Kedves olvasók! 

Hű, hová tűnt a november? Az új élmények és váratlan kihívások sokasága egy röpke pillanattá redukálták ezt a mozgalmas hónapot. 

A boltban megtanultam egy értékes leckét: a kedvesség fontosságát egészséges határokkal érdemes párosítani. Alapvető fontosságú, hogy mindenki számára kedves és segítőkész legyek, de ugyanilyen fontos, hogy biztosítsam, hogy ne használjanak ki. Most már sokkal kényelmesebben eligazodom a boltban és végzem a feladataimat. 

A hónap egyik fénypontja egy egyetemi csoport látogatása volt, akik azért jöttek hogy többet megtudjanak a szervezet működéséről. Nem is sejtettük, hogy ez 

egy fantasztikus együttműködés szikrája lesz! Lehetőségünk nyílt arra, hogy egy profi fotós segítségével őszi/téli magazint készítsünk a bolt számára. Több emberre volt szükségünk modellkedéshez, ezért fellerestük az egyetemi csoportot. Négy lelkes diák csatlakozott hozzánk, és pozitív energiájuk minket is megfertőzött. A közös munka a magazinon nagyszerű volt, és a segítőkészségük igazán motivált engem. 

Ez a hónap a komfortzónámból is kimozdított. Több olyan eseményen is részt vettem, amelyek csapatmunkát és jelentős szociális interakciót igényeltek. Korábban az ilyen helyzetek szorongással töltöttek volna el, de ezúttal minimális félelemmel fogadtam a kihívást - ez 

hatalmas személyes győzelem! 

November abszolút csúcspontja azonban 

a csapatépítő szabadulószobás kalandunk volt. Zsuzsa egy Alice Csodaországban témájú szobát választott, és varázslatos volt! Egy ajtókból álló szobában navigáltunk és izgalmas rejtvényeket oldottunk meg, ami egy különleges teapartiban csúcsosodott ki egy gomba erdőben. Átsuhantunk a feladatokon és nagyon jól éreztük magunkat a fantasztikus világ felfedezése során. Alig várom, hogy hamarosan kipróbáljak egy másik szabadulószobát! 

És ne feledkezzünk meg a kulináris kalandokról sem! Lehetőségem volt megkóstolni néhány igazán finom ételt, amit korábban még soha. Az autentikus török baklava ayrannal érdekes kombinációja volt az édesnek és a sósnak. Kipróbáltam egy török villásreggelit is, ami olyan ínycsiklandó ételeket kínált, mint a 

tripla sajtos pite és a baklavás pisztáciás palacsinta. 

Mindent összevetve nagyon jól éreztem magam, és remélhetőleg továbbra is lesznek új kalandjaim és találkozásaim új emberekkel. 

Remélem, élveztétek ezt a bepillantást a novemberi kalandjaimba. Mindenkinek csodálatos karácsonyt és boldog új évet kívánok! 

Olvass tovább

Csapatmunkából jeles

Kedves blogolvasók!

Az utóbbi időben a Filantrópia csapatának alkalma volt próbára tenni a leleményességét és a kreativitását. Hadd meséljem el, hogyan készítettük el a Filantróp Ruhatár legújabb számát, és a végére azt is megtudhatjátok, kijutottunk-e a nyúlüregből.

Nemrég jelent meg a Filantrópia divatmagazinjának 2024-es őszi-téli száma. Remélem, találkoztatok már vele! A magazin koncepciója reflektál a decemberi időszak sajátosságaira: egyik nap még tanulunk és dolgozunk, másik nap elcsendesedünk és ünneplünk, majd a végén kirúgunk a hámból. Ezek közt az alkalmak közt néha az öltözetünk tudja jelenteni az egyik legláthatóbb különbséget. 

Bíztam az outfitekben, és cseppet sem kételkedtem a modelljeink tehetségében, de a végeredmény így is túlszárnyalta az elvárásaimat. Ez elsősorban Hurta Hajnalkának köszönhető, aki végtelen türelemmel foglalkozott a sokszínű csapatunkkal, és mindenkiből kihozta a maximumot. Személy szerint eléggé kényelmetlenül szoktam érezni magam a kamera előtt, de teljesen magával ragadott a fotózás flowja, valamint minden jelenlévő igyekezete, hogy kihozzuk magunkból és egymásból is a legjobbat.

És hogy kik is voltak ezek a jelenlévők? A Filantrópia új barátokat szerzett magának egy pár héttel ezelőtti bemutató alkalmával. Az ELTE közösségszervezés szakos diákjai már a bolt körbejárásakor érdeklődtek az önkéntes lehetőségekről, így a tervezés folyamatában egyértelműen rájuk gondoltunk. Az outfitek előkészítésében Pearl segített, aki igazi jelenség a különleges stílusával és remek ízléssel összeállított szettjeivel. A fotózáson sajnos nem tudta ezt megmutatni, de igazán egymásra hangolódtunk, miközben összeállítottuk a srácok outfitjeit. Amit láttok rajtuk, az a közös „dream men” fantáziánk megvalósulása: kockás ing halásznadrággal egy fontos vacsorához, és posztónadrág-zakó kombináció egy átlagos bevásárláshoz.

Ezt az elképzelést három szuper srácnak adtuk kölcsön, akik a saját stílusukkal és kiállásukkal valami különlegeset és egyedit alkottak. Somi, Suleiman és Storm igazán kitettek magukért, és vagánnyá tették ezt a számot.

A magazin végére beüt a szilveszteri hangulat: Anett, Cory, Kriszti és Irma felszántják az Aradi utcát – nem véletlenül kerültek a címlapra! Szép munka nemcsak a kamera előtt, hanem a szervezés és az előkészületek során is.

Kis időbe telt, míg megtaláltuk a megfelelő elrendezést, de szuper élmény volt összeállítani a végeredményt. Nagyon büszke vagyok a csapatmunkánkra és a magazinra is! Reméljük, nektek is tetszik!

Máshol is volt alkalmunk próbára tenni a csapatunkat. A hagyományos teambuilding most egy Alíz Csodaországban tematikájú szabadulószobában zajlott. Zsuzsa, Anett, Kriszti és én vágtunk neki a rejtvényeknek. A szoba minősége már az elején lenyűgözött minket, de a játék során egyre varázslatosabb részleteket fedeztünk fel.

A játék első fele ment a leglassabban. Egy szoba tele színes ajtókkal, látszólag sehol egy kijárat. Próbáltunk kapaszkodót keresni, és minden apró részletet felhasználtunk, hogy rájöjjünk, mi történt a történet négy karakterével, amellnek megoldása a végső kulcsot jelentette a kijutáshoz. Az első szobában jó pár zsákutcába belefutottunk, de a játék további részén végig száguldottunk, így 45 perc alatt sikerült kijutni.

Nem szeretném lelőni a pálya legjobb fordulatait, de mindenképp ki kell emelnem a második helyiséget. Annyira lenyűgözött minket, hogy miután megtaláltuk a kijáratot, még visszamentünk, és csak ámuldoztunk a részletein. Igazán varázslatos élmény volt.

Van ennél nehezebb pálya is, úgyhogy alig várjuk, hogy kipróbáljuk magunkat a varázsvilágban! Találkozunk Roxfortban vagy az új évben – amelyik kényelmesebb nektek!

Békés ünnepeket mindnyájatoknak!
Barbi

Olvass tovább

Anett első posztja!

 

Helló, blogolvasók!

Anett vagyok, az új önkéntes a Filantrópián. Szeretnék pár szóban bemutatkozni: 25 éves vagyok, Háromszékről érkeztem, és biológiát végeztem Kolozsváron. Ez a projekt számomra pont jókor jött, szinte jelként, mivel már korábban is gondolkodtam azon, hogy egy kis környezetváltozás jót tenne. Így, amikor megláttam a projektről egy posztot, rögtön megtetszett. Mindig is érdekelt a fenntarthatóság, és az, hogyan tudjuk erősíteni az ember és a természet kapcsolatát, úgyhogy jelentkeztem – és most itt vagyok! :)

Amikor ezt írom, már a negyedik hetem közepén tartok. Néha alig hiszem el, mert sokkal hosszabbnak tűnik az idő, amit itt töltöttem. Mielőtt megérkeztem, sokat szorongtam azon, hogy milyen lesz az élmény, és hogyan fogok reagálni az új helyzetekre. Az is nehéz volt, hogy otthon kellett hagynom a cicámat, de azóta gyakran tartunk videóhívásokat, ami nagyban megkönnyíti a távollétet. :)

Bár csak 4 hete vagyok itt, már most rengeteget tanultam magamról: rájöttem, hogy jól viselem a kisebb káoszt, tudok nyitottabb és szociálisabb lenni, és hogy valójában szeretek rendszerezni dolgokat. Meglepő módon viszonylag gyorsan hozzászoktam a lakáshoz, a bolthoz és a kollégákhoz. Sokat segített, hogy mindennek otthonos hangulata van; a random képek a falakon olyan érzést adnak, mintha egy jó baráthoz érkeznél. 

A bolt pedig élőben még hangulatosabb, mint a képeken – ez az a hely, ahol órákig lehet nézelődni és rejtett kincseket felfedezni. A napi teendők közül a kedvencem az adományok ellenőrzése és rendszerezése, mindig találni érdekes darabokat.

 

Ez az első alkalom, hogy Budapesten lakom, és van néhány dolog a bakancslistámon, amit már sikerült is kipipálnunk Barbival – például ellátogattunk egy kilátóhoz, kipróbáltunk egy hotpot éttermet, és megnéztünk egy gyönyörű temetőkertet.

Összességében elmondhatom, hogy ez az élmény sokkal többet adott, mint amire számítottam. Fejlődöm, új készségeket sajátítok el, és egyre jobban megismerem magamat. Alig várom, hogy lássam, milyen újabb kihívások és tapasztalatok várnak rám a jövőben.

Találkozunk a következő hónapban! :)

Olvass tovább

Minták, amiket megszerettem!

Sziasztok, kedves olvasók! 

 

Barbi vagyok, az új ESC önkéntes a Filantrópián. Szeretnék bemutatkozni, és elmesélni nektek, hogyan telt az 

első 6 hetem itt a városban és az új munkahelyemen. 25 éves, háromszéki lány vagyok. Pszichológiát tanultam

 a kolozsvári egyetemen, és nagyon szeretek emberekkel dolgozni, ha lehet, segíteni nekik. 

Kevés dolog van a földön, amit jobban szeretek, mint a zenét. Kis koromban népdalénekléssel kezdtem,

 később kórusban meg zenekarban is volt szerencsém másokkal együtt dolgozni. Manapság inkább csak 

magamnak zenélek, de az egyik célkitűzésem az elkövetkező időszakra, hogy többet gyakoroljam a gitározást 

és éneklést. Nagyon szeretem az irodalmat; egyik első dolgom volt itt a városban, hogy beiratkoztam a

Szabó Ervin könyvtárba.  

Izgatott vagyok, hogy Budapesten élhetek. Úgy érzem, volt alkalmam megismerni a várost az elmúlt években, 

de most már szeretném magam otthon is érezni benne. Az első hetekben a boltban sikerült otthonra találnom, 

viszont elég magányos volt egyedül lenni a lakásban, főleg, hogy közben még át is estem a kötelező őszi 

megbetegedésen. Szerencsére azóta voltak látogatóim, de ami a legfontosabb: lett egy önkéntestársam, akit 

hamarosan ti is megismerhettek. A bolt és a benne dolgozók percek alatt a szívemhez nőttek. Szentimentális 

személy vagyok, de még engem is meglepett, milyen hamar elkezdtem kötődni a tárgyakhoz, amik körülvesznek. 

Szurkolok egy-egy ruhadarabnak, hogy az őt megillető áron keljen el, és csalódok, ha nem vagyok jelen, amikor 

egy számomra kedves pulóver elkel, és nem látom, ki lett az "örökbefogadója". Ugyanakkor lomtalanításkor már

 volt egy lista a fejemben, hogy mit javasolnék selejtezésre, ami épp annyira felszabadító volt, mint szomorú,

 hiszen az egyik első dolog, ami világossá vált számomra a boltban töltött idő alatt, hogy az emberiségnek nincs

 szüksége több új dologra. Túl sok mindenünk van, és a bolt pontosan abban tud segíteni, hogy az emberek 

megosszák egymással azt, ami számukra már fölösleges, de valaki másnak maga a főnyeremény.

Folyamatosan érkeznek hozzánk a hasznos vagy épp csodaszép dolgok, így nagyon könnyű belefutni valamibe, amibe beleszerethetünk. Minden nap találunk egy szuper könyvet vagy épp egy csodás mintázatú pulcsit, és ahogy megszerettem ezeket az anyagmintákat, úgy szerettem meg a mindennapjaim új mintázatát is.

A hosszú reggelek, a kényelmes séta az Aradi utcáig és a kötelező körök a nyitásra való készülődésben mind részei már a hétköznapoknak. Nagyon jó bejárni a boltba, együtt dolgozni a munkatársaimmal és hasznosnak érezni magam, hiszen itt mindig akad mit csinálni. Imádom, ha sok a vásárló, és picit elszabadul a turkáló láz, vagy épp egy-egy kis látogatónkkal tudjuk átnézni az összes játékos dobozt, hogy megtaláljuk a tökéletes LEGO-figurát.  

Remélem, minél több Filantrópia “családtaggal” meg fogok tudni ismerkedni a következő egy évben! Jó pár tervvel és céllal érkeztem hozzátok, és sokat fogok dolgozni azon, hogy minél hasznosabban töltsem ezt az időt. Szeretnék majd nektek is mesélni róla. Találkozunk a boltban!

 

Olvass tovább

Szia blog! Vilma here

Hello blog,  It feels crazy that we have now reached the time for my last blog post.

The last few months the weather has been much better than my last post. I was hoping for sun and even though the weather has been a bit unpredictable, it has been really hot some days. The city has really got a different feeling to it and the days feel longer. With the heat has also come pollen, and I have discovered that I am allergic. Although I appreciate the greenery, I appreciate less the tiredness and runny nose it brings. But with a little medicine, my problems have resolved.

Another thing that has happened is that I broke the screen of my computer. Don't ask how it happened. I hope to be able to fix this when I get back to Sweden, but right now I'm trying to see it as another opportunity to enjoy the last time a little extra. 

During easter we hade visitors from Italy!! It was nice to introduce one italian (one friend I made during my volunteering in Spain) to another (Alessandra whom you probably already know) and celebrate easter together. My friend Michela who is also abroad for university visited Budapest with some of her friends and it feelt like one big happy (italian) family. It was a especially nice since this is the first time im not spending easter with my family.

At the beginning of April, I went back to Sweden to write a test for university. This is a test that I studied for the last 3 months and it felt good when it was finally done. When I was home, I was also shocked by how foreign it felt to be back in Sweden. At the training camps we have attended with the other volunteers, we have talked about something called "reversed culture shock" and I think that was what i experienced. It was like a taste of what awaits me when I get home, but also proof that I've managed to make myself at home here in Hungary.

Although it will be fun to come home to see friends and family again, it of course also feels a little sad to leave Budapest and all the people i've met here. Right now I'm just trying to enjoy the last time I have left in Hungary and the last part of my volunteering. Most of all I am very grateful for Alessandra, who has been a great flatmate and friend during this time. Zsuzsa, and her family, for the funny stories and making us feel welcome here in Hungary. My family and my friends, new and old, for all the good memories and support. 

Olvass tovább

 Hi blog!!

It's a lovely evening in Budapest, and as stand here on the balcony enjoy the warmer breeze of spring, writing this post fills me with an overwhelming sense of nostalgia. I find myself reflecting on the bittersweet realization that this may be one of the final updates I share about this beautiful experience.

May started in a wave of sentimentality for the sudden realization that this is our last month here. It may seem banal but ever since I arrived the time in front of me seemed so long and now that the last has arrived I wish I had more time to spend here. 

It's remarkable how rapid the days have passed, each filled with new adventures and memories. However, in the frenetic daily life, the passage of time seemed so slow, as if it stretched out endlessly before us.

Now, however, as the last month has come, there's a sense of urgency to capture every last moment. What in the past months felt routine now holds a profound significance, as I realize just how much we've come to love and appreciate this place.

Today, while I was checking donations with Vilma, with our playlist on the background as usual, I realized how far we’ve come. It’s hard to believe that not long ago, in the cold embrace of winter, we were just beginning to get to know each other and figuring out all the secrete corners of the shop.I don't even know how to describe what I feel realizing that soon this little tasks and moments won't be part of my everyday life. 

In these day my heart as filled with gratitude for countless experiences,  faces, memories and lovely relationship i experience during the journey. 

BUT now enough with the sentimentality!!!

These last weeks have been really funny, especially thanks to the visit of my mother and my brother. Finally I was able to show them around, but most importantly I discovered a lot of new places here in the city, and this leads me to the final point of this post. Before our flatmate and former volunteer Giuliana left, she created a poster in the kitchen for me and Vilma titled "Before you leave": the challenge for our last month here is to complete the bucket list that we created along our staying and even more ;) (Vilma, if you are reading, we are in this together!!). 

Even if I still need to "get over" this nostalgic feelings, I will make the best out of May!!

See you soon

Alessandra :)

Olvass tovább

Hi blog!

Now I have been in Budapest for almost 5 months. Since January, time has gone insanely fast and it feels crazy that there are almost only 2 months left of the volunteering. The weather has finally improved and it is no longer dark when we close the shop to go home.

In mid-February, my family came to visit me. During their stay, they got to see both our apartment and the shop. In addition to this, we also did lots of other tourist activities such as visiting the Buda castle, seeing the city park and going to some museums. It was fun to see them again and especially fun to be able to show them the place where I spent the last 5 months. It was also the first time any of them had visited Budapest, which made it extra fun.

At the beginning of March, Alessandra and I went to our second volunteer training camp in Visegrad. The camps are mainly for volunteers to get more information about ESC but also to get in touch with other volunteers. It's always interesting to meet new people, especially when you have something in common like volunteering. It was also fun to see a new place outside of Budapest, hopefully we'll get out of town more times before our volunteer work is over. 

Finally, my sister also visited me the week after the training camp. It was nice to get some quality time together as I haven't seen her since Christmas and she is busy with university. We went to a few museums and I was able to show her a bit of Budapest's nightlife. 

Olvass tovább