2017. július 26., szerda

Nem tárgytalan....

Leszokóban lévő tárgyfüggő vagyok! Szinte terápiás, leszoktató helynek tekintettem a boltot a nyitáskor. A tárgytömegben biztosan megtanulom elengedni a dolgokat, és sikerül majd csökkentenem az engem körülvevő apró, gyakran értelmetlen cuccokat, mégis a bolt nyitásának első heteiben, amikor még kevés adomány érkezett hozzánk, úgy éreztem, hogy mindent látnom, tapintanom kell, biztos rengeteg jó és hasznos dologról maradok le, amikor nem én vagyok ott, s ez szinte megbolondított. Aztán lassan valóban elkezdett működni az elengedés, beláttam, hogy nem tudok mindent lekövetni, biztosan áramolnak be és ki dolgok, amiket nem is látok, meg sem érintek, végül már zavarni sem zavart ez a kontrollálhatatlan folyamat. (Leszokóban lévő kontroll mániás is vagyok. J ) Végül eljutottam a keleti bazárokban tapasztalt állapotba, hogy a kezdeti lelkesedés a szőnyegek és szépséges csecse-becsék iránt, lassan apátiába, szinte mérgezésbe fordul, annyi a cucc, hogy végül nem kell semmi, nem veszek semmit, mert túl sok s belátom, hogy nincs semmire se szükségem. Ezzel áltattam magamat a múlt hónapig, amikor költözésre került sor az életemben és úgy döntöttem, hogy számba veszem, mivel is gyarapodott tárgykészletem az elmúlt időszakban. Bevallom, hogy meglepődtem… minden polcon találtam valami kis apróságot, amire - ahogy egyik törzsvásárlónk szokta mondani - ’múlhatatlan szükségem’ volt. Itt szeretném megjegyezni, hogy általában akkor veszek meg valamit a boltból, amikor már hosszú ideje nem talál gazdára és már-már méltatlannak érzem a helyzetet, ezért befogadom, ne árválkodjon már ott, szegény.

Íme:

I.


Azt hiszem ez az első tárgy, ami hozzám vándorolt, mentségem, hogy néhány éve még volt egy Tekla nevű teknősöm, aki már nem velem él és rá emlékeztet, ezért kellett.

II.


Túl hosszú ideig nem kellett senkinek, ahhoz képest, hogy mennyire kifejező a testtartása, nem mellesleg a macskámra is emlékeztet.

III.



Na, itt az a sztori, hogy a két béka sokáig élt egy párként a pulton, többeket próbáltam rávenni, hogy vegyék meg, de nem leltek szerető tulajra, végül megérkezett a harmadik, a kislánnyal és… hát, azt hiszem, ezt már nem kell magyarázni. Ők a békacsaládom, ez van, kellett.

IV.


Elvileg bevonzza a pénzt az életembe…  azután vettem meg, hogy egy hasonlót megvett az első hetekben egy barátom és utána csodás dolgokról számolt be anyagi téren…megúszott büntetések, talált pénz, stb.

V.


Rozmár úr velem akart jönni.

VI.


Mert ilyen lény nincs. És a szemei! Meg olyan, mint egy betépett majom, aki repülőmókusnak képzeli magát.

VII.


Advent volt, ennyi belefért a vásárlási lázba, épp csak egy diónyika.

VIII.


Ez egy fordított homokóra, azok a piros cuccok benne felfelé szállnak!!! Nem lehetett otthagyni.

IX.


A védelmi trió. A két angyalnak mozgathatóak a szárnyai, csak ennyit mondok! A harmadik arc – Mulán ?!? mint megtudtam – később csatlakozott, mert a szája hasonlított a barátoméhoz.

X.

 

Ez pedig a fő fogás! Itt be kell vallanom, hogy nem volt sokáig a boltban, csak egy napig. (Azt az időt viszont a kirakatban töltötte!) Itt nem látszik, de ezek a gombák világítanak és változtatják közben a színűket!!! A mai napig nem értem, hogy ettől hogyan lehetett megválni.

Szóval, Adományboltban dolgozni veszélyes! Szerkesztőségünkbe várunk hasonló vallomásokat, ’múlhatatlan szükség’ jeligével.

2017. július 14., péntek

Puloverusz-Garbusz

1

"Értünk egymás nyelvén, minden szó beszél, Mégis másképp érted, mint ahogyan én. Más a szó, ha mondod, más ha hallgatod..."

Mikor a világjárás lehetőségein gondolkodtam, mindig beszóltam azoknak, akik csak ide jöttek a szomszédba, Magyarországra. Nem tudsz angolt gyakorolni, és minek itt elpazarolni a világon-bárhova-mehetsz kártyát?! Ide átjössz hétvégén.

Vajon gyávaság volt részemről, hogy nem mentem tovább, kényelmesebb volt csak a magyar nyelvig jönni? Mégis csak biztonságosabb? Első körben jelentkeztem valahova, aztán végül nem engem választottak, és hónapokra rá, ők ajánlották nekem az adományboltot. Milyen jó is, hogy akkor nem engem választottak. Ez igazán az én helyem. Vajon ha választhattam volna angol és magyar adománybolt közül, mit választottam volna?

Biztonságban éreztem itt magam, mert nem lehet nagyon eltévedni olyan helyen, ahol mindenki a te nyelvedet beszéli. Aztán még is megjelentek a nyelvi különbségek. Na nem a körút és a sarok között, hanem a ruha-rengetegben. Persze-persze, azt eddig is tudtuk, hogy a nálunk reszelő itt sajtreszelő, a laska a tészta, a lapító a vágódeszka, és a potyoló a klopfoló (hogy kell leírni?! :)) )

Mikor leellenőriztem, ezt találtam: "A német nyelvből ered, jelentése: húspotyoló (húslapító). Valószínűsítem, hogy eredetileg mindenhol így hívták ezt a műveletet a Kárpát-medencében, mivel ma már csak Erdélyben, s a Felvidéken potyolják a húst, méghozzá lapítón..." 2

Ezek a helyzetek akkor a legviccesebbek, amikor a napi akción gondolkodunk, és kiderül, hogy a garbó, kardigán, póló, ingblúz, atléta, nekem egyáltalán nem azt jelentik mint Julinak. 

ingblúz - ing
rövid ujjú póló - trikó
hosszú ujjú póló - hosszú ujjú
garbó - magasnyakú
kardigán - szvetter, pulcsi, veddfelke :D
atléta - ujjatlan, majó

A mai új szó: papucscipő
"-Jó napot kívánok. Nekem egy kérdésem lenne: van maguknál papucscipő? - (Az vajon mi lehet?) - Még sosem jöttem eddig be magukhoz, pedig itt lakom szemben" Most sem jött be, az ajtóból kérdezte. Na majd egyszer. Ha lesz papucscipőnk!

A boltban nagyon sokan azt mondják, hogy: - Jó napot kívánok, őt kérem, és őt! 
Nem, nem foglalkozunk emberkereskedelemmel, és állatokkal sem kufárkodunk! Ez egy tisztességes bolt kérem! Ez a malacpersely és a hátvakaró. 

"Minden ember jó, kit megtalál egy szó, Minden szó is jó, ha embernek való. Minden ember más, de éppen ez a jó."

3






1. https://hu.pinterest.com/pin/229683649726426722/
2. http://www.szomagyarito.hu/szocikk.php?id=1405
3. https://hu.pinterest.com/pin/451556300123972432/

2017. július 4., kedd

Egyedem begyedem kendertánc. Minden amit megtudtam az ipari kenderről

Hát megpróbálom összefoglalni hogyan jutottunk el a "csibe kiadó"-tól, az "ember meg kell nézze kivel vállalkozik"-on túl, a "hol tudnék egy talpalatnyi helyen ipari kendert termeszteni, és mi az ami még nem készül belőle, mert én elkészítem!"-ig.

A múlt héten végre lehetőségem nyílt betekinteni a terepmunka menetébe. Ecsédre mentem tanulmányútra, megismerkedtem az ági(a kis százfős település, ahol az egyesület dolgozik) lakosok egy nagyon piciny részével, amiért nagyon hálás vagyok, szeretettel gondolok vissza rájuk és a csocsómeccsre is amit Janival játszottam, nagyon szoros volt. Arról tanulhattam, a székelyföldi anyjától a magyarországi ipari kendernek, Laurától, hogyan jutok el a termesztéstől, a kender utolsó cseppjének felhasználásáig. A második nap végén gondolatban már mindenki azt a talpalatnyi földet kereste a háza táján, ahova elvethetne egy-két kiló magot. A jógapárna töltelékétől, az ajtóbecsapódástgátló bigyuszon az olajig és a proteinig minden előállítható kenderből, és még nem beszéltem a kenderbetonról és a babaszékről.

Gödöllőn találkoztunk, mert ott volt a csoda-gép, ami képes arra hogy ledarálja a kender szárát, és forgáccsá aprítva (pozdorja), a száron lévő rostoktól (kóc) külön köpi ki őket.





Nem sok gép képes erre a munkára, a kóró szára nagyon erős, és különböző vastagságúak


Pozdorja és kóc



Összegyűjtöttem néhány liba tollat, írószert fogok készíteni belőle. Körbebóklásztuk a helyet, megnéztük a gépet amivel a kender-téglát készítik, és feltankoltunk néhány pozdorja-kóc zsákkal, hogy Laura megmutathassa nekünk, hogyan választja szét őket, hogy néz ki a tisztítási folyamat, és mi minden következik még utána...



Helló :)

A következő napirendi pont az ebéd volt. Előre egyeztetve volt a hely, azonban amikor meglátták kis csapatunkat, azt mondták ennyi embert nem tudnak kiszolgálni. Csak később derült ki, hogy a szakács fél órája elment, és senkit nem akar már kiszolgálni. Nagy volt az éhes hasak ijedtsége, de a szemben levő Bálna gyomrába pont befértünk, nagyon szívesen láttak, és rég nem ettem ilyen finom Camembertet áfonyaszósszal.

Közben kiderült, hogy erdélyi, székelyföldi magyar vagyok, és nem román. Az egyik ági hölggyel hosszasan elbeszélgettünk a nyelvek érdekességeiről, ő úgy tudta, hogy a színes szoknyás árusok a románok, és ő érti az ő nyelvüket, mert ő is használja a beás nyelvet. Nagyon érdekes volt hallani, és összehasonlítani a mi román és az ő nyelvének szavait. Mindezt magyarul. Nagy élmény volt számomra, még sosem volt részem hasonlóban.

A délután azzal telt, hogy Laura és Péter bemutatták az ipari kender ezer arcát. Kimentünk a földekre, az út kalandos volt, zötykölődő autók, hatalmas porfelhő, perzselő meleg, egy kutyanyelv...


de odaértünk szerencsésen.

Megnéztük a kender-tengert,


és amíg a szem ellát.


Az udvaron már rögtön látható volt, kinek a háza táján járunk. Téglák száradtak a napon, a polcon kóróból készült kis autó, az ajtón kóróból és madzagból készült fali dísz, az asztalon csiszolt kóró darabok. Megmutatták hogyan választják szét a kócot és a pozdorját egy újabb gépezettel. Sok mindent ők találtak ki, ők tapasztalták ki, mit mire, hogyan tudnak használni, a darálógép sem erre szakosodott, de ők megtalálták a módját, hogyan lehet ledarálni a ledarálhatatlant, felhasználni a felhasználhatatlant. 




Próba-téglák, pozdorja kupac


Kincsek egy helyen. Tégla, mag, írószernek való, madzag, teafű


Fantasztikus ülőpárna


Utazópárna, mesepárna, jógapárna


Ez egy ajtó támasztó, csodálatos környezetében


Ez a prototípusa annak a falvédőnek, amit egy német házaspár rendelt


Készítettünk tollakat


A gépezet szétválasztotta a pozdorját a kóctól, Kender a minőségellenőr


Így készül a választófal készítéséhez használható csodás tégla



Jani elkészítette, Laura dedikálta


Kaptam egy csodaszép továbbfejlesztett írószert. A nagy melegben nem volt kényelmes a toll fogása, ezért Jani kitalálta hogyan lehet kényelmesen csúszásmentessé tenni a tollat. Mesteri ötlet :)