Kedves blogolvasók!
Eltelt egy "kis idő" az utolsó bejegyzésem óta, a nyár teljes erővel tombol – néha kellemes napokkal, máskor pedig elviselhetetlen hőséggel ajándékoz meg minket. Kezdek lassan hozzászokni a meleghez. Azóta sok minden történt, és szeretnék megemlíteni valamit, amit legutóbb elfelejtettem beleírni a posztba. Szóval vágjunk is bele!
A közösség ereje
Szeretnék visszaugrani május egyik szombatjára, amikor Barbival csatlakoztunk egy nemzetközi csoporthoz, akik egy másik projekt miatt érkeztek, amin Zsuzsa is részt vett. A projekt fő témája a közösségek voltak, és ezen a napon Budapest egy olyan részére utaztunk, ami egyáltalán nem tűnt nagyvárosinak – ez a hely a Wekerle-telep.
A XIX. kerületben, Kispesten található, tele van növényekkel, fákkal, és eredetileg olyan vidéki földművesek számára tervezték, akik vidékről költöztek a fővárosba. Itt találkoztunk Tracyvel, a helyi vezetőnkkel – egy nagyon kedves skót hölggyel, aki már hosszú ideje itt él, és egy szuper vegán étkezdét vezet. Ő vitt el minket egy családhoz, akik segítséget kértek a kertjük felújításához.
Megérkeztünk, találkoztunk a kedves családdal, és megtudtuk, pontosan miben is számítanak ránk. Felosztottuk a feladatokat, majd négy csapatra oszlottunk: az egyik csapat falat épített, a másik virágágyásokat bontott le. A mi csapatunk feladata egy kis tó helyének kiásása volt. Először kissé bizonytalan voltam, hiszen két óra alatt szerettük volna befejezni, és még sosem ástam tavat ezelőtt – így erősen kételkedtem, hogy időben végzünk. De szerintem nem csak én, hanem sokan mások is megdöbbentünk az eredményen: kevesebb mint két óra alatt mindennel elkészültünk!
Hihetetlen élmény volt látni, hogy nemcsak elvégeztük a feladatokat, hanem közben jól is éreztük magunkat, sőt, még energiával is feltöltött minket. Nagyon inspiráló volt, és igazán megmutatta, mekkora ereje van egy összetartó közösségnek.
Miután elbúcsúztunk a családtól, ellátogattunk Tracy éttermébe, ahol isteni laposkenyeret ettünk "szalonnadarabokkal", amik valójában zellerből készültek. Nem vagyok nagy zellerrajongó, de ebben a formában elképesztően finom volt. Ez az élmény számomra biztosan május egyik fénypontja volt.
Képzés Visegrádon
Június első hetében Visegrádra utaztunk a félidős képzésre. Az első alkalommal csak Barbival mentünk, de most már négy másik önkéntes barátunk is csatlakozott hozzánk az úton.
Mindannyian izgatottak voltunk. Eredetileg vonattal és komppal szerettünk volna menni, de sajnos egy perccel lekéstük a kompot, így kénytelenek voltunk egy órát várni Nagymaroson, a Duna túloldalán. Kellemesen telt az idő, sétálgattunk a folyó mentén és beszélgettünk. Végül megérkezett a komp, átkeltünk, és egy kisbusz már várt is ránk, ami elvitt a szállodához.
Elfoglaltuk a szobáinkat, majd lementünk ebédelni. Jó volt újra látni a többi önkéntest, akikkel az előző képzésen találkoztunk, és meghallgatni, mi minden történt velük az elmúlt hónapokban.
Ebéd után elkezdődtek a tréningek – főleg olyan gyakorlatokat csináltunk, amik segítettek visszatekinteni az eddigi utunkra, és megosztani tapasztalatainkat egymással. A facilitátorok fantasztikusak voltak, mindenben segítettek, és a helyszín is szuper volt: egy villa medencével és jacuzzival, amit természetesen minden nap kihasználtunk!
Szerdán felmentünk a Fellegvárba, egész nap felfedeztük a várat, többet megtudtunk a történelméről és arról, hogyan éltek az emberek a középkorban. Visszafelé az utunk igazi kihívás volt – egy erdei ösvényen mentünk le a városba, ami kb. 40 perces túrát jelentett a hőségben. Már alig vártuk, hogy visszaérjünk, és amikor végre megérkeztünk, tényleg úgy éreztük, mintha egy oázisba csöppentünk volna. 😂
A reneszánsz nap 🥳
A következő nap volt számomra a legizgalmasabb, ez volt ugyanis a reneszánsz nap. Mindig is kicsit érdekelt a középkor, így kíváncsian vártam, milyen programok lesznek.
A napot egy lovagi tornával kezdtük, és sokkal szórakoztatóbb volt, mint amire számítottam – a páncélok, a fegyverek, a harcok… mind lenyűgözőek voltak. Este egy reneszánsz étteremben vacsoráztunk, ahol fából készült kupákból ittunk, és olyan ételeket kóstoltunk, mint a gombaleves kenyérrel, valamint kemencés hús és burgonya.
Volt lehetőség beöltözni is – természetesen éltünk vele, csináltunk egy kis "divatbemutatót", fotózkodtunk, és még az étkezéshez is bennük maradtunk. A vacsora után még egyszer utoljára beültünk a jacuzziba, beszélgettünk, és felkészültünk a másnapi hazautazásra.
Ez a képzés fantasztikus volt, és úgy érzem, sokat segített abban, hogy jobban megnyíljak mások felé. Hálás vagyok a szervezőknek és a többi önkéntesnek, hogy ilyen kis közösséget tudtunk alkotni – ezek az emlékek örökre velem maradnak.
Macskaszitterkedés a természetben
Néhány héttel a tréning után Zsuzsa megkérdezte, vigyáznék-e a cicájukra a hétvégén, amíg elutaznak – természetesen igent mondtam! Ez a hétvége pont olyan nyugalmat adott, amire szükségem volt: távol a várostól, fák között, egy aranyos cica társaságában.
Bagira annyira édes és jól nevelt volt, hogy amikor egy második alkalommal is megkértek rá, és örömmel mentem. Mindkét alkalom nagyon pihentető és kellemes volt – hála ennek a kis szőrmóknak. A környék is gyönyörű, rengeteg fával és egy varázslatos ösvénnyel a Duna mellett. Megérte a hosszú buszutat minden alkalommal.
Középkori fesztivál Visegrádon
Annyira tetszett nekünk a reneszánsz nap a képzésen, hogy önkéntes barátommal, Shogherrel úgy döntöttünk, ellátogatunk a Visegrádi Palotajátékokra. Ezúttal a királyi palota adott otthont az eseménynek, ahol egy egész utca tele volt árusokkal és ételes bódékkal.
Meglepően sok ember volt, izgatottan vártuk a lovagi tornát. Előtte azonban ebédeltünk – hatalmas adagokat kaptunk, amikkel nem is tudtunk végezni, így magunkkal vittük az ételt a nap további részére.
A torna lenyűgöző volt – sokkal nagyobb szabású, mint amit a tréningen láttunk. Voltak nemzetközi fellépők, íjászok, táncosok, és természetesen rengeteg lovag páncélban. A lovak lángoló akadályokon ugrottak át, sőt, volt egy hatalmas csatajelenet is ágyúkkal! (Életem leghangosabb élménye, az biztos.)
Ez az élmény még jobban megerősítette bennem, hogy a középkor és fantasy világa sokkal közelebb áll hozzám, mint korábban gondoltam – és remélem, a jövőben még több ilyen élményben lehet részem. (Lehet, hogy elkezdtem gyűjtögetni középkori tárgyakat…)
Most ennyi lettem volna. Köszönöm mindenkinek, aki időt szánt arra, hogy elolvassa kis kalandjaimat. Remélem, nektek is csodásan telik a nyár, és találkozunk a következő bejegyzésben!
Addig is, viszlát! 👋