2017. május 13., szombat

Próza és líra

Hú, már hány százszor szerettem volna megírni, milyen hálásan tudok hazafelé gyalogolni egy olyan nap után, amikor éreztük, hogy kellünk, hogy valóban van ránk szükség. Mert jöttök és hoztok, mert jöttök és visztek. Közben pedig szót is váltunk egymással, nem ritkán nevetünk, történeteket mesélünk egymásnak.

Kirakati perspektívák

Sokkal inkább budapestinek érzem magam mióta a Filantrópián dolgozom, pedig már évek óta nem is itt élek. Mondhattam volna úgy is, hogy újra budapestinek érzem magam, de valójában soha nem éreztem magam igazán annak. Ezidáig. Mostanában úgy tűnik, a metropolisznak ezen a szegletén valami olyasféle jóhoz járulhatok hozzá, mint a legjavából való cipészműhelyek, cukrászatok, kalaposok, esernyőjavítók, mérték utáni szabóságok vagy szemfelszedők munkája. Bár úgy is lehetne mondani, hogy lomot pakolunk és árulunk egész nap, ráadásul mások lomját, valójában egy egészen más dimenzióban működünk nyitástól zárásig

12-kor nyitunk általában, s nem mondhatjuk, hogy lassan indulnának a napok: vagy máris egy tisztes rakomány érkezik vagy tegnapról maradt bőven, amit kirakodhatunk: ide vagy oda. Annyira sok adománnyal tiszteltek meg bennünket - bizalmat szavazva a munkánknak, hogy nincs mit szépíteni rajta, elborít a sok cucc, alig bírunk vele. De mit se féljetek, vállalásunkat visszük, tesszük a dolgunkat és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ha piros cipő kell, meglegyen, ha női ballon, ott legyen, ha 120-as lányka ruha, csak nyúlni kelljen érte (persze ez vágy, van, hogy elérhetetlen, mert a műfaj kemény, nem egy kontrollálható szisztem megannyi részfolyamatra szakosodott munkatárssal).
Ez a próza, és hát a líra: a líra az, hogy jöttök és adtok egy köteg bakelitet, amit örököltetek, de nem akarjátok ti megtartani, se eladni, behozzátok hát a karotokon, szépen átkötve, bezacskózva, mi átvesszük, megköszönjük, ti elmentek, s aztán nem telik bele sokszor csak egy-két-három órába, s nyílik az ajtó, egy fiatal fiú guggol a lemezes láda mellé és válogat, örül az újnak, visz is belőle jó párat. Sokfélék vagytok, sokfélét szerettek.

Egy kis kirakati csendélet


Líra még az is, amikor bejöttök, de nem akartok semmit. Csak jöttök. Velünk vagytok pár percig, körbeszaglásztok, körbe pásztázzátok a polcokat, amiken tömött sorokban állnak a porcelánok, üvegek, emléktárgyak - valaki más emléktárgyai, sokszor megfejthetetlen eredetű tárgyak. Beletúrtok a 150-es ládába, átlapozzátok a női blúzokat, s közben megkérdezitek, hogy vagyunk. :) Hogy vannak, kedveskék? Mi újság máma? Mi pedig, ha épp nem extra kicsi vagy extra nagy farmerért túrjuk fel a raktárkészletet vagy nem dől be a kirakat az épp kihalászott piros pénztárca miatt, válaszolunk nektek, hogy Ó, köszönjük, jól! Kiválóan. Megvagyunk, megvagyunk. Hű, hát ma kicsit viharverten, de köszönjük, egyébként jól.

A legjobb líra, amikor munkaidő után sokan gyűltök össze nálunk, odaér a Nap a szemközti házsor fölé és szépen besüti a boltot, mi pedig beszélgetünk: ruhákról, könyvekről, fogyasztói társadalomról, nyomjuk kicsit a civilizációkritikát vagy méltatjuk hazánk szépséges tájait; könnyedén beszélgetünk Jénai tálakba kívánkozó jóféle étkekről, megfejtjük az ismeretlen funkciójú tárgyak valódi, elidegeníthetetlen funkcióját, kipróbáljuk a hajsütő vasat - forró, jól eltesszük a hideg kőre, harmadszor is megszólaltatjuk a sípoló nyulat, megszámoljuk a 300-as puzzle-t és megvitatjuk, jól áll-e ez a nyakkivágás vagy hogy szűk-e hónaljban a blúz. És van persze, hogy bomba: ez bomba jó, rád van szabva, kész, nincs mit tenni, tiéd.
Könyvekről beszélgetünk, idézünk innen-onnan, filozofálunk, amennyit a levegő még elbír és vidáman üdvözöljük az újonnan betérőket. Rég láttuk egymást, ki hogy van. Egymással is beszélgettek, mi is nevetgélünk kicsit - a saját bénázásunkon a belénk kapaszkodó vállfák dzsungelében vagy saját Isten áldotta tehetségünkön, hogy kiraktuk a kirakatba azt a táskát, mert lám, tényleg azonnal megvette valaki. :) Van olyan is, hogy az élet sűrű vagy sötét óráiról beszélgetünk vagy helyzetekről, amelyekkel küzdeni kell vagy küzdeni szokás. Talán tudunk adni valamit a puszta hallgatással is vagy épp pár ügyetlen szóval, hosszabb eszmecserével.

Van, hogy annyira jó a légkör, hogy szinte családi, hogy szinte olyan, ahogy a mediterrán kisvárosok munka utáni kávézós, borozós alkonyait képzeled. Van, hogy szinte költészetté lényegül át minden szavunk, hogy egy szimpla elköszönés olyan, mint egy vitaminos infúzió.

Tami kolléganőnk egy esős délután a bolt előtt

Van értelme, már pusztán annak is, hogy behozzátok és elviszitek a dolgokat. Félre ne értsetek, az egyesületben végzett szakmai munkánk, amit a behozás és vásárlás metszéspontjában keletkező bevételekből célunk támogatni, nélkülözhetetlen a bolt működésében, de van, hogy úgy érzem, minden nagyvárosi lakótömb elbírna egy ilyen boltot, sőt: áhítja, óhajtja, akarja, követeli.

Kell egy hely, ahol méltósággal megszabadulhatsz a számodra felesleges, de még remekül szuperáló tárgyaidtól és kell egy hely, ahol megveheted azt, aminél sokszor tízszer rosszabbért is tízszer annyit fizetsz. Kell ebben a pokolian gyors, elidegenített rendszerben ez a barátságos lépték, ami olyan, mint amilyen még 20 évvel ezelőtt jobban volt, s talán 100 évvel még inkább. Olyan lassú, méltóságteljes, amikor még nem posztoltuk ki azt is a fészbukra, hogy ma esik és szomorúan iszunk egy lattét, hanem, amikor betértünk egy kávéházba és tudtunk szépen hallgatni vagy elolvasni az újságot, és nem telefonálni, nem netezgetni, nem kapcsolódni a viharfelhőkön túli másik világok felé, mint szőlőkacsok a levegőben.
Beszélgetni másokkal, akik ott vannak melletted, becsengetni az ismerősökhöz, akik vagy itthon vannak vagy nem, elbeszélgetni a lépcsőházban, megvitatni az élet dolgait a zöldségessel. Ma is csináljuk, de olyan keveset. Csináljuk még, szóval azért van még remény, ráadásul nálunk is lehet csinálni: lehet lassulni és méltósággal megélni a tárgyak jöttét-mentét, általában az életet, a jó vagy nehéz hétköznapok ritmusát.

Örülök, hogy egy ilyen helyen tevékenykedhetek, mert pont így van értelme számomra a munkának. A munka tehát itt végképp nem az, amit utálni kell és szenvedve elfáradni benne, hanem az, amit szeretni lehet és ha szenvedünk vagy el is fáradunk, az öröm újjáéled és másnapra újra ott van a kabátom hajtókája alatt.


Köszönöm, köszönöm, kedves Budapest! Kedves terivárosi és erzsivárosi és bármilyen városi emberek, hogy veletek a 21. század szupersztrádáiról lekanyarodhatunk ebbe a kedves kis macskaköves utcába. A legjobb az egészben, hogy ez nem a mittudomén hányadik vágány a Harry Potterből, hanem ez egy valódi utca, és abban egy valódi bolt, és nem fogsz soha koppanni az ajtón, ha nekifutsz. :)
Most komolyan...

2017. május 11., csütörtök

Mulatság a sötétben. Éjfélig áll a bál, a kisegér sem szunyókál!

A szűk, köves utcán homály dereng. Nevetés hallik, sós tenger illata száll. És sütié. Zászlót bontunk, és pezsgőt. A fúvósok az ablak alatt hangolnak, finoman rezzennek a húrok. Gyertyaláng cseppen, holdfény lobban, indul az éjszakai mulatság. 

Sorakozunk, aki a boltból öltözött, hivatalos a fotózásra! Filantróp Divat a divat. A Hajóládából kaspók, üvegek kerülnek elő, mini kövirózsa-kertet készítünk, olyan régi üvegedénykékbe ültetünk, amik már nem kellenek senkinek. A nagy, dallamos üveggömbben, kis virágos üveggömb készül. Ha eddig nem sikerült elérni a boltunkba, mert járt a motor, világított a piros, égett a pirítós, füstölt a cipő, futott az idő, akkor most sikerülhet! Éjfélig tart a bál, üveg a hintó. Utca népe, város népe, kiskutya, kóbor cica, mindenki ott lesz, Te se maradj le!

Déli 12 órától estébe nyúlóan
- tombola minden vásárlónak, adományozónak
- akciós mulatság az arrajárónak

18.00-tól Harmonica Angelica furulyamuzsika

19.00-től Kemény Márton puha gitár, 




a minikert is készülhet már,



A kaspók árával támogathatjátok a boltot, de ha saját üvegcsétek van, abba is ültethettek.
A növényeket és a tündéreket mi adjuk.


Tetőtől Talpig Filantróp is lehetsz már ebben az órában, fotózkodj kedvenc Filantrópiás ruhádban! Aki fotóz, ki? Báró Mónika Photography

 Ott lesz a finomvonású, régiségeket kereső francia hölgy,


















a titokzatos holland hölgy, akit a kirakati fények ihletnek,
az ausztrál lovakat tenyésztő dörzsölt lovardaigazgató,

a nemes olasz hölgyek Torinoból,

a minden kitagadott ruhát megmentő boltkóros leányzó 

Ehhez a nagyszerű gyülekezethez neked is csatlakoznod kell, különben mi tagadás, nem ér semmit

20.00 órától a csodás tombolasorsolás!


Éjfélig áll a bál, a kisegér sem szunyókál!

Filantrópia Adománybolt
1062 Budapest, Aradi utca 43.
http://http://filantropiabolt.blogspot.hu/
fb: filantropiabolt

A programváltozás jogát fenntartjuk.

2017. május 5., péntek

Mi az, hogyan működik és hol van a Hajóláda Műhely? Elmesélem


Tehát, ha már van egy szigetünk, ahol találkozik a mosolygós, morcos, a sárga műanyag tál, a fondü készlet, a focis kártya, a kinder, a halszagú táska, az ormótlan cipő, a csillámos póló, a fiatal, az aranynadrág, a pöttyös hálóing a rózsaszín kérdőjellel, az idős, a kerekes bőrönd, a plüsstigris, a salátás kanálnak álcázott cipőkanál, a pöttyös malacpersely (nem, az már nem, azt megvették), a párologtató, kristály pezsgőspohár, a lemez(óóó), hát üljünk össze a kikötőben.
Azóta még csatlakozott hozzánk egy farmerkabát horda, egy pszichiáter úr elvitte a bordó esernyőt, mert a tigrismintás túl sok volt, de zuhogott az eső, így kiegyeztünk a semleges bordóban, de jött helyette pici pöttyös gumicsizma, dagasztó-reszelő-mindentudó-szerkezet, és az mp3-at jobban kedvelő DVD lejátszó is hozzánk szegődött. És így, együtt alkotjuk az egységet. És nem csak, ennél sokkal többet is...

A Hajóláda Műhelyben készülnek a Filantrópia Design értékes darabjai. Egy kicsit alkottunk, nem is csak a táblázatért, amiben mérik a jó tetteinket, és a szemét adagokat amivel többet, vagy éppen sokkal kevesebbet mutatunk fel időről időre, hanem a hangulatért, az alkotás öröméért, a figyelem felhívásáért, az újért, a kedvesért, magunkért.

Így hát megszületett az ötlet, hogy sokan vagyunk, sokfélék, sok minden elvándorol a boltból, de sok minden örökre bekuckul hozzánk, még egyszer fésüljük át a polcokat, dobozokat, vállfákat, és nézzük meg mibe lehetne új szellemet, érzületet, lelket lehelni.

Havonta igyekszünk új témával, új alapanyagokkal, ötletekkel előrukkolni, és varrni, bogozni, fonni, csavarni valami szépet és hasznosat.
Mivel ruhából kapunk legtöbbet, legtöbbször abban gondolkodunk, hogy textilből mi jót lehet gyártani, de vezettünk mentőakciót a csokitojás darabkáiért, elmagányosodott, régi divat emlékeit őrző csatokért, családjaiktól lemorzsolódott gombokért is.

Eddig öt műhelymunkára gyűltünk össze és tervezzük a következőket.
Első alkalommal Tamka ékszereket készítettünk kötélfityalékból*, és régi színes fonalakból, gombokból. Nem csak felhasználunk, régi daraboknak új szerepet adunk, technikákat tanulunk egymástól, amikkel majd otthoni darabokat is menthetünk.



Készítettünk kutyajátékot Hédivel. Csudaszínes, régipólót bevetős, sok pénzt megspórolós, egyszerűés-nagyszerű kuttykülönlegességeket. Összefontunk jóhangulatú pólócsíkokat, teniszlabdát fúrtunk rá a mégtöbb izgalomért, és kész volt a fenséges darab. Meglehet, csak egy hétig tart, de amit az üzletben veszünk is, és ezt mimagunk, kutty már akkor rágta mikor készült, a párunk gombászó pólójának adtunk egy még nemes, de tényleg utolsó esélyt, és nem gondoltunk egy órát a másnapi teendőkre.



Megtanultuk a patchwork művészetét, persze van mit még fejlődnünk, igaz kedves Margit? De újra anyagokból dolgoztunk, méregettünk, tűrögettünk, szépséges díszeket varázsoltunk a karácsonyfára. Kicsit megpihentünk a Karácsony előtti forgatag közepén tornyosuló ruhakupacon, és a selyemruha sarkából díszítettük az ünnepet.


Eljött a tavasz, új színekért és anyagokért kiáltott és mi is. Minden hónapban máshonnan jön az ihlet, máshonnan szólal meg egy doboznyi cókmók. Hát mi Kittivel hallottuk a hangokat, és Vanda sem volt rest, annyi freestyle gyűrűt, kitűzőt és csatot készítettünk, ahányat az alapkészlet engedett. Villanykörte-gyűrű? Simán! Szájtátós-sárkánycsat? Még szép! Rózsaszínglazúros fán-k-i-tűző? Fánki :)



Aztán terméket akartunk fejleszteni, “Tavaszi kiegészítők, bármiből Is lehet ék-szer” jelmondat alatt. Lett hajpántisdekarkötőis, csudakitűző, szoknyadekor-fodrocska, textil gyűrű, csatjavítás, csupa-szívgyűrűcske, mindenféle kedvesség és finomság, még régi billentyűzet betűiből névkirakós gyűrű is.



Hát ilyeneket alkotunk mi, a szigeten, a kikötőben, a vizes, halszagú, hínárfityalékos kincsesládából. Várunk társakat, ötleteket, gombászópólót, jókedvet, kiskosarat, amivel majd mindebből haza lehet vinni.




* darabka, maradék



Tamara önkéntes munkáját az Erasmus+ programnak köszönhetjük.