Nyári Kalandok

Kedves blogolvasók!

Eltelt egy "kis idő" az utolsó bejegyzésem óta, a nyár teljes erővel tombol – néha kellemes napokkal, máskor pedig elviselhetetlen hőséggel ajándékoz meg minket. Kezdek lassan hozzászokni a meleghez. Azóta sok minden történt, és szeretnék megemlíteni valamit, amit legutóbb elfelejtettem beleírni a posztba. Szóval vágjunk is bele!

A közösség ereje

Szeretnék visszaugrani május egyik szombatjára, amikor Barbival csatlakoztunk egy nemzetközi csoporthoz, akik egy másik projekt miatt érkeztek, amin Zsuzsa is részt vett. A projekt fő témája a közösségek voltak, és ezen a napon Budapest egy olyan részére utaztunk, ami egyáltalán nem tűnt nagyvárosinak – ez a hely a Wekerle-telep.

A XIX. kerületben, Kispesten található, tele van növényekkel, fákkal, és eredetileg olyan vidéki földművesek számára tervezték, akik vidékről költöztek a fővárosba. Itt találkoztunk Tracyvel, a helyi vezetőnkkel – egy nagyon kedves skót hölggyel, aki már hosszú ideje itt él, és egy szuper vegán étkezdét vezet. Ő vitt el minket egy családhoz, akik segítséget kértek a kertjük felújításához.

Megérkeztünk, találkoztunk a kedves családdal, és megtudtuk, pontosan miben is számítanak ránk. Felosztottuk a feladatokat, majd négy csapatra oszlottunk: az egyik csapat falat épített, a másik virágágyásokat bontott le. A mi csapatunk feladata egy kis tó helyének kiásása volt. Először kissé bizonytalan voltam, hiszen két óra alatt szerettük volna befejezni, és még sosem ástam tavat ezelőtt – így erősen kételkedtem, hogy időben végzünk. De szerintem nem csak én, hanem sokan mások is megdöbbentünk az eredményen: kevesebb mint két óra alatt mindennel elkészültünk!

Hihetetlen élmény volt látni, hogy nemcsak elvégeztük a feladatokat, hanem közben jól is éreztük magunkat, sőt, még energiával is feltöltött minket. Nagyon inspiráló volt, és igazán megmutatta, mekkora ereje van egy összetartó közösségnek.

Miután elbúcsúztunk a családtól, ellátogattunk Tracy éttermébe, ahol isteni laposkenyeret ettünk "szalonnadarabokkal", amik valójában zellerből készültek. Nem vagyok nagy zellerrajongó, de ebben a formában elképesztően finom volt. Ez az élmény számomra biztosan május egyik fénypontja volt.

Képzés Visegrádon

Június első hetében Visegrádra utaztunk a félidős képzésre. Az első alkalommal csak Barbival mentünk, de most már négy másik önkéntes barátunk is csatlakozott hozzánk az úton.

Mindannyian izgatottak voltunk. Eredetileg vonattal és komppal szerettünk volna menni, de sajnos egy perccel lekéstük a kompot, így kénytelenek voltunk egy órát várni Nagymaroson, a Duna túloldalán. Kellemesen telt az idő, sétálgattunk a folyó mentén és beszélgettünk. Végül megérkezett a komp, átkeltünk, és egy kisbusz már várt is ránk, ami elvitt a szállodához.

Elfoglaltuk a szobáinkat, majd lementünk ebédelni. Jó volt újra látni a többi önkéntest, akikkel az előző képzésen találkoztunk, és meghallgatni, mi minden történt velük az elmúlt hónapokban.

Ebéd után elkezdődtek a tréningek – főleg olyan gyakorlatokat csináltunk, amik segítettek visszatekinteni az eddigi utunkra, és megosztani tapasztalatainkat egymással. A facilitátorok fantasztikusak voltak, mindenben segítettek, és a helyszín is szuper volt: egy villa medencével és jacuzzival, amit természetesen minden nap kihasználtunk!

 

 

Szerdán felmentünk a Fellegvárba, egész nap felfedeztük a várat, többet megtudtunk a történelméről és arról, hogyan éltek az emberek a középkorban. Visszafelé az utunk igazi kihívás volt – egy erdei ösvényen mentünk le a városba, ami kb. 40 perces túrát jelentett a hőségben. Már alig vártuk, hogy visszaérjünk, és amikor végre megérkeztünk, tényleg úgy éreztük, mintha egy oázisba csöppentünk volna. 😂

A reneszánsz nap 🥳

A következő nap volt számomra a legizgalmasabb, ez volt ugyanis a reneszánsz nap. Mindig is kicsit érdekelt a középkor, így kíváncsian vártam, milyen programok lesznek.

A napot egy lovagi tornával kezdtük, és sokkal szórakoztatóbb volt, mint amire számítottam – a páncélok, a fegyverek, a harcok… mind lenyűgözőek voltak. Este egy reneszánsz étteremben vacsoráztunk, ahol fából készült kupákból ittunk, és olyan ételeket kóstoltunk, mint a gombaleves kenyérrel, valamint kemencés hús és burgonya.

 

 

Volt lehetőség beöltözni is – természetesen éltünk vele, csináltunk egy kis "divatbemutatót", fotózkodtunk, és még az étkezéshez is bennük maradtunk. A vacsora után még egyszer utoljára beültünk a jacuzziba, beszélgettünk, és felkészültünk a másnapi hazautazásra.

 

 

Ez a képzés fantasztikus volt, és úgy érzem, sokat segített abban, hogy jobban megnyíljak mások felé. Hálás vagyok a szervezőknek és a többi önkéntesnek, hogy ilyen kis közösséget tudtunk alkotni – ezek az emlékek örökre velem maradnak.

 

 

Macskaszitterkedés a természetben

Néhány héttel a tréning után Zsuzsa megkérdezte, vigyáznék-e a cicájukra a hétvégén, amíg elutaznak – természetesen igent mondtam! Ez a hétvége pont olyan nyugalmat adott, amire szükségem volt: távol a várostól, fák között, egy aranyos cica társaságában.

 

 

Bagira annyira édes és jól nevelt volt, hogy amikor egy második alkalommal is megkértek rá, és örömmel mentem. Mindkét alkalom nagyon pihentető és kellemes volt – hála ennek a kis szőrmóknak. A környék is gyönyörű, rengeteg fával és egy varázslatos ösvénnyel a Duna mellett. Megérte a hosszú buszutat minden alkalommal.

Középkori fesztivál Visegrádon

Annyira tetszett nekünk a reneszánsz nap a képzésen, hogy önkéntes barátommal, Shogherrel úgy döntöttünk, ellátogatunk a Visegrádi Palotajátékokra. Ezúttal a királyi palota adott otthont az eseménynek, ahol egy egész utca tele volt árusokkal és ételes bódékkal.

Meglepően sok ember volt, izgatottan vártuk a lovagi tornát. Előtte azonban ebédeltünk – hatalmas adagokat kaptunk, amikkel nem is tudtunk végezni, így magunkkal vittük az ételt a nap további részére.

 

 

A torna lenyűgöző volt – sokkal nagyobb szabású, mint amit a tréningen láttunk. Voltak nemzetközi fellépők, íjászok, táncosok, és természetesen rengeteg lovag páncélban. A lovak lángoló akadályokon ugrottak át, sőt, volt egy hatalmas csatajelenet is ágyúkkal! (Életem leghangosabb élménye, az biztos.)

 

 

Ez az élmény még jobban megerősítette bennem, hogy a középkor és fantasy világa sokkal közelebb áll hozzám, mint korábban gondoltam – és remélem, a jövőben még több ilyen élményben lehet részem. (Lehet, hogy elkezdtem gyűjtögetni középkori tárgyakat…)

Most ennyi lettem volna. Köszönöm mindenkinek, aki időt szánt arra, hogy elolvassa kis kalandjaimat. Remélem, nektek is csodásan telik a nyár, és találkozunk a következő bejegyzésben!

Addig is, viszlát! 👋

Olvass tovább

Valahol mindig szól a zene

Kedves blogolvasók!

Csodálatos volt a tavasz Budapesten és ezt még a borús idő sem ronthatta el. Végre elkezdődött a szabadtéri koncertek időszaka, ami számomra az egyetlen vigasztalást nyújtja a kánikulában. Most szeretném elmesélni a gumicsizmás és estélyis élményeim és egy új zenekart is ajánlanék nektek.

A bakancslistás: Opera

Óriási élmény volt pár családtagommal megosztani ezt az estét. A Carmina Buranat néztük meg, ami előtt még a zenekar eljátszott pár részletes Mozart és Vivaldi klasszikusaiból. Majd egy szünet után kezdődött az opera az elsöprő energiájú nyitánnyal, amitől minden porcikám borsózott. Modern feldolgozás volt fényshoval és kortárs balettel, de mégis valami ősi energia sugárzott a színpadról. Úgy gondolom ez tökéletes választás volt első operaélménynek. Ismerős és ikonikus, ugyanakkor meg érthető és rövidsége miatt (1 óra) abszolút nem merített ki minket.

Az opera épülete meg abszolút lenyűgözött. Filmbe illő látvány.

 Éjszaka a temetőben

A 2025-ös emlékhelyek napja alkalmából a Fiúmei úti sírkertben a Qjúb előadta a Radnóti Miklósról szóló előadását, az Ázott hajában hét halott bogár ragyog-ot. Már az odajutás is emlékezetes volt. Sötétedés után kellett megtalálnunk a helyszínt a temetőben. Teljesen zarándoklat hangulata volt.

Egy akusztikus estét képzeltem el. Csöndes megemlékezésre készültem. Ehelyett egy extravagáns és a végletekig kidolgozott show-ban lehetett részünk, ami a megjelenített életút miatt, mégis meghökkentő és tragikusan szomorú volt. A Kossuth-mauzóleumot használták előadói térnek és vászonnak, ami még több drámával töltötte meg az estét. Kihasználták a műemlék minden szegletét, néha hajmeresztő volt nézni, ahogy veszélyes pontokra is felmásznak. Ahogy nőtt a tragédia, úgy emelték ők is a tétet.

A fényvetítés külön megér egy misét. Nagyon sokat dolgoztak rajta és meg is látszott. A legjobb fényshow, amit valaha láttam.

Belfeszt

A belfesztnek nagyon jó volt a felhozatala idén. Két koncertet is megnéztem.

Az első a Platon Karataev volt. A hangulatukhoz illően az esőben játszottak a Szabadság téren. Egészen vallásos élmény volt így hallgatni őket. Még az önkéntességem elején volt alkalmam egy nagyon meghitt, akusztikus verzióban is meghallgatni őket, de így teljes zenekarral éri el a zenéjük az igazi fagyos, szívbemarkoló, de felemelő hatását.

A másik zenekar, akit volt szerencsém megismerni, az örmény Lav Eli. Egészen pontosan az csellósukat ismertem meg korábban, aki szintén önkéntes és nagyon jó barátom lett az utóbbi időben, így alig vártam már, hogy hallhassam őket élőben. Nagyon pozitív és felemelő a zenéjük és elragadóan közvetlen az előadásuk. Végig kommunikáltak a hallgatósággal, igazi közösségi élmény volt. Külön ajánlom a Boldog Hercegről írt dalukat.

Utolsó időszakom önkéntesként

Nemsokára véget ér az önkéntességem, így a saját kis projektemen is dolgozom. Megtanultam hímezni és szeretném, ha együtt szépíthetnénk a ruháinkat és eltöltenénk egy idilli délutánt a természetben. Szeretettel várok majd mindenkit a Filantrópia hímző workshopjára!

Nemsokára jelentkezünk a részletekkel.

Addig is remélem senki nem kap hőgutát és jól telik a nyaratok!

Barbi

Olvass tovább

Áprilisi gondolatok: otthon, Föld napja és tavaszi pillanatok

Kedves olvasók!

A legutóbbi rövidebb bejegyzésem után most szeretnék egy kicsit mélyebben belemenni a gondolataimba, és megosztani veletek, milyen gyorsan elszállt az április. Számomra különösen rövidnek tűnt, mivel húsvétra hazautaztam.

Otthon lenni igazán pihentető élmény volt. Minőségi időt töltöttem a családommal és – természetesen – a szeretett cicámmal. Ellátogattunk a hétvégi házunkba is, ahol a kertben tölthettem egy kis időt – igazi felüdülés volt a mindennapi betonrengeteg után. A szüleim épp egy üvegházat építettek, ahol zöldségeket szeretnének termeszteni, és persze a macskánk is jelen volt, hogy felügyelje a munkálatokat – nehogy rosszul álljon a vázszerkezet!

 

 

 

Miután visszatértem Budapestre, kissé levert voltam, de szerencsére gyorsan visszarázódtam a hétvégi Föld napja alkalmából szervezett workshopunknak köszönhetően, amelyet a Hunyadi téren tartottunk. Szép idő volt, és sok kedves emberrel találkoztunk, érdekes történeteket hallgattunk meg. Ez az egyik kedvenc részem a workshopokban – ha gyerekek helyett felnőttek is betérnek, lehetőségünk nyílik kicsit jobban megismerni őket, a nézeteiket, az életüket.

Másnap Vácra mentünk egy másik Föld napi rendezvényre. Még sosem jártam ott, így izgatottan vártam, hogy felfedezzem a várost. A standunk egy állatmenhely standja mellett volt, akik egy ketrecnyi kiscicát hoztak magukkal örökbefogadásra – ők egész nap vonzották az embereket! A mi workshopunk is népszerű volt: sok gyereknek segítettünk pólóból táskát vagy kutyajátékot készíteni. Közben lehetőségünk nyílt különböző lekvárokat is kóstolni és értékelni – az én kedvencem az bodzalekvár lett. Édeskés, virágos illatú volt, enyhén zselés állaggal – igazi különlegesség! A nap folyamán bejártuk a többi standot is, és elsétáltunk a Duna-partig. Az egész város olyan szép és zöld volt – bárcsak Budapest is ilyen zöld lenne!

 

 

Május első hétvégéjén egy kis pikniket szerveztünk Szentendrén az önkéntes barátainkkal. Az idő szinte nyárias volt, pedig csak 27 fok volt – mégis sokkal melegebbnek tűnt. (Ez volt az utolsó igazán nyárias nap, utána csak esős, borongós idő jött hetekig.) Elsőként Zsuzsát látogattuk meg a Filantrópia Újrahasznos boltban. A bolt tele volt különleges kézműves tárgyakkal, például használt állateledeles zsákokból készült táskákkal vagy szilikagélben konzervált gombából készült medálokkal. Miután Zsuzsa bezárt, egy gyors városnézésre vitt bennünket – végül a Duna-parti kis strandnál kötöttünk ki, mert már nagyon éhesek voltunk. Találtunk egy árnyékos, füves helyet, és elkezdtük előkészíteni a pikniket. A vízpart mellett minden étel finomabbnak tűnt: volt padlizsánkrém, hummusz, guacamole és Barbi isteni quinoa salátája.

 

 

Barbinak sajnos hamarabb el kellett mennie, de mi, akik maradtunk, sokat játszottunk az Uno No Mercy-vel, illetve egy orosz kártyajátékkal, a Durak-kal. Nekem ez volt az első alkalom, hogy játszottam vele, de a grúz és örmény barátaim remekül elmagyarázták, így nagyon élveztem. Mikor a nap lement, összepakoltunk, és elsétáltunk a városközpontba. Az épületek gyönyörűek voltak – a szűk utcácskák és az építészeti stílus miatt kicsit Olaszországra emlékeztetett. Sétálgattunk egy darabig, majd betértünk egy levendulás tematikájú fagyizóba. Az egész bolt nagyon bájos volt, és a levendulás fagyi is isteni finom! Amíg fagylaltoztunk, egy közeli étterem teraszán élőzene szólt, és a meleg, lágy fényekkel megvilágított nyáresti hangulat olyan volt, mintha nyaraláson lettem volna. Később hazaindultunk, és bár már sötét volt, az idő még mindig kellemesen meleg maradt – furcsa élmény volt május elején. (Persze az időjárás ezt gyorsan "kijavította" a következő napok hideg esőivel.)

 

 

 

 

 

Nemrég egy újabb különleges eseményen is részt vehettem: örmény barátnőnk, Shogher koncertjén. A zenekarában csellózik, édesapjával együtt lépnek fel, és Budapestre jöttek egy előadás erejéig. Bár a dalok örményül voltak, a nemzetközi közönséget is elvarázsolta a zene – a dallamok annyira fülbemászóak voltak, hogy a szöveg ismerete nélkül is élvezni lehetett őket. Shogher édesapja különösen jókedvű, karizmatikus előadó, aki folyamatosan bevonta a közönséget is a műsorba. A koncert után találkoztunk Shogherrel és kedves családjával, majd este nálunk gyűltünk össze beszélgetni és enni. Az ilyen baráti összejövetelek mindig feltöltenek – ilyenkor rádöbbenek, hogy nem kell mindig elmenni valahová, hogy jól érezzük magunkat. Elég, ha csak meghívjuk egymást, beszélgetünk, eszegetünk – ugyanannyit ér, mint egy báros vagy éttermes prgram. Szeretnék még több ilyen alkalmat szervezni, amíg itt vagyok.

 

Tudom, hogy még öt hónap hátravan, de valamiért már most olyan érzésem van, mintha holnap kéne elbúcsúznom. Furcsa és nyugtalanító érzés, de igyekszem a jelenre koncentrálni, és kihozni a legtöbbet minden napból.

Köszönöm, hogy ezúttal is végigolvastátok a gondolataimat! Remélem, hogy a következő alkalomra is gyűlik elég emlék, amit megoszthatok veletek – és rájöttem, hogy több képet is kellene készítenem, úgyhogy ezen is igyekszem változtatni.

Szívből kívánom nektek is, hogy a következő hónapban sok szép emléket szerezzetek!

A következő bejegyzésig minden jót!

Olvass tovább

Hajmenés- Mennyit is ér a hajunk?

# Hajmenés: Mennyit is ér a hajunk?

„Hair is everything” – legalábbis Fleabag szerint. A hajunk sokkal többet jelent, mint pusztán egy frizura: befolyásolhatja a napunk hangulatát, szimbolizálhatja az erőnket, sőt, egyesek számára megélhetési forrás is lehet. Az elmúlt hetekben saját bőrömön tapasztaltam meg a hajkereskedelem világát, miközben egy külsős szemlélő számára talán meghökkentő döntést hoztam: eladtam a hajamat!

## Csontvázak a szekrényben

Évek óta lapult a fókom egyik zugában két levágott copf. Azok, akik betértek hozzám, mindig vegyes érzelmekkel fogadták ezt a furcsa relikviát: a meglepettség gyakran keveredett enyhe undorral. Végül is a haj a testünk része – vagy csak egy leváló elem, amelyet a többivel ellentétben nem tekintünk igazán sajátnak?

A legelső felismerésem az volt, hogy a hajunk többet elárul rólunk, mint gondolnánk. Az egyik copfot még gimis koromban vágattam le – ez az időszak boldogabb, gondtalanabb időket idézett. A második viszont az egyetemi stressz és a karantén nyomait hordozta magán: fakóbb, fénytelenebb volt, mintha magán viselte volna az akkori lelkiállapotom lenyomatát. Mégis, még a nehezebb időszakok is értékesek lehetnek – ha más nem, három copf formájában.

 

## Egy sebezhető pillanat

Be kell vallanom, sebezhetőnek éreztem magam a folyamat során. Egy évtized termékét készültem értékesíteni, és bár nem a vesémről volt szó, mégis fontos volt számomra, hogy ne érezzem magam becsapva. Hosszú keresgélés után döntöttem egy megbízható, professzionális hely mellett, ami szerencsére kiváló döntésnek bizonyult.

## A harmadik copf

A hosszú haj csodálatos, de rengeteg energiát emészt fel. Az uszodában töltött percek, a hajszárítással elvesztegetett órák lassan elkezdtek felesleges tehernek tűnni. A váltás gondolata egyre csábítóbb lett. Végül, amikor a fodrász székében ülve lassan, tincsről tincsre vágták le a hajam, mintha valóban egy súlyos terhet vettek volna le a vállamról.

Ajánlom mindenkinek, hogy egyszer megtapasztalja ezt a fajta felszabadulást. Elengedni valamit, ami hosszú ideig a részünk volt, nemcsak fizikai, hanem lelki könnyebbséget is hozhat.

 

## Végső gondolatok

A haj valóban nem minden, de sokkal többet mesél rólunk, mint azt elsőre gondolnánk. Talán Fleabag monológjának van igazsága: a haj nemcsak esztétikai kérdés, hanem a személyiségünk tükre is.

Szép áprilist nektek!

Olvass tovább

Márciusi áttekintő

 Kedves blogolvasók!

Eltelt a március, úgyhogy itt az ideje egy új bejegyzésnek. Hihetetlen, milyen gyorsan repül az idő – mintha csak most kezdődött volna az év, és máris előkerülnek a boltokban a tavaszi dolgok a téliek mellé. (Egy vásárló cuki kutyija is megáldott minket a jelenlétével.)

         

Az egyik tavasziasabb hétvégén ellátogattunk a Citadellához. Kellemes volt a friss levegőn sétálni és a tájat csodálni, segített kiszakadni a mindennapi rutinból.

 

 

Nemrég részt vettünk egy szimfonikus zenei esten is a Zeneakadémián. Az épület belseje hihetetlenül szép. A zenészek és az énekesek fantasztikus hangulatot teremtettek – voltak pillanatok, amikor teljesen belevesztünk a dallamokba.

 

 

 

 

 

Emellett ellátogattunk, a képzésről megismert ESC önkéntes barátainkkal a Magyar Honvédség kiállítására is, ami - bár pacifisták vagyunk -  egy nagyon izgalmas élmény volt. Kipróbáltunk egy repülőgép-szimulátort, lövészetben is kipróbálhattuk magunkat, még egy lézerharcban is részt vettünk. Egy aranyos robotkutyával is megismerkedtünk :)

 

Összességében mozgalmas és élményekkel teli hónapot zártunk. Most már tényleg nagyon várom a melegebb időt, a hosszabb nappalokat és a tavasz igazi arcát.

Olvass tovább

Egy másik város

Kedves blogolvasók. 

A február végre meghozott pár olyan eseményt, ami egészen átalakította az ESC élményünket. 

Had meséljem el milyen volt az "on-arrival" tréningünk, valamint a szervezet által kiadott könyv 

budapesti bemutatója.

Kiképeztek

Február elején végre résztvehettünk Anettal az "on-arrival" tréningen, amit a nemzeti iroda

szervez minden hosszútávú önkéntesnek. Így 5 hónap után ideje volt. Éreztem, hogy nagy 

szükségem van egy ilyen alkalomra és kicsit bánt is, hogy ilyen sokáig tartott, míg a nemzeti iroda 

nekünk is talált helyet, de ezen kívül minden elvárásomat felülmúlta.

Egészen a Déli pályaudvarig kellett utaznunk, hogy megérkezzünk a hotelünkig, ahol a hét 90%-át 

töltöttük. Nagyrészt egy konferencia teremben dolgoztunk. Természetesen ismerkedős játékokkal 

kezdtük, beszéltünk a terveinkről és elvárásainkról. Hivatalos és praktikus dolgokra is szántunk 

egy napot: az ESC projektek szerkezetéről, hogy kinek mi a a felelőssége mint küldő/fogadó 

szervezet vagy önkéntes. Egészségügyi biztosítás útvesztői remek közös témát biztosítottak és 

szuper volt hallani, hogy ki milyen munkát végez, de természetesen arra is jutott pár hideg este, 

hogy bemutassuk a más nemzetiségű önkénteseknek a magyar kultúra rejtelmeit és kincset 

keressünk a várnegyedben.

Igazán szeretnivaló emberekkel ismerkedtünk meg és megnyugtató volt realizálni, hogy milyen 

közel is vagyunk egymáshoz. Többen is laknak 5-10 percre tőlünk. A legnagyobb ajándék, amit 

adhatott ez a képzés, hogy már sokkal szívélyesebbnek tűnik a város. Jó úgy sétálni, hogy tudom, 

hogy ebben az utcában lakik David vagy éppen abban az épületben dolgozik Flóra. Kedvesebb a 

város, így hogy találtam benne új barátokat. Ösztönző volt hallgatni mások történeteit és realizálni, 

hogy nagyon hasonló cipőben járunk.

Azóta már a heti rutinunk részévé vált, hogy összefutunk más önkéntesekkel. És még csak most 

kezdődik a tavasz. :)

 

 

Könyvbemutató

Bemutatásra került a  Profilantrop által kiadott könyv, 16-án csütörtökön ezért nem is nyitottunk

ki, hanem csak a budapesti bemutatóval foglalkoztunk, ami az Európa Pontnál volt megszervezve. 

Inspiráló volt látni, hogy milyen sokan érdeklődtek a könyv és a téma iránt. A mi feladatunk a 

könyvértékesítés volt és hogy minden résztvevőt regisztráljunk. A beszélgetés nagyon értékes volt 

számomra, hisz a szervezet előző eseményein már volt alkalmam megismerkedni a regeneratív 

fejlődés elméleti alapjaival, de most rálátást nyertünk arra, hogy ezt hogyan lehet alkalmazni a 

gyakorlatban is.

Falusi lány vagyok és a hosszútávú terveim közt szerepel az is, hogy majd megteremtsem a 

saját kisgazdaságomat és ez a téma nagyon jó alapot nyújt az elképzelésemhez.

Most kezdődik igazán az év

Nagyon motivál a márciusi napsütés. Most kezdődik a nagyböjt időszaka és mivel amúgy is 

vegetáriánus vagyok, így ilyenkor találok valami rossz szokást, amiről lemondhatok. Pár évvel 

ezelőtt már lemondtam a cukorról és lisztről és nagyon hasznosnak éreztem. Most másodszorra is 

ez lett a fogadalmam: nincs liszt és cukor és önálló és rendszeres úszóvá fogok válni ezalatt a 40 

nap alatt. Fogadom!

Remélem, hogy mindegyikőtöknek feltöltődést hoz majd a tavasz! 

 

Olvass tovább

Szabadulószoba a Budai Várban és más élmények

 

**Kedves blogolvasók!**  

Sok idő eltelt az utolsó bejegyzésem óta, és rengeteg minden történt – alig várom, hogy meséljek róla!  

## Az első lépések a barátkozás felé  

Az egyik célom az önkéntesség alatt az volt, hogy új barátokat szerezzek. Ez nem ment egyszerűen, de hatalmas segítséget jelentett az *On-Arrival* tréningünk, amelyen február első hetében vettünk részt.  

Eleinte szorongással töltött el a gondolat, hogy idegen emberek előtt kell sokat beszélnem, de kellemesen csalódtam. Már érkezéskor rengeteg önkéntessel megismerkedtünk – még mielőtt bármi hivatalos bemutatás történt volna, mi már a bemutatkozás nagy részén túl voltunk.  

A tréning során sokféle tevékenységben vettünk részt. Bár néha mentálisan fárasztó volt, mégis nagyon élveztem – a bemutatkozó játékoktól kezdve a konfliktuskezelésig minden érdekesnek bizonyult.  

 

 

## Kaland a Budai várban  

A kedvenc élményem egy kinti szabadulószoba volt, amit a Budai Vár környékén kellett végrehajtanunk csapatokban. Három órányi kihívásokkal és megfagyással teli küldetés után sikeresen teljesítettük a feladatokat – ráadásul a csapatommal elsőként értünk célba! Nagyon büszke voltam magunkra.  

 

 

A tréning során sok elképesztő embert ismertem meg. Néhányukkal szerencsére azóta is gyakran találkozunk – eljárunk társasjáték kávézókba vagy épp csocsózni. Remélem, még sok kaland vár ránk együtt!  

 

 

 

 

 

 

## Egy különleges esemény  

Nemrégiben részt vettünk egy könyvbemutatón is, amelyet a *Filantrópia* fordított le magyarra és adott ki. Mi a regisztrációs folyamatban segédkeztünk – hatalmas sikere volt, és igazán jó érzés volt egy ilyen esemény részévé válni.  

## Várjuk a tavaszt!  

A boltban lassan előkerülnek a tavaszi ruhák, ahogy közeledik a melegebb idő. Már alig várom, hogy végre kiszabaduljunk a szabadba, és minél több időt töltsünk kint!  

**Ennyi mostanra – találkozunk jövő hónapban! Addig is minden jót és sok napsütést kívánok!**  

Olvass tovább