Én és a fagylaltkészítő

Minden nap azon gondolkodom, hogy mit kezdek majd ezekkel az élményekkel, tapasztalatokkal, amelyekre itt teszek szert Budapesten. Nem írtam naplószerű bejegyzéseket, mert valójában nem tért el nagyon az itteni létem az otthonitól, ezért nem tudtam volna napi szinten különlegességekkel szolgálni. Azonban rágódásom a jövőn akkor kezdődött amikor idejöttem, és hűségesen kitart mellettem. Sajnos az a rágódó típus vagyok, de szerencsére nem rágom a körmömet! Lassan látok dolgokat. Na nem úgy! Olyan, bölcs értelemben...

Néhány szó a múltról
Pár napja gondolkodtam azon, hogy többször találtam magam a következő helyzetben: elmentem dolgozni valahova, ahol bár nem közvetlenül/feltétlenül azt csináltam amit szerettem volna, de azt hittem, hogy egyszer csak, munkával(?!), idővel(?), tapasztalattal(?), eljutok oda, hogy beépítsem azokat a dolgokat amiket fontosnak találok, amikben hiszek, tevékenykedhetek azon a területen ami érdekel, amit fejleszteni szeretnék, és amiért valójában elvállaltam az állást, mert azt hittem, hogy a közelében lenni annak amit szeretek, szeretnék, az azt jelenti, hogy már majdnem...

De azt hiszem már akkor rájöttem, hogy ez nem így van. Ha engem alkalmaztak valamire, rám ott volt szükség, és nagyon kimerítő és jó sok plusz munkával járt volna, hogy itt is, ott is helytálljak, és arra is araszoljak, ahol én majd valóban eredményeket szeretnék elérni. Azt is mondták, hogy csak az egyetemi könyvemben létezik amiről beszélek, az nem prioritás, még nem szálltam le a földre és nem is tudom mit beszélek, és "ha annyira hiszel benne, hát tessék, csináld..."...

De a "csináláshoz" nem egy ember kell... Nem azt jelenti hogy nem vagyok elég jó, hanem hogy egyedül olyan könnyen el lehet bukni, könnyen hitét veszti az ember. Nem egyszerre fárad el mindenki, van aki jobban bírja, akkor Piros-póló ad tippeket és jó tanácsot, aztán Zöld-póló tartja a lelket a népben. Kell legalább egy ember, akivel le- és rábeszélhetjük egymást, akivel ugyanazt akarjuk, akivel együtt akár csak dacból is, de átverekedjük magunkat a bokroson.

Napjainkban
Arra jutottam, hogy ha nem rögtön azzal kezdek foglalkozni amit szeretek, ami érdekel, amit tanulni akarok, amiben fejlődni akarok, nem fogok tudni átslisszolni. Ha fagyit szeretnék készíteni, nem állhatok meg a halas standnál, mert van jég, aztán valahogy csak ízesítem és színezem(nem halszagúra). Keresni kell egy fagylalt árust, és meg kell kérni, mesélje el a történetét, közben meg csavarni rá a szalvétát a tölcsérekre, és halmozni a fagyigépre.
Így hát eljöttem a fagyikészítőhöz. Végre úgy érzem jó helyen vagyok, ez a helyem, ez a bolt, ezek a problémák, ez az én világom, itt tudok tanulni. Ki kér fagyit?

U.i.: a csodás képet egy itteni kedves barátom biztosította a történetemhez, köszönet érte!