Az egész bolt nagyon bájos volt, és a levendulás fagyi is isteni finom! Amíg fagylaltoztunk, egy közeli étterem teraszán élőzene szólt, és a meleg, lágy fényekkel megvilágított nyáresti hangulat olyan volt, mintha nyaraláson lettem volna. Később hazaindultunk, és bár már sötét volt, az idő még mindig kellemesen meleg maradt – furcsa élmény volt május elején. (Persze az időjárás ezt gyorsan "kijavította" a következő napok hideg esőivel.)

 

 

 

 

 

Nemrég egy újabb különleges eseményen is részt vehettem: örmény barátnőnk, Shogher koncertjén. A zenekarában csellózik, édesapjával együtt lépnek fel, és Budapestre jöttek egy előadás erejéig. Bár a dalok örményül voltak, a nemzetközi közönséget is elvarázsolta a zene – a dallamok annyira fülbemászóak voltak, hogy a szöveg ismerete nélkül is élvezni lehetett őket. Shogher édesapja különösen jókedvű, karizmatikus előadó, aki folyamatosan bevonta a közönséget is a műsorba. A koncert után találkoztunk Shogherrel és kedves családjával, majd este nálunk gyűltünk össze beszélgetni és enni. Az ilyen baráti összejövetelek mindig feltöltenek – ilyenkor rádöbbenek, hogy nem kell mindig elmenni valahová, hogy jól érezzük magunkat. Elég, ha csak meghívjuk egymást, beszélgetünk, eszegetünk – ugyanannyit ér, mint egy báros vagy éttermes prgram. Szeretnék még több ilyen alkalmat szervezni, amíg itt vagyok.

 

Tudom, hogy még öt hónap hátravan, de valamiért már most olyan érzésem van, mintha holnap kéne elbúcsúznom. Furcsa és nyugtalanító érzés, de igyekszem a jelenre koncentrálni, és kihozni a legtöbbet minden napból.

Köszönöm, hogy ezúttal is végigolvastátok a gondolataimat! Remélem, hogy a következő alkalomra is gyűlik elég emlék, amit megoszthatok veletek – és rájöttem, hogy több képet is kellene készítenem, úgyhogy ezen is igyekszem változtatni.

Szívből kívánom nektek is, hogy a következő hónapban sok szép emléket szerezzetek!

A következő bejegyzésig minden jót!

Olvass tovább

Márciusi áttekintő

 Kedves blogolvasók!

Eltelt a március, úgyhogy itt az ideje egy új bejegyzésnek. Hihetetlen, milyen gyorsan repül az idő – mintha csak most kezdődött volna az év, és máris előkerülnek a boltokban a tavaszi dolgok a téliek mellé. (Egy vásárló cuki kutyija is megáldott minket a jelenlétével.)

         

Az egyik tavasziasabb hétvégén ellátogattunk a Citadellához. Kellemes volt a friss levegőn sétálni és a tájat csodálni, segített kiszakadni a mindennapi rutinból.

 

 

Nemrég részt vettünk egy szimfonikus zenei esten is a Zeneakadémián. Az épület belseje hihetetlenül szép. A zenészek és az énekesek fantasztikus hangulatot teremtettek – voltak pillanatok, amikor teljesen belevesztünk a dallamokba.

 

 

 

 

 

Emellett ellátogattunk, a képzésről megismert ESC önkéntes barátainkkal a Magyar Honvédség kiállítására is, ami - bár pacifisták vagyunk -  egy nagyon izgalmas élmény volt. Kipróbáltunk egy repülőgép-szimulátort, lövészetben is kipróbálhattuk magunkat, még egy lézerharcban is részt vettünk. Egy aranyos robotkutyával is megismerkedtünk :)

 

Összességében mozgalmas és élményekkel teli hónapot zártunk. Most már tényleg nagyon várom a melegebb időt, a hosszabb nappalokat és a tavasz igazi arcát.

