2015. október 8., csütörtök

Előttem van észak, hátam mögött dél...

Nézzétek csak, így épül Filantrópia:

Előttem van észak, hátam mögött dél, balra a nap nyugszik, jobbra pedig kél. :) Vagy valahogy így. Ha megfordulok...

Megvagyunk a színkeveréssel, az első rétegekkel, közben a háttérben zajlik a sok jó.
A Kortárs Építészeti Központ Lakatlan c. projektjének résztvevői lettünk: helyiség felújítási támogatást kapott a Filantrópia-projektünk. Köszönjük nagyon ez most sokat jelent a Profilantrop Egyesület életében. Úgy érezzük, rajta vagyunk a flow-n, ha ilyesmi történhetett velünk. Döntöttünk, hogy útra kelünk, és mire kikötöttünk, már nem csak magunk voltunk. :)

2015. tavaszán elhatároztuk, hogy a főként vidéki közösségekkel való közös munkánknak állandó és önálló gazdasági alapot kellene teremtenünk, hogy ne függjünk a pályázatoktól, centralizált támogatói forrásoktól. A kiválasztott közösségi munkáink lényege, hogy megújuló energiákra alapozó, megfelelő technológiai megoldásokat keres talál a legszegényebbek háztartásaiban.

Adománybolt, igen, jó lesz egyesületünk két tagja: Mester Zsuzsa és Vörös Júlia egyformán nyitottak voltak arra, hogy éppen pont ezt a missziót válasszák maguknak. És persze Filantrópia hívott, nem volt mit tenni :)
A megnyitón majd kiderül, honnan jött épp ez az ötlet, hogy is vezetett az út idáig.


A kitűzött cél az egyesület tagságának, baráti körének és rajtuk kívül még sok-sok embernek igencsak megtetszett a lendületünk egyre csak nőtt. Saját belső közösségünk is összeforrt, meg volt meg van az a belső tűz, ami segített eljutni idáig. A KÉK-től kapott támogatás lett az ajándék. Mi legalábbis így éljük meg. Ezzel a segítséggel csökkent az általunk vállalt kockázat, és meg tudjuk valósítani az ideális boltról, közösségi térről alkotott elképzeléseinket.


Most rajtunk áll, sikerül-e egy társadalmilag jól beágyazott, hiteles és dinamikusan fejlődő adományboltot beindítanunk. Számítunk a helybéliekre, számítunk minden Budapestire legyenek vásárlók vagy adományozók akinek fontosak az általunk követett célok:

  • a túlfogyasztás és a hulladéktermelés csökkentése
  • a kreatív újrahasznosításban rejlő lehetőségek közösségi felfedezése
  • a segítségre szoruló társadalmi csoportok problémáinak hálózati együttműködések révén történő, közösségi erőforrásokra alapozó megoldása
  • a gazdaság és társadalmi erőforrások organikus összekapcsolása holisztikus szemlélet a fejlesztésekben
  • személyes kapcsolatokra való törekvés a kereskedelmi terekben is
  • személyes élettörténetek, fogyasztói attitűdök iránti kíváncsiság kamatoztatása a gazdasági és termékfejlesztési tervezésben

Minden kollégánknak, barátunknak köszönjük a folyamatos, türelmes és vidám önkéntes munkát!



Hamarosan nyitunk, addig gyertek hozzánk a 16-i műhelybeszélgetésre, amelyet a Magyar Szegénységellenes Hálózat szervez a Méltó megélhetés hetének alkalmából.
A beszélgetés egy sorozat része, az általunk vendégül látott alkalom témája az energiaszegénység. Az eseménysorozat a Facebookon

Az alkalom egyben a Profilantrop Egyesület első saját közösségi terének avatója, a Filantrópia Adománybolt első, nyitás előtti adománygyűjtő akciója!

Követhettek minket is a Facebookon, ha szeretitek az ottani nyüzsgést!

Jó szelet mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése