Néha kedvesen megkérdezik, hogy érzem magam itt, tetszik-e Budapest, olyan kis sajnálkozóan, de nagyon kedvesen. Én meg mindig nagyon kedvesen, de határozottan mondom el, hogy nagyon szeretem itt, de hiányoznak a hegyeim, havaim, dombjaim, rétjeim és a csapvíz, ami a Szépvízi nagy vízgyűjtőből, a fenyőfák lábaitól folyik alá a városba.
Azt már tudom, hogy az első kihívást Tábla Úr jelentette, azóta ő az egyik kedvencem...
Minden itt kezdődött:
Aztán ez lett a folytatás:
Azért jöttem, hogy kitanuljam az adománybolt életének csínját-bínját, mert nagyon tetszik a munkája, a célja, és szeretnék hazavinni egy kicsit belőle. Most úgy érzem, hogy egy ilyen kuckó létrehozásával tehetném hozzá a világhoz az én világ-megmentő részemet.
Mert ez egy olyan hely, ami lehetővé teszi, hogy adjon az, akinek sok van, válogathasson, megbecsült vásárlónak érezhesse magát, akinek kevés van. Sokkal célzottabb az egész, mivel felületet biztosít annak, hogy a rászorulók azt szerezhessék be, amire igazán szükségük van. Sok ruha, cipő, kincs megmenekül attól, hogy minden előzetes tudás nélkül olyan helyre kerüljenek, ahol nem jut hozzá az, akinek szüksége lenne rá, vagy attól, hogy a kuka mellett végezze.
Ezt nagyon kedvesnek, nagyon hasznosnak találom, és nagyon örülök hogy bekerültem ebbe a csapatba.
Biztos vagyok benne hogy más bolti eladóknak is lenne miről mesélniük, de azt hiszem, hogy talán még sosem találkoztam ennyi féle-fajta-típusú-gondolkodású-kedélyű emberkével. És ez bizony minden napra hoz egy érdekes, kedves, szomorú, sértő, felciccenős, nevetős, morgolódós, szemforgatós, megkönnyezős, cipekedős, csodálkozós, válogatós, elmélkedős, babahaj-fonós, rajzolós, fotózós, megmentős, alkotós, vállfaösszegabalyodós, kutyaajtóelépisilős, meghatóörülés-látós, beszélgetős, próbálgatós, keresgélős, mindenkielégedettes történetet :)
Tamara Filantrópiás kalandjait az Erasmus+ program támogatja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése