Volt a világon egy szegény leány. Még csak egy borjacskája sem volt szegénynek. Hej, sokat kesergett magában a leány. Egyszer aztán mit gondolt, mit nem, ő bizony megunta az otthonülést, tétlenkedést, süttetett az édesanyjával hamuban sült pogácsát, s elment szerencsét próbálni.
Elindult a leány, ment, mendegélt hegyeken-völgyeken által, hetedhét ország ellen, hajnaltól estig meg sem állott, akkor leült egy fa alá, elővette a hamuban sült pogácsát, s elkezdett falatozni. Akkor odajött egy Zsuzsa és azt mondta: - Gyere szegődj el hozzánk egy évre, nem bánod meg. A leány elszegődött. S az a leány, én vagyok.
Ezt a boltot a Profilantrop Egyesület alapította, hogy ne csak pályázati pénzekből gazdálkodhassanak, saját erőből is támogathassák azokat a településeket, ahol még segítenek és dolgoznak. Olyan szegény településeket támogatnak, ahol kevesebb mint száz ember él, napról napra éldegélnek. Itt próbál az egyesület a helyi kérdésekre helyi válaszokat találni, olyan megoldásokat, amelyek hosszú távon is fenntarthatóak, pl. rakétakályhát építenek, így nagyon kevés fűtőanyaggal tudnak hatékonyan fűteni.
Egy szép régi épületben lakom a főút mellett, itt megy el a villamos. A lépcsőház hűvös és régi illatú. A szobám galériás és fehér, csodaszép, nagyon szeretem, csak a szekrény lenne nagyobb, mert bizony az én jó lelkem sok ruhát kiment a boltból.
Nagy szerencsémre a munka csak délben kezdődött 12-től, mert a koránkelés bizony nagy ellenségem. De délben már ásítani sem mertem, hát hogy nézne az ki, mentem végig csillogó szemekkel a nagy utcákon és vártam a napi kalandokat.
Szóval ez egy sziget. Ide mentjük a tengerben kallódó kincseket, megszárítjuk, és olcsó pénzen eladjuk, hogy kedvező és elérhető áron tudjon vásárolni bárki. Ezzel a környezetet is kíméljük.
Sokféle ember megfordul itt, van élet is, munka is. Naponta kapunk adományokat. Kis zacsiban, öt ládában. Van mikor sikerül rögtön felszámolni, van mikor a raktárban várakoznak egy nyugisabb jövő reményében. Hámozó kell, több is, pedig én mondtam, hogy csuklóra kell kötni..., kis ruha, nagy póló, széles farmer, piros fürdőruha, a minap "párakaput" kerestek. Sosem lehet tudni, épp mire lesz szükség a következő percben, mint ahogyan azt sem, mi érkezik egy óra múlva. Sokszor csak ki kell mondani hangosan, hogy mire vágysz, és ha nem azon a napon, de a rákövetkezőn biztosan behozzák. Varázslat.. És semmit nem szabad otthagyni amibe beleszeretsz, mert másnap az lesz az első, amit elvisznek!
Még nincs vége, fuss el véle.
Elindult a leány, ment, mendegélt hegyeken-völgyeken által, hetedhét ország ellen, hajnaltól estig meg sem állott, akkor leült egy fa alá, elővette a hamuban sült pogácsát, s elkezdett falatozni. Akkor odajött egy Zsuzsa és azt mondta: - Gyere szegődj el hozzánk egy évre, nem bánod meg. A leány elszegődött. S az a leány, én vagyok.
 |
| A fotót egy kedves fotósunk, barátunk készítette az Adományboltok Éjszakáján tartott fotózáson. Köszönöm neki! |
Egy szép régi épületben lakom a főút mellett, itt megy el a villamos. A lépcsőház hűvös és régi illatú. A szobám galériás és fehér, csodaszép, nagyon szeretem, csak a szekrény lenne nagyobb, mert bizony az én jó lelkem sok ruhát kiment a boltból.
Nagy szerencsémre a munka csak délben kezdődött 12-től, mert a koránkelés bizony nagy ellenségem. De délben már ásítani sem mertem, hát hogy nézne az ki, mentem végig csillogó szemekkel a nagy utcákon és vártam a napi kalandokat.
 |
| Mert sosem tudhatja az ember, hogy mi vár rá a következő sarkon |
Ez egy adománybolt, ami azt jelenti, hogy bárki behozhat olyan dolgokat, amelyekre már nincs szüksége, de úgy gondolja, hogy abban még valaki örömét lelné. Van itt ruha, konyhai eszközök, díszek, kincsek, cipők, játékok, minden, amit az ember el tud képzelni egy régi lakásban, pincében, padláson, költözés előtt, után, a kolozsvári ócskán. Aztán innen vinni is lehet, ebből a bevételből szeretnénk támogatni a terepmunkáinkat.
Sokféle ember megfordul itt, van élet is, munka is. Naponta kapunk adományokat. Kis zacsiban, öt ládában. Van mikor sikerül rögtön felszámolni, van mikor a raktárban várakoznak egy nyugisabb jövő reményében. Hámozó kell, több is, pedig én mondtam, hogy csuklóra kell kötni..., kis ruha, nagy póló, széles farmer, piros fürdőruha, a minap "párakaput" kerestek. Sosem lehet tudni, épp mire lesz szükség a következő percben, mint ahogyan azt sem, mi érkezik egy óra múlva. Sokszor csak ki kell mondani hangosan, hogy mire vágysz, és ha nem azon a napon, de a rákövetkezőn biztosan behozzák. Varázslat.. És semmit nem szabad otthagyni amibe beleszeretsz, mert másnap az lesz az első, amit elvisznek!
Mikor eljön a nyugi-nap, ki kell szépen válogatni a csodás női darabokat, amiket hipp-hopp elkapkodnak, ha kitesszük a kirakatba, a férfi részlegről sem szabad megfeledkezni, mert bár ők kevesebbet jönnek, de ha már ott vannak, ott új trikónak kell lennie, divatos kabátnak, menő cipőnek. Van mikor nincs nyugi-nap, de mégis el kell szépen rendezgetni a melltartókat a Mary Poppins ládában, ki kell válogatni a beragadt darabokat, kitűzni a szalmakalapot, keresni egy finom ruhát mellé, és rajzolgatni a táblára, mert minden hétre új akciót találunk ki, szeretik a kedves vásárlók, és nekünk is szem előtt kell tartani az egyensúlyt, mikor mi borít el.
Sok kedves visszajáró vásárlónk van, de minden nap bejön egy-két arra küldött, arra járó is. Néha nagy a hideg, néha nagy a meleg, néha sok a cucc vagy kevés a cipő, sok a zaj, kevés a hozott ebéd, néha van feketeleves, de nagyon sokszor van krémes, és igazi is, puhaság, békesség, mosoly, szeretet, mascarpone-s fagyi, és minden olyan dolog, amiért megéri a világmegváltással vesződni. Ezt kedves kolléganőm is kifejtette egyszer, érdemes megkukkantani továbblépés előtt: http://filantropiabolt.blogspot.hu/2017/05/proza-es-lira.html
Aztán van nekünk műhelyünk is. A sziget körül nagyárbócú hajóval körözünk viharos napok után, és ládákba gyűjtjük azokat a kedves, ám haszontalannak tűnő darabokat, amikről azt hihetnénk, már semmire nem jók. Helyi kreatívokkal - a mindannyiunkban élő alkotóerőt felébresztve játszunk felgyűlt kacattal, szemétnek hitt anyagokkal, bütykölünk, felhasználunk, megmentünk, teremtünk valami újat. Mindig más a vendégünk, aki megmutat valamit saját tervezői, alkotói tapasztalatából, műhelytitkaiból. A közös nevező a talált tárgyak, feleslegesnek tűnő holmik felhasználása iránti elkötelezettség. Ez a Hajóláda Műhely.
Még saját divatlapunk is készült, címlapra kerültem, hatalmas megtiszteltetés, nagyon hálás vagyok érte! A Filantróp ruhatár első száma, és mindenképpen lesz folytatás...
A múlt héten végre lehetőségem nyílt betekinteni a terepmunka menetébe. Ecsédre mentem tanulmányútra, megismerkedtem az ág (a kis százfős település, ahol segít az egyesület) lakosok egy nagyon piciny részével, amiért nagyon hálás vagyok, szeretettel gondolok vissza rájuk és a csocsó-meccsre is, amit Janival játszottam- - nagyon szoros volt. Arról tanulhattam, a székelyföldi ipari kender magyarországi anyjától, Laurától, hogyan jutok el a termesztéstől, a kender utolsó morzsájának felhasználásáig. A második nap végén gondolatban már mindenki azt a talpalatnyi földet kereste a háza táján, ahova elvethetne néhány kiló magot. A jógapárna töltelékétől, az ajtóbecsapódástgátló bigyuszon keresztül az olajig és a proteinig minden előállítható kenderből, és még nem beszéltem a kenderbetonról és a babaszékről.
Ilyen izgalmasan, élménydúsan, ruhadúsan telnek a napjaim, heteim, és mindjárt lejárt az egy év szolgálat. De már talán nem leszek többé szegény leány. Várlak téged is, hogy utánajárj és elhidd, tapasztald, élvezd, harcold, szeresd, és majd segíts adományboltot nyitni otthon.