Olvass tovább

Szabadulószoba a Budai Várban és más élmények

 

**Kedves blogolvasók!**  

Sok idő eltelt az utolsó bejegyzésem óta, és rengeteg minden történt – alig várom, hogy meséljek róla!  

## Az első lépések a barátkozás felé  

Az egyik célom az önkéntesség alatt az volt, hogy új barátokat szerezzek. Ez nem ment egyszerűen, de hatalmas segítséget jelentett az *On-Arrival* tréningünk, amelyen február első hetében vettünk részt.  

Eleinte szorongással töltött el a gondolat, hogy idegen emberek előtt kell sokat beszélnem, de kellemesen csalódtam. Már érkezéskor rengeteg önkéntessel megismerkedtünk – még mielőtt bármi hivatalos bemutatás történt volna, mi már a bemutatkozás nagy részén túl voltunk.  

A tréning során sokféle tevékenységben vettünk részt. Bár néha mentálisan fárasztó volt, mégis nagyon élveztem – a bemutatkozó játékoktól kezdve a konfliktuskezelésig minden érdekesnek bizonyult.  

 

 

## Kaland a Budai várban  

A kedvenc élményem egy kinti szabadulószoba volt, amit a Budai Vár környékén kellett végrehajtanunk csapatokban. Három órányi kihívásokkal és megfagyással teli küldetés után sikeresen teljesítettük a feladatokat – ráadásul a csapatommal elsőként értünk célba! Nagyon büszke voltam magunkra.  

 

 

A tréning során sok elképesztő embert ismertem meg. Néhányukkal szerencsére azóta is gyakran találkozunk – eljárunk társasjáték kávézókba vagy épp csocsózni. Remélem, még sok kaland vár ránk együtt!  

 

 

 

 

 

 

## Egy különleges esemény  

Nemrégiben részt vettünk egy könyvbemutatón is, amelyet a *Filantrópia* fordított le magyarra és adott ki. Mi a regisztrációs folyamatban segédkeztünk – hatalmas sikere volt, és igazán jó érzés volt egy ilyen esemény részévé válni.  

## Várjuk a tavaszt!  

A boltban lassan előkerülnek a tavaszi ruhák, ahogy közeledik a melegebb idő. Már alig várom, hogy végre kiszabaduljunk a szabadba, és minél több időt töltsünk kint!  

**Ennyi mostanra – találkozunk jövő hónapban! Addig is minden jót és sok napsütést kívánok!**  

Olvass tovább

 

Kedves olvasók! 

Hű, hová tűnt a november? Az új élmények és váratlan kihívások sokasága egy röpke pillanattá redukálták ezt a mozgalmas hónapot. 

A boltban megtanultam egy értékes leckét: a kedvesség fontosságát egészséges határokkal érdemes párosítani. Alapvető fontosságú, hogy mindenki számára kedves és segítőkész legyek, de ugyanilyen fontos, hogy biztosítsam, hogy ne használjanak ki. Most már sokkal kényelmesebben eligazodom a boltban és végzem a feladataimat. 

A hónap egyik fénypontja egy egyetemi csoport látogatása volt, akik azért jöttek hogy többet megtudjanak a szervezet működéséről. Nem is sejtettük, hogy ez 

egy fantasztikus együttműködés szikrája lesz! Lehetőségünk nyílt arra, hogy egy profi fotós segítségével őszi/téli magazint készítsünk a bolt számára. Több emberre volt szükségünk modellkedéshez, ezért fellerestük az egyetemi csoportot. Négy lelkes diák csatlakozott hozzánk, és pozitív energiájuk minket is megfertőzött. A közös munka a magazinon nagyszerű volt, és a segítőkészségük igazán motivált engem. 

Ez a hónap a komfortzónámból is kimozdított. Több olyan eseményen is részt vettem, amelyek csapatmunkát és jelentős szociális interakciót igényeltek. Korábban az ilyen helyzetek szorongással töltöttek volna el, de ezúttal minimális félelemmel fogadtam a kihívást - ez 

hatalmas személyes győzelem! 

November abszolút csúcspontja azonban 

a csapatépítő szabadulószobás kalandunk volt. Zsuzsa egy Alice Csodaországban témájú szobát választott, és varázslatos volt! Egy ajtókból álló szobában navigáltunk és izgalmas rejtvényeket oldottunk meg, ami egy különleges teapartiban csúcsosodott ki egy gomba erdőben. Átsuhantunk a feladatokon és nagyon jól éreztük magunkat a fantasztikus világ felfedezése során. Alig várom, hogy hamarosan kipróbáljak egy másik szabadulószobát! 

És ne feledkezzünk meg a kulináris kalandokról sem! Lehetőségem volt megkóstolni néhány igazán finom ételt, amit korábban még soha. Az autentikus török baklava ayrannal érdekes kombinációja volt az édesnek és a sósnak. Kipróbáltam egy török villásreggelit is, ami olyan ínycsiklandó ételeket kínált, mint a 

tripla sajtos pite és a baklavás pisztáciás palacsinta. 

Mindent összevetve nagyon jól éreztem magam, és remélhetőleg továbbra is lesznek új kalandjaim és találkozásaim új emberekkel. 

Remélem, élveztétek ezt a bepillantást a novemberi kalandjaimba. Mindenkinek csodálatos karácsonyt és boldog új évet kívánok! 

Olvass tovább

Anett első posztja!

 

Helló, blogolvasók!

Anett vagyok, az új önkéntes a Filantrópián. Szeretnék pár szóban bemutatkozni: 25 éves vagyok, Háromszékről érkeztem, és biológiát végeztem Kolozsváron. Ez a projekt számomra pont jókor jött, szinte jelként, mivel már korábban is gondolkodtam azon, hogy egy kis környezetváltozás jót tenne. Így, amikor megláttam a projektről egy posztot, rögtön megtetszett. Mindig is érdekelt a fenntarthatóság, és az, hogyan tudjuk erősíteni az ember és a természet kapcsolatát, úgyhogy jelentkeztem – és most itt vagyok! :)

Amikor ezt írom, már a negyedik hetem közepén tartok. Néha alig hiszem el, mert sokkal hosszabbnak tűnik az idő, amit itt töltöttem. Mielőtt megérkeztem, sokat szorongtam azon, hogy milyen lesz az élmény, és hogyan fogok reagálni az új helyzetekre. Az is nehéz volt, hogy otthon kellett hagynom a cicámat, de azóta gyakran tartunk videóhívásokat, ami nagyban megkönnyíti a távollétet. :)

Bár csak 4 hete vagyok itt, már most rengeteget tanultam magamról: rájöttem, hogy jól viselem a kisebb káoszt, tudok nyitottabb és szociálisabb lenni, és hogy valójában szeretek rendszerezni dolgokat. Meglepő módon viszonylag gyorsan hozzászoktam a lakáshoz, a bolthoz és a kollégákhoz. Sokat segített, hogy mindennek otthonos hangulata van; a random képek a falakon olyan érzést adnak, mintha egy jó baráthoz érkeznél. 

A bolt pedig élőben még hangulatosabb, mint a képeken – ez az a hely, ahol órákig lehet nézelődni és rejtett kincseket felfedezni. A napi teendők közül a kedvencem az adományok ellenőrzése és rendszerezése, mindig találni érdekes darabokat.

 

Ez az első alkalom, hogy Budapesten lakom, és van néhány dolog a bakancslistámon, amit már sikerült is kipipálnunk Barbival – például ellátogattunk egy kilátóhoz, kipróbáltunk egy hotpot éttermet, és megnéztünk egy gyönyörű temetőkertet.

Összességében elmondhatom, hogy ez az élmény sokkal többet adott, mint amire számítottam. Fejlődöm, új készségeket sajátítok el, és egyre jobban megismerem magamat. Alig várom, hogy lássam, milyen újabb kihívások és tapasztalatok várnak rám a jövőben.

Találkozunk a következő hónapban! :)

Olvass tovább